(A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)
A második negyedévről közzétett előzetes statisztikai adatok bizonyos meglepetést okoztak – mértékükkel, nem pedig az irányukkal. A megelőző év azonos időszakához mért negyedéves adat szerint a növekedési ütem mérséklődik nálunk, mint máshol is. Az ütemcsökkenés általános irányzat Európában. Az egymással erősen integrált, de sokban különböző adottságú tagállamok 2009 után (mások csak 2012-t követően vagy még később) ismét növekedni kezdtek, viszont a válság utáni emelkedő ciklus idővel akkor is kifutná magát, ha nem jönne semmi különös fejlemény a gazdaságban, politikában, külső feltételekben. De most van bőven fejlemény, kockázati tényező. A külpiacokon erősödik a bizonytalanság érzése, és a kereskedelmi villongások legfőképpen a külgazdaságilag igen nyitott országokat érintik rosszul.
Emlékeztetésül: amikor 2008 végén hirtelen befékeződtek a nemzetközi pénzügyi, majd kereskedelmi folyamatok, a német gazdaság a rákövetkező évben 4 százalékos visszaesését szenvedett el, mélyebbet az európai unió átlagos recessziójánál. Hiába, ez a sajátossága a kiviteltől és behozataltól nagymértékben függő gazdaságnak. Aztán a piacok gyors helyreállása nyomán Németország már 2011 során visszajutott a válság előtti kibocsátási szintre, míg az eurózóna egésze csak 2015 tájt.
Jó időben jobban teljesít a nyitott gazdaság, de lefele is jobban kileng.
A mostani német adatok elég szabályosan követik a tankönyvi trendet: a külpiaci folyamatok lassulnak, és befékeződik a gazdaság. Van helyi komponense is a német ütemvesztésnek: az autóipar technológiai átalakulásából és az autóexport ciklikusságából fakadó negatív hatás náluk különösen erős. És persze máshol is, ahol szoros a feldolgozóipar német kötődése. Nem meglepő, hogy a második félévi cseh adat (2,7 százalék) vagy a szlovák (2,5 százalék) jóval elmarad a megelőző időszak dinamikájától.
De miért is beszélek most Németországról? Nem köztudomású, hogy a német gazdaságnak az autóipari ágazattól függése ugyan nagy, ám a szlovák vagy a magyar GDP-hez még annál is nagyobb arányban járul hozzá az autóágazat. Nos, ezeknek az összefüggéseknek az ismeretében kapja fel az ember a fejét az 5,1 százalékos második negyedéves magyar adatra. Ha csak egyetlen negyedévre, de mégis ez lett az EU-n belüli csúcs, meghaladja a magyarnál sokkal diverzifikáltabb szerkezetű és tartósan dinamikus Lengyelország 4,1 százalékos adatát is.
A mérték az, ami meglepetést keltett. Az öt százalék körüli adat lassulás a korábbi néhány negyedévhez képest, de – ha lehet így mondani – túl jó.
Nem is mindenhol estek hanyatt adatainktól. A Fitch például megtartotta a magyar állampapírok kockázati besorolását az addigi (nem túl előkelő) szinten, és elemzésében a térségi trendbe illeszkedő növekedési ütemcsökkenéssel számol esetünkben az idénre és jövőre. A hitelminősítői besorolás időhorizontja középtáv, amelyben egyetlen negyedévnek a sorból fel- vagy lefele kilógó adata nem perdöntő, egyszerűen átnéznek rajta.
Nem úgy sok más elemző: még az óvatosabbak is megemelték az idei várakozásokat, néhányan pedig a jövő évit is. Végtére is nem először következik be, hogy alapos modellszámítások ide, részletes piacelemzések oda, a magyar gazdasági növekedési adatok kedvezőbben alakulnak az elemzői konszenzusnál. Lélektanilag érthető, ha az elemző feljebb viszi egy kicsit a 2020-as prognózist; nem akar rendre pesszimistábbnak bizonyulni a kormányzatnál. Szakmailag azonban nincs rendben. Ha valami okból erősebb lenne az idei adat a reálisan vártnál, és ezzel magasabb a bázis, amelyhez a jövő évi teljesítményt hozzámérik, akkor nem feljebb, hanem arányosan lejjebb kellene szállítani a 2020-as előrejelzést.
De miért is lóg ki ennyire felfele a magyar adat? GDP-növekményünk pontos bontása még nincs meg, az első becsléshez társuló hivatalos közlemény az ipar, az építőipar és a piaci alapú szolgáltatások hozzájárulását emeli ki. Az ágazati statisztikákból azért ennél többet lehet kiszedni. Az ipar valóban növekedett az első félévben, de a júniusi adat már szerény mérséklődést mutat, és a rendelésállomány is kisebb. A külkereskedelmi forgalom is hasonló mintát követ: az év első hónapjainak közepes növekedése már nem tartott ki júniusban. Meglátjuk őszre, hogy itt talán az általános európai trend lassú, késedelmes átcsorgása zajlik-e le az év derekán, kissé olyasképpen, mint az időjárásban: Bécsben már esik az eső, ám attól a Tisza-tónál lehet még egy kis ideig hőség.
Vagy mégis robosztus formában van a magyar gazdaság, olyan hajtóerőknek hála, amelyek miatt a térségi átlagnövekedést tartósan egy-másfél százalékponttal meghaladja? A bérek valóban nagyon nekiszaladtak itt hosszú évek lefojtottsága után, és ez ma (még) nyomja felfele a lakossági folyó fogyasztást, ingatlanvételt, autóvásárlást, turizmust. Ez a folyamat látszik is az adatokban: a reálbérek növekedése felfele húzza a vásárolt szolgáltatások iránti keresletet, a kiskereskedelmi forgalom csaknem hat százalékkal nőtt az első félévben.
Ám a magyar sajátosság máshol található: a legnagyobb növekedési mutatót az építőipar produkálta, az idei első félévi 35 százalékkal. Az ágazatnak nincs akkora súlya, mint a feldolgozóiparnak meg a piaci szolgáltatásoknak, mégis, ha egy lényeges ágazatban a már hatalmas tavalyi növekményen felül további ekkora bővülés megy végbe, az bizony feltolja az országos GDP-indexet. Anélkül a cseh, a lengyel és a szlovák adatok tartományában lennének a statisztikáink.
Vajon jól mérik-e az építőipari teljesítmény növekedését? Az ember nem szívesen állít kérdőjelet a statisztikai adatok megbízhatósága mellé, hiszen a szolgálat szakszerűsége, pártatlansága nehezen megszerzett érték. Mégis, maguk az ágazati emberek is elég bizonytalan választ adnak arra az egyszerű kérdésre, hogy az ágazat tényleg egyharmaddal nagyobb volument produkált-e ebben az időszakban. Az építőanyagárak jócskán megnőttek, a bérek még tovább duzzadtak, erős tehát a költséginfláció. Az árnövelést elfogadni látszik az erős kereslet, amelyet a közületeknél az uniós pénzbőség fűt, a magánszemélyeknél pedig a pénzügyi támogatások fokoznak. Mindebből könnyen kijön a forintban mért, nominális növekedés, de tényleg egyharmaddal több lenne az építőipari volumen? Nem inkább az iparági inflációt becsülik alá? És persze ezen keresztül a GDP-deflátort*Ez az árszínvonal változásának legátfogóbb mutatója, a nominális bruttó hazai terméket ezzel osztják el, hogy megkapják a reál GDP-t, amely a termékeket és szolgáltatásokat változatlan áron számítja. Amikor egyszerűen a GDP növekedéséről van szó, a reál GDP változására utalnak – a szerk. is.
Eldönteni nem tudom, jó lenne, ha szorgos elemzők utánamennének a látott jelenségeknek. Bő tíz évvel ezelőtt volt egy olyan kezdeményezés, amelynek keretében a KSH vezető szakemberei rendszeres konzultációra hívták az elemzői közösséget a bizalomépítés és a közös szakmai gondolkodás jegyében. Ez most különösen elkelne, amikor annyira fordulatosak a gazdasági folyamatok. Mind többen – és nemcsak gyanakvó laikusok – firtatják az inflációs adatok realitását. Szakmai körökben is kérdik: vajon tényleg csak töredékesen ment át a szolgáltatási árakba a bérköltség immár tartós és nagymértékű növekedése?
Tudjuk, hogy jelenleg a magyar fogyasztói árindex a román után a második legnagyobb az EU-ban, már mögöttünk a kvázi-átstabilitás néhány éve. De vajon elég pontos az ismeretünk a pénzromlás üteméről? Itt vannak aztán a költséges állami presztízsrendezvények, nagyberuházások, amelyek megdrágulása időnként kipattan: ha a tervezettnél kétszer annyiba került végül egy sportcsarnok, akkor kétszer akkora érték keletkezett nálunk? Esetleg túlárazás és egyéb okok miatt egyszerűen inflálódott az ára, ám a teljesítést mégis kétszeres értéken jelentik le? Máshol is lehetnek ilyen szakmai, erkölcsi és mellesleg mérési problémák – ez nem magyar jelenség. Az uniós források gyorsított lehívásának magyar politikája azonban jobban megkönnyíti a túlárazást, mint olyan tagországban, ahol szerény az infláció, és az uniós alapok elköltése nem kampányszerű.
Nem folytatom: jó lenne tisztábban látnunk abban a viszonylag egyszerű kérdésben, hogy pontosan hol is tart, milyen állapotban van ma a magyar gazdaság. A meggyőző válasz ismeretében lehet csak nekilátni a sokkal bonyolultabb témakörnek: mit lehet majd tenni, ha a környezetünk még zordabbra fordul.
A makroadatok azután önálló életre is kelnek. Sokan megütköztek azon, amikor Merkel kancellár az uniós alapokat szóba hozva azt találta mondani, hogy ha ránézünk a magyar gazdasági növekedési rátákra, akkor láthatjuk, hogy ezt a pénzt az ország jól fektette be.
Nos, látni ezt még nem lehet. Majd akkor lehet, ha a különféle címeken és projektek keretében elköltött pénzek termőre fordultak. Az adott évben elköltött pénz – költsék azt jól vagy kevésbé értelmesen – azonnal megnöveli az aggregált keresletet és ezen keresztül a bruttó hazai terméket: minden elköltött euró valakinél rögtön egy euró bevételt eredményez. Az csak később fog kiderülni, hogy a konvergencia alapból elköltött egy (vagy egymillió) euró a továbbiakban meghozza-e a maga éves 3 vagy 5 vagy 10 százalékos hozamát, vagy pedig ellenkezőleg, folyamatos veszteséggel terheli meg a társadalmat. Reméljük csak, hogy Angela Merkel megelőlegezett tézise igaznak bizonyul. Ami bizonyos: gazdasági mutatóinkról nem olvasható le minden kételyt kizáróan az, hogy jól állunk és jó irányba haladunk.
Közélet
Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés
A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.
Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár
A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.
Zsákutcába fut az elektromos autózás, ha nem lesznek jóval hatékonyabbak az akkumulátorok
Olyan lett az akkumulátor, mint a napelem, a gyártás mennyiségének növelésével már nem lehet érdemi költségcsökkentést elérni, az alapanyagok ára pedig emelkedni fog.
Fontos
Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?
Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.
A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni
Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.
Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak
A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.
