Hírlevél feliratkozás
Avatar
2019. december 31. 17:23 Közélet

Aki fizet, az rendel?

(A szerző címzetes egyetemi tanár, volt pénzügyminiszter. A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A színházi világban komoly izgalmakat keltett az elmúlt hetekben egy törvénymódosításnak először csak a híre, majd a javaslat parlamenti elfogadása. Az eredeti „hírek” szerint kormányzati egyetértéshez kötötték volna az állami támogatásban is részesülő önkormányzati színházak vezetőinek kinevezését. Az Országgyűlés elé már egy látszólag felpuhított változat került, de az érintettek helyében én nem dőlnék nyugodtan hátra. A bürokratikus mellébeszélés legszebb hagyományait követve az indoklás szerint a törvényjavaslat „tisztázza az intézmények fenntartásával kapcsolatos részletkérdéseket, megteremti a közös működtetés lehetőségét”.

Az elfogadott törvény természetesen semmilyen részletkérdést nem tisztáz. Lényegét tekintve mindössze azt rögzíti, hogy az önkormányzat, amennyiben nem tudja, nem akarja saját színházának a fenntartását a saját költségvetéséből teljes mértékben biztosítani, akkor „az önkormányzat a kormányhoz közös működtetésre vonatkozó kérelmet terjeszthet elő a kormány által rendeletben meghatározott időpontig.” Amennyiben a kormány elfogadja a kérelmet, akkor a miniszter és az önkormányzat 30 napon belül megállapodik a közös működtetés legfontosabb feltételeiről, „ideértve a vezetői kinevezés módját”, illetve „rögzíti a központi költségvetésből juttatandó támogatás és az önkormányzati támogatás mértékét.”

Ezen felül a megállapodásban garantálni kell a színház művészeti szabadságát. Tekintve, hogy az új szabályozás – teljes bizonytalanságot teremtve – alapjaiban forgatja fel a színházak finanszírozásának rendszerét, ez utóbbi megállapítás elég cinikusnak tűnik. Kíváncsian várom, hogy a jogászok milyen jogi formulával fogják majd garantálni a „művészeti szabadságot”. Szegény Petőfi, Arany, Ady, József Attila, Pilinszky, Weöres, Eszterházy, hogy nem érhette meg, hogy jogilag garantálják a művészeti szabadságukat. Vajon akkor mire lettek volna képesek?

Jó, ha tudjuk, hogy az érintett színházak még a tao-támogatások virágzó időszakában sem tudtak volna központi költségvetési támogatás nélkül fennmaradni, de a tao-támogatás eltörlése óta kevés eséllyel találhatunk olyan önkormányzati színházat, amelyik állami támogatás nélkül életképes lenne. Természetesen a színházak „tökéletes” finanszírozási rendszeréről évtizedek óta folynak viták, de azért

nehéz elhessegetni azt a gondolatot, hogy az új rendszer napirendre kerülése összefüggésben van az önkormányzati választások váratlan eredményével.

Amire már most komoly téteket tennék, hogy 2020-ban is hosszú hónapokig nem fogják tudni az érintett színházak, hogy milyen ütemezésben, mikor és legfőképpen mennyi állami támogatást fognak kapni. A helyzet ismerős. 2019-ben a tao-támogatás eltörlése miatti kompenzációs rendszer feltételeinek elhúzódása nehezítette a kulturális szféra gazdálkodását. Az önkormányzatok helyzete sem egyszerű. Minél tovább alkudoznak a kormánnyal, annál jobban hiányzik a napi gazdálkodásból az állami támogatás. Meddig tudnak a színházak így talpon maradni?

Visszatérve a „részletkérdésekre”. Még soha, senki nem kötött ilyen megállapodásokat. Mekkora összegekről beszélünk? Milyen ütemezésben? Milyen feltételek mellet? Például: jegybevétel összege, önkormányzati támogatás mértéke, nézőszám, előadásszám, repertoár? Mit jelent a közös működtetés? Mibe akar az állam beleszólni? Milyen belső szabályozási, gazdálkodási, személyzeti kontrolljogokra tart igényt? Milyen gyakorisággal és milyen információkat kell az államnak rendelkezésre bocsátani? Mit jelent a „vezetői kinevezés módja”?

Az üzleti életben is számtalan példát találhatunk rá, hogy egy emblematikus vezetőhöz kötik egy cég sikerét. A művészeti életben talán még inkább meghatározó egy-egy karizmatikus vezető szerepe. Korszakokat kötnek vezetőkhöz. De mi lehet az állam célja? Egy eljárási rend kikényszerítése? Hány évente, hányszor, milyen pályázati rendben lehet a vezetőket kinevezni? Ki minősül vezetőnek? Az első számú vezető vagy a pénzügyi és egyéb vezetők is? Az állam közös kinevezéseket akar, vagy csak vétójogot, esetleg néhány helyet a vezetői pályázatokat elbíráló bizottságokban, vagy csak az eljárási rendet szeretné saját elképzeléseinek megfelelően elfogadtatni?

Tisztára olyan érzésem van, mintha komoly üzleti szervezetek közötti együttműködésről szóló szindikátusi szerződések bonyolult kereteit kellene kialakítani. Ezek a szerződések hónapok alatt elkészülő, több tíz vagy akár több száz oldalas dokumentumok is lehetnek. Lesz dolga a jogászoknak.

Mekkora tere lesz az egyedi alkuknak? Minden önkormányzatra és minden színházra egy és azonos feltételrendszert szeretne érvényesíteni az állam, vagy nem lesz két egyforma megállapodás? A törvény január 1-jén hatályba lép, és az érintettek gyakorlatilag semmit nem tudnak a jövő évi gazdálkodásuk legfontosabb tételének várható alakulásáról, és garantálhatóan ez még hónapokig így is marad. Nem lévén színházi szakember, csak az üzleti élet logikája alapján gondolkodva feltételezem, hogy a színházak programja egy-másfél évre előre meg van tervezve. Lehet tudni, hogy milyen premierek lesznek a 2020-21-es szezonban, milyen hosszan vannak a színészek leszerződve, csak éppen a legfontosabb bevételi tétel vált teljesen bizonytalanná. Nem irigylem a színházi vezetőket.

Az új szabályozásnak nem mennék bele részletesen a lehetséges szándékaiba, politikai összefüggéseibe. Sokan mások megtették már ezt. Önmagában ennek a változásnak az is célja lehetne, hogy a közpénzekkel való gazdálkodásban nagyobb legyen a kontroll, kisebb az esély a pazarlásra, a jogszerűtlen gazdálkodásra. Normál esetben ehhez elégséges lenne a gazdálkodás transzparenciája, ellenőrzési lehetőségek (ÁSZ, KEHI, NAV), visszaélések esetén pedig a támogatások visszafizetésének kötelezettsége, személyi konzekvenciák vagy indokolt esetben akár a büntetőjog eszközei. Ezek az eszközök ma is rendelkezésre állnak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTovább ömlöttek az állami százmilliók a százezres nézőszámokat blöffölő kamuszínházakhozÚjonnan alapított, egymással szoros kapcsolatban álló színházak tavaly közel kétmilliárd forint tao-támogatást kaptak, pedig tevékenységük észrevehetetlen.

Független felek között az üzleti életben sem szokásos a vezetői kinevezésbe való beleszólás, pedig, ha a művészeti szabadságot amúgy is garantálni kell, akkor nyilván a közpénzekkel való gazdálkodás szempontjai miatt akar az állam beleszólni a vezetői kinevezés rendjébe. De miért kellene akkor csak a színházakat kitüntetni ezzel a lehetőséggel? Nézzünk gyorsan körül, hogy milyen területek vannak még, ahol az állam jelentős részt vállal az adott szervezetek finanszírozásában, és érthetetlenül nem szól bele a vezetők kinevezésébe.

Mindjárt itt van a tudomány. Ja, hogy ezen már majdnem teljesen túlvagyunk, elvégre a tudományos akadémia kutatóintézeteit mostanában gyűri maga alá a kormány. De az MTA elnökét még egyelőre az akadémikusok választják. Tűrhetetlen, hogy ebbe a kormány nem szólhat bele!

Nézzük a sportot. Az elmúlt években a sportfinanszírozás területén óriásit nőtt a költségvetési támogatások és a – közpénznek minősülő – tao-támogatások összege. Még a legtöbb helyen magánalapon finanszírozott professzionális sportokat is közpénzből finanszírozzák nálunk. A gazdálkodás hatékonyságát és eredményességét illetően számtalan példa mutatja, hogy van még „fejlődésre” lehetőség. Jó lenne akkor, ha a színházak példája alapján a sportklubok vezetőinek kinevezésébe is beleszólhatna az állam. De nem szabadna ilyen kisszerűnek lenni. Kormányhatározatot minden NB1-es csapat vezetőedzőjének kinevezéséhez! A szövetségi kapitányoknál pedig minimum a parlament kétharmados többségéhez kellene kötni a kinevezést és a leváltást.

Haladjunk tovább még ingoványosabb területekre. Az egyházak jelentős része is számtalan feladatához kap komoly állami támogatást. Műemlékvédelem, oktatás, szociális feladatok, hitélet stb. Sok pénzről beszélünk, ezért indokolt lenne, hogy az egyházi vezetők kinevezésébe is beleszóljon a magyar állam! A „szép” emlékű Állami Egyházügyi Hivatalnak a rendszerváltás előtt, ha informális alapon is, de hatékonyan működő gyakorlata volt ezen a területen. De nem kellene szégyenlősködni. Kormányhatározatot minden rabbi, püspök, bíboros kinevezéséhez! Az első számú magyar egyházi vezetők kinevezéséhez pedig szintén elő kellene írni a parlament minimum kétharmados többségét. Lehet, nem kellene megállni a magyar határoknál. Legyünk igazán elvszerűek. Például a pápa megválasztásához az ENSZ közgyűlésének engedélye kellene.

De mi legyen a polgármesterekkel? Az önkormányzatok is sok állami pénzt kapnak. Ideje lenne biztosítani az államnak itt is a vezetői kinevezés rendjébe való beleszólást!

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTöbb mint egymillió ember tűnt el a színházakból, miután megszűnt a kultúr-taoA kultúr-tao mintegy tíz éve alatt duplájára nőtt a színházlátogatások száma, a mostani visszaesés azonban erősíti, hogy ebben nagy szerepe volt a csalásoknak.

Akár derülhetnénk is a fenti ötleteken, pedig nincs okunk rá, különösen annak fényében, hogy mivel sem a sportszervezetek, sem az egyházak nem részei az államháztartásnak, ezért a közpénzekkel való gazdálkodásukról sokkal kevesebb információ áll rendelkezésre, mint például az önkormányzati fenntartású színházakról. Ez pedig nincs így jól.

Véleményem szerint sem a „sportszabadság” sem a „vallásszabadság” nem indokolja azt a titkolózást, ami ezeken a területeken jellemző. Évek óta zajlik a teljesen értelmetlen vita, hogy a tao-pénz közpénznek minősül-e, illetve, hogy kik az egyes egyesületek támogatói. Az sem normális, hogy egyáltalán vita lehet arról a szakmában, hogy az állami vagy az egyházi fenntartású iskolák kapnak-e több támogatást. Nem magyar a példa, de a közelmúltban írta meg a Wall Street Journal, hogy a katolikus egyházba befolyó Péter-filléreket a szegények támogatása helyett az egyházi adminisztráció finanszírozására fordítja a Vatikán.

Ha volna indokolt szabályozási feladat, akkor az, hogy minden olyan területen, ahol számottevő mennyiségű közpénzt használnak fel, ott nem lehet korlátozni a nyilvánosságot, és a normál költségvetési intézményekhez hasonló információnyújtási kötelezettségek legyenek. A kultúrát pedig érdemes lenne békén hagyni.

A finanszírozási zűrzavar, bizonytalanságok tudatos előállítása csak megerősíti azt a képzetet, hogy a kormány az önkormányzati választási vereségek miatt ezen a módon is revansot akar venni.

Márpedig, ha van valami, ami veszélyezteti a művészeti szabadságot, akkor biztosan ez a megközelítés. Egy fideszes politikus állítólagos színfalak mögötti megjegyzése, hogy „aki fizet, az rendel” elve nem mindenhol érvényesítendő. A művészet, a tudomány, a vallás területén biztosan nem. Ezt a tanulságot már a szocializmus működésének tapasztalataiból is levonhatták volna.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFideszes képviselő, személyi edző és újságárus is kapott a színházaknak szánt állami milliárdokbólTöbb mint ötmilliárd forintot szórt szét az EMMI előadóművészek között. Egy zsidó hitközség 1,8 milliárdot nyert, de vannak ennél is érthetetlenebb döntések.

Közélet kultúra kultúrharc színház tao-támogatás. Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2020. augusztus 12. 14:58 Közélet

Több mint tízmilliárdot fizet az állami média a Forma-1-ért

Ennél több pénzt egy szerződés keretében csak a magyar labdarúgásért fizetett ki az MTVA. Nyolc év alatt bő 80 milliárd ment el a sportközvetítésekre.

Jandó Zoltán
2020. augusztus 12. 10:21 Közélet, Vállalat

Egy forintot alkudott az MNB a festményekből, amiket 165 millióért vesz

A négy, közelmúltban megrendelt grandiózus szobor után ezúttal 17 Bak Imre-festményt szerez be a jegybanki tulajdonban lévő MNB-Ingatlan Kft.

Bucsky Péter
2020. augusztus 12. 06:51 Közélet

Minden 20. forintot költöttek el hasznosan az elfuserált fővárosi fejlesztésnél

Lassan két évvel a szerződés felmondása után is újabb költségek kerülnek elő, a számla az aktuális kimutatás szerint 11,1 milliárd. Felelős, de még csak gyanúsított sincs.

Fontos

Váczi István
2020. augusztus 11. 06:52 Vállalat

Veszteséges, de már gyarapítja a gazdaságot a kormány kedvenc multija

Tavaly 30 milliárd forintot tett hozzá a magyar gazdasághoz a Samsung gödi üzeme, amely már több mint kétezer embert foglalkoztat.

Avatar
2020. augusztus 10. 15:33 Adat

Most akkor mekkora a valódi munkanélküliség Magyarországon?

Egymásnak sokszor homlokegyenest ellentmondó kommentárokat lehet olvasni arról, hogy pontosan mekkora munkanélküliség alakult ki, és látható-e már javulás.

Jandó Zoltán
2020. augusztus 10. 06:25 Közélet, Vállalat

Olyan sokat keres az állam a lakossági gázon, hogy a következő választás előtt akár ingyen is adhatja fél évig

Ha igaza lesz a szakértőknek, és nem változik a piaci környezet, olyan rezsicsökkentést láthatunk a 2022-es választás előtt, amilyet nem látott még az ország.