Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. október 8. 13:13 Közélet

Rövid út vezet a Borkai-ügytől a Fidesz-KDNP legfelső köreiig

A napokban néhány pornográf felvétellel és ködös korrupciós vádakkal kirobbant Borkai-ügy kevés konkrétan megnevezett ügylete közül csak az Audi-telek adásvételén 4-5 milliárd forintot kereshetett valaki.

A történet azonban szinte biztosan nem áll meg a győri polgármesternél, könnyen a helyi üzleti elitre is ráéghet. A botrány másik megnevezett érintettjének, Rákosfalvy Zoltánnak ugyanis két helyi milliárdossal, Paár Attilával és Somogyi Jánossal is vannak közös üzletei, amelyek szálai Luxemburgba vezetnek. A két vállalkozón és a luxemburgi kapcsolatokon keresztül pedig már közvetlen út vezet a Fidesz-KDNP elitjéhez is.

Tényleg úgy volt

A hazai közéletet lázban tartó Borkai-botránynak eddig elsősorban a polgármester dorbézolása volt a központi eleme. Azoknak az ügyeknek a hátteréről, amelyek a képeket és videókat megosztó, magát az ördög ügyvédjeként bemutató szivárogtató szerint az utazások fedezetét biztosították, eddig nem sokat tudhattunk meg. A blogbejegyzésekben általánosságban több olyan, közpénzek eltüntetésére használt módszer is szóba került*Mint a kamutanulmányok íratása vagy az állami ingatlan adásvételek haszonélvezőinek külföldi cégek mögé bújása., amelyekről azért korábban is lehetett tudni, hogy léteznek. Önmagában a módszer leírása magát a bűncselekményt még nem igazolja, azt pont a módszer rejti el.

A Borkaival kapcsolatban említett két konkrét ügy közül a kaszinókoncessziókról tegnap már írtunk, a nagyobb pénzt azonban valószínűleg (legalábbis egyelőre) nem ez a biznisz, hanem az Audi-telkek adásvétele mozgatta meg. Itt pedig valóban nagyjából úgy történtek a dolgok, ahogy azt az egyik első blogbejegyzésben leírta a szivárogtató.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMutyigyanús biznisz termeli a százmilliókat a Borkai-botrány ügyvédjénekRákosfalvy Zoltán a Vajna-örökös után az ország legnagyobb kaszinókirálya, a koncessziókat pályázat nélkül szórta ki a kormány.

Más kérdés, hogy ez teljesen nem is újdonság, az ügyet ugyanis akkor a HVG nagyon alaposan feltárta. A lap részletesen leírta, hogyan szerzett meg a győri ipari parknál szántóföldeket Borkai Zsolt polgármester közeli ismerőse, Rákosfalvy Zoltán, a mostani képeken és videókon is feltűnő ügyvéd, illetve egy hozzá köthető cég. Ahogy arról is beszámoltak, hogy néhány hónappal később a földhivatal engedélyezte a „termőföldrész más célú végleges hasznosítását ipari-kereskedelmi terület kialakítása céljából”. Közben az akkori cikk szerint a szántók eladóit titoktartásra kötelezték, és a szerződésben azt is kikötötték, hogy nem támadhatják meg a megállapodást, akkor sem, ha később kiderül, rossz üzletet kötöttek.

Márpedig, ha nem is hamar, de kiderült, hogy rossz üzletet kötöttek. A HVG-cikkek megjelenésekor még nem volt biztos, hogy pont az érintett telkeken épül fel az Audi logisztikai központja, és elég valószínűnek tűnik, hogy nem is kizárólag a német autógyár vett a telkekből. De az biztos, hogy valakik nagyon sokat kerestek az ügyön.

Hogy pontosan kik, azt azért nem lehet tudni, mert a tulajdonosok az „ördög ügyvédje” által is emlegetett módszerrel rejtőztek el. A szivárogtató a blogján szó szerint azt írta:

Meg akartak szerezni polgármester haverjával szántóföldeket. Persze tudták, hogy lesz rá majd gazdag vevő, ha ipari hasznosítását engedélyeztetik. Elmondtam neki, hogy másoknak miként csináltam: alapítottam egy uniós kis államban céget, aminek papíron egy helybéli lett a tulajdonosa, a törvényes képviselője viszont én. Ha balhé lenne, akkor arra kell hivatkozni, hogy az ügyvéd maga jár el, de a cég nevében.

Nos, a győri ipari park környéki telkek tulajdonosa némi kavarás után egy SR Invest Logistic nevű cég lett, amelynek a tulajdonosa a luxemburgi (egy uniós kis állam) SR Group SA, utóbbi kézbesítési megbízottja pedig egy olyan ügyvéd, aki 21 éve dolgozik a Rákosfalvy Ügyvédi Irodának.

Legalább 4 milliárdot kerestek

A cég elérhető beszámolói szerint a 2010-ben alapított vállalat éveken keresztül gyűjtögette az „eladásra vásárolt” telkeket, amelyek nagy részétől 2014-ben szabadult meg. Épp abban az évben, amikor a Győri Ipari Park bővítési területén a telekértékesítés zajlott, és néhány hónappal azelőtt, hogy az Audi logisztikai központjának építésébe belekezdtek volna.

Az ingatlanok eladásán tényleg hatalmasat kaszáltak. Az utolsó évben, amikor a telkek még megvoltak, kicsivel kevesebb mint 1,5 milliárd forinton tartották nyilván őket, azaz ennyiért vásárolták*A számviteli törvény szerint a vásárolt készleteket a vállalkozás bekerülési (beszerzési) áron köteles nyilvántartani.. Egy évvel később azonban majdnem 7 milliárd forintnyi bevétele volt a cégnek, miközben a telkek nagy részétől megszabadult. Persze másból is jöhetett be pénz, de a kimutatások szerint

elég egyértelműnek tűnik, hogy 4-5 milliárdot forintot biztosan kereshettek az ingatlanbizniszen.

Ettől kezdve a cég – az Immobilien Trade Center Kft. – tele volt tömve készpénzzel. 2014 végén majdnem 5,6 milliárd forint volt a társaság bankszámláin és pénztárában. Ebből pedig azóta fokozatosan vette fel osztalék formájában a százmilliókat a tulajdonos: négy év alatt több mint 1,3 milliárd forintot. Mindezt úgy, hogy a vállalatnak azóta érdemi tevékenysége nem nagyon volt, a négy év alatt összesen nem csinált 50 milliós bevételt*Bár nyeresége volt, valószínűleg annak köszönhetően, hogy a pénz egy elég jelentős részét befektették.. Azaz a hasznot tényleg nem egy összegben vették ki, hanem évente mindig valamikor tavasszal, ahogy erre szintén több utalás volt a blogbejegyzésekben. (Mint a 24.hu megírta, éppen a szivárogtató által dokumentált horvátországi kiruccanás előtt vettek ki 250 millió forintot.)

 

Vállalkozók, polgármester, család

Rákosfalvy kötődése elég egyértelmű a luxemburgi céghez, és nemcsak azért, mert az egyik ügyvéd kollégája lett a kézbesítési megbízott, hanem mert maga is képviselte a vállalatot. És nem csak ő: a cégiratok szerint 2014 tavaszától a SR Group SA-nál egy háromtagú igazgatótanács működött, amelynek tagjai:

  • Rákosfalvy Zoltán,
  • Somogyi János, Győr egyik befolyásos üzletembere, a milliárdos forgalmú Somogyi Electronics tulajdonosa, aki már évekkel ezelőtt is rajta volt a régiós milliárdos-listákon, és maga is üzletel Rákosfalvyval, illetve
  • Kacsóh Gábor, egy titokzatos, Luxemburgban élő, és egy ottani ügyvédi irodában dolgozó német anyanyelvű jogász-közgazdász, akinek az adóügy az egyik szakterülete, és korábban is feltűnt már Fidesz-közeli sztorikban.

Az ingatlanügyletben maga Borkai közvetlenül nem kerül elő, közvetve viszont több ponton is. Ha a különböző ipari parkkal kapcsolatos megnyilvánulásaitól el is tekintünk, akkor is volt köze a telkeken hatalmasat kaszáló magyar céghez, aminek az egyik névváltását ő hagyta jóvá. A társaságot ugyanis időközben kétszer is átnevezték, és egy ideig Győri Logisztikai Park Kft. néven futott, márpedig a győri szót nem lehet csak úgy cégnévben használni. Ám a polgármester rábólintott a dologra*Bár az erről szóló dokumentumot nem ő, hanem az alpolgármester írta alá, a szöveg arra utal, hogy a döntést Borkai hozta meg..

Emellett Rákosfalvynak Borkai fiával is volt egy azóta megszűnt közös cége,

a Válasz Online cikke szerint pedig egy másik, az ügyvédhez köthető vállalattól havi egymillió forintos fizetést kap, vagy legalábbis kapott az utóbbi években.

Nem csak szántó, mélygarázs is

A kapcsolati háló azonban itt nem ér véget. Rákosfalvynak ugyanis több üzleti érdekeltsége van. Ezek közül a legérdekesebb egy másik luxemburgi vállalat, aminek ő a kézbesítési megbízottja, és amely néhány éve egy az Audi-telkek sztorijához hasonló ügybe keveredett. A nem egyszerű üzletet az akkor még működő Heti Válasz tárta fel 2017-ben (korábban a Magyar Nemzet és a 444.hu is írt róla). Az ügyletben pedig – amelyben a Rákosfalvyhoz köthető Kapitalanlagegesellschaft für Mitteleuropa A.G. (rövidebb nevén: Kagemi A.G.) központi szerepet játszott – valaki kétmilliárd forintot kaszált a Pollack Mihály téri mélygarázs állami felvásárlásával.

Annak a történetnek a kulcsfigurája (a Rákosfalvy által képviselt luxemburgi cég mellett) a szintén győri Paár Attila volt, akinek több közös cége is van a Kagemivel. Paár az állami építőipari megrendelések egyik legnagyobb haszonélvezője, a WHB (West Hungária Bau) csoport tulajdonosa. Ők húzták fel az MTK stadionját, ott vannak a Puskás építésénél, és nekik köszönhető a vizes vb kisebb botrányt kavart óriásugrótornya is. A közös cégek ezekhez az üzletekhez vagy éppen a mélygarázsos sztorihoz képest nem tűnnek jelentősnek, de papíron ezek is ingatlan adás-vétellel foglalkoznak, amiből évi néhány tíz milliós nyereségre tesznek szert.

Az Audi-telkek kapcsán említett nevek pedig itt is előkerülnek: van olyan cég, amelynek egy részét épp Somogyiéktól vette a Kagemi, ami azonban ennél  is fontosabb, hogy ezt a luxemburgi vállalatot is Kacsóh Gábor vezeti.

Paár és Kacsóh neve pedig már többször összefonódott Borkainál sokkal fontosabb politikai-gazdasági szereplőkkel is.

Paár egyik cége fizetett például közel 3 milliárd forintot a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a közbeszerzéseken felhizlalt botrányos közvilágítási vállalatáért. Sőt, Tiborcz neve a Pollack Mihály téri mélygarázs kapcsán is előkerült, miután – amellett, hogy itt is Paár Attila körül forgott a történet – a cégháló egyik vállalatánál Orbán Ráhel férjének egyik bizalmasa járt el ügyvédként. Ha ez nem lenne elég, Tiborcznak és Paárnak olyan közös ügylete is volt, amelyben, ha nem is luxemburgi, de egy Virgin-szigeteki offshore cég is fontos szerepet kapott.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHárommilliárdért adhatta el közbeszerzéseken hizlalt cégét Orbán Viktor vejeKiszámoltuk, ki volt a végső haszonhúzó Tiborcz István botrányos közvilágítás-intéző cégének történetében. Úgy tűnik, hogy Tiborcz.

Kacsóhról pedig egyenesen azt írta tavaly a 24.hu, hogy ő, illetve a hozzá vezető luxemburgi szálak kötik össze Semjén Zsolt és Tiborcz István körét. Kacsóh intézte ugyanis a Semjén Zsolt skandináviai vadászatait finanszírozó Farkas József vállalkozó Luxemburgba bejegyzett családi cégének ügyeit. Olyannyira, hogy a lap szerint Farkas kérésére 2012-ben személyesen Kacsóh utalta át az abban az évben megtartott rénszarvasvadászat költségeit a szervezőknek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Audi Borkai Zsolt Borkai-botrány Kacsóh Gábor ördög ügyvédje Paár Attila Rákosfalvy Zoltán Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Stubnya Bence
2024. március 23. 08:10 Közélet

A sebeit nyalogató Sparnak küldött hadüzenetet Lázár János

2022-ben sok kiskermulti volt veszteséges, de a Spar adózás utáni eredményének mínusza kiemelkedő volt.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.