(A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)
„Magasabb béreket akartok? Jobban kéne ahhoz előbb dolgozni!” Ugye ismerős ez a beszólás? Tipikus reakció volt ez hosszú időn keresztül a magyarok bérköveteléseire. Az utóbbi időben egyre halkabban szerencsére, mivel rácáfolt az élet. A magyar reál minimál- és átlagbérek az utóbbi évtizedben jelentősen nőttek, ám a liberális közgazdászok és követőik által megjósolt munkaerőpiaci összeomlás helyett inkább munkaerőhiány lépett fel.
Sokáig azért lehetett ezt mondogatni, mert nem álltak rendelkezésre konkrét adatok a magyarok munkapiaci képességeiről. Mindenki azt mondott, amit akart, abban hitt, amiben szeretett volna. Volt ugyan az OECD-nek egy kifejezetten a munkaképes korúak alapvető képességeit vizsgáló felmérése, a sokkal ismertebb PISA tesztjükhöz hasonló PIAAC, ám ennek Magyarország jó hosszú időn keresztül nem volt része. Minek is, hiszen csak az egyik legfontosabb információ, amire szükségünk lenne fejlődésünk szempontjából.
A 2017-ben végzett harmadik felmérési körre azonban beneveztünk, és ennek adatai most már elérhetőek. Az eredmények rendkívül tanulságosak.
Először is cáfolják azt a vélekedést, hogy a magyarok vagy általában a kelet-európaiak munkapiaci képességei indokolnák a nyugathoz képesti bérhátrányt. Konkrétan a magyarok szövegértési, számolási és problémamegoldási képességei egészen közel vannak az OECD-átlaghoz, egyiknél kicsit felette, másiknál kicsit alatta, ám az eltérés sehol nem jelentős.
Sokkal tanulságosabb az összehasonlítás a magas bérezésű országokkal, ahova a magyarok előszeretettel mennek ki munkát vállalni. Vegyük például Nagy-Britanniát. Szövegértésben ők kicsit jobbak, számolásban mi vagyunk kicsit jobbak. Ám az eltérések minimálisak, semmiképpen nem indokolják, hogy többszörös bérkülönbség legyen a két ország között. És a helyzet gyakorlatilag minden más országgal szemben hasonló, ahova a magyarok a három-ötszörös bérkülönbség miatt kivándorolnak, legyen az Ausztria vagy Németország.
Mindez persze nem is kell, hogy meglepje azt, aki ismeri a releváns közgazdasági irodalmat. Piero Sraffa Cambridge-i közgazdász már 1960-ban bebizonyította, hogy a munkásoknak nincsen saját, a tőkétől független termelékenysége. Az egy munkaóra alatt általuk előállított érték függ attól, hogy milyen gépeket adnak a kezükbe. Ugyanezt makróba átültetve látnunk kell, hogy egy ország termelékenysége attól is függ, illetve elsősorban attól függ, hogy a transznacionális cégek globális termelési láncaiban milyen hozzáadott értékű pozíciót foglalnak el. Alacsony gyártót és összeszerelőt, vagy magas k+f, design, pénzügyi vagy egyéb fázisokat? A kelet-európai külföldi működőtőke-függő modell ebből a szempontból kudarc, nem biztosított érdemi bérfelzárkózást.
Hangsúlyoznunk kell: nem a munkások tudása miatt. Az az adatokból láthatóan rendben lenne. A világgazdaságba integrálódtunk szerencsétlen módon. Ezt a modellt erőltették a térség liberális közgazdászai évtizedeken át, és bár Orbán Viktor retorikailag ellene fordulva jutott hatalomra, később mégis csúcsra járatta ugyanazt. Minden korábbi kormánynál több állami támogatást adott a multiknak, továbbá adócsökkentéseket és rabszolgatörvényt.
Adódik azonban még egy kérdés: ha a munkavállaló korú magyarok készségei nem maradnak le jelentősen az OECD-átlaghoz képest, akkor minden rendben van-e? Fennmaradhat az egészségügy és az oktatás alulfinanszírozása, és költsünk továbbra is inkább a stadionokra?
A válasz egyértelműen nem. Azért nem, mert a nemzetközi versenyben nekünk a legjobbakhoz kell viszonyítanunk magunkat. Nem a térségünkhöz, mint ahogy azt sokan gondolják. A visegrádiakhoz képest nincs nagy lemaradásunk. Az összehasonlítási alap a legjobb készségekkel rendelkező társadalmak kell hogy legyenek. Az élen álló skandináv államokhoz képest ugyanis már jelentős a lemaradásunk, ráadásul növekvő. A világgazdasági pozíciókért küzdve nem a hozzánk hasonlóan alárendelt, földrajzilag közel lévő országok a benchmark számunkra, hanem ők, az 5G-ben világvezető Nokiákat és Ericssonokat felmutatni képes finnek és svédek. No meg a kínaiak a Huaweiükkel.
