Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2019. augusztus 23. 11:56 Közélet

Kecskéket is bevetnek az egyre súlyosabb erdőtüzek ellen Portugáliában

Az egyre forróbb európai nyarak ellenére 1980 óta csökken az erdőtüzek miatt leégett területek aránya a leginkább érintett mediterrán országokban. Az egyedüli kivétel Portugália, ahol fokozatosan nő a leégett területek nagysága, és a kisebb mérete ellenére itt égett le a legtöbb erdő az EU-ban 2010 óta.

 

Az egyre pusztítóbb erdőtüzeknek az egyre szélsőségesebb időjárás mellett az elhibázott erdőgazdálkodás és a politikai tétlenség a fő oka. A kormányzat sokáig érdemi változtatás nélkül szemlélte az egyre kiterjedtebb erdőtüzeket, és ez oda vezetett, hogy 2017-ben több mint hatvan ember halt meg egy erdőtűzben, amely Portugália modern történelmének egyik legnagyobb tragédiája volt.

Ez a csapás rávilágított az erdőtüzek kezelésére szánt állami pénzek elhibázott elosztására, és jelentős szakpolitikai fordulatot hozott el. 2017-ig a tűzoltást helyezték előtérbe a megelőzéssel szemben, idén azonban az erdőtüzek kezelésére szánt állami források ötven százalékát a megelőzésre fordítják, ami 2017-ben még csak húsz százalék volt.

Egy falusi figyeli egy erdőtűz oltását Portugáliában. Fotó: AFP

„Azt hiszem, végre megértettük, hogy nem elég harcolni a tüzek ellen, hanem meg is kell előzni őket, amit kemény munkával lehet elérni a nyári hőség előtti hónapokban” – mondta a New York Times-nak egy portugál erdőmérnök. Az elmúlt két évben ennek érdekében számos megoldást teszteltek Portugáliában, leginkább a fejlett technológiát felhasználva, mint a drónok vagy a műholdak.

A high-tech eszközök mellett azonban egy kevésbé újszerű módszerrel is kísérleteznek, méghozzá kecskékkel. A portugál erdőtüzekben a korábban említettek mellett szerepe van a déli országok mindegyikét sújtó elvándorlásnak. A falvak fokozatosan kiürülnek, és szintén eltűnnek az erdős területekről, legelőkről a pásztorok és a nyájaik.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkDrónfelvétel: több millió elhagyatott spanyol ingatlan hever romokbanA 2007-ben kitörő ingatlanválság során több millió újonnan épült ingatlan vált elhagyatottá Spanyolországban, és a romok a mai napig láthatóak.

Az állatok hiányában a gyúlékony növényzet sokkal jobban elburjánzik, növelve az erdőtüzek esélyét. A szamócafák levele például kifejezetten gyúlékonynak számít, a kecskék viszont nagyon szeretik. Emberi erőforrásból esélytelen lenne kezelni ezeket a növényeket, a kecskék azonban segíthetnek biztonságosabbá tenni az erdőket.

A kísérleti projektet tavaly indították, minimális költségvetéssel, egyelőre 40-50 pásztornak nyújtanak állami támogatást. A New York Times-nak nyilatkozó pásztorok keveslik a kísérlet révén kapott pénzt, de a kormányzat szerint egyelőre kicsiben szeretnék tesztelni a módszert, és ha beválik, akkor országos léptékűvé válhat a program.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy ősi mezőgazdasági módszer, amely jobb hellyé tenné a világotMagyarországon évezredeken át vezető szerepe volt, amíg el nem söpörték a monokultúrák. Boldogabb állatok, fenntarthatóság és egészségesebb termékek jellemezik.

Közélet Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Torontáli Zoltán
2019. december 13. 11:12 Közélet

Megpróbáltuk a Paks II-t bepasszírozni az európai Green Dealbe, és részben sikerült is

A csehekkel és a franciákkal közösen sikerült elérni, hogy az atomenergia választható lehetőség legyen a zöld célok elérésénél.

Bucsky Péter
2019. december 12. 16:22 Közélet

Kormányközeli üzleti körök tarolták le a közéleti lapok piacát, aztán állami pénzből tőkésítik fel

Nagy pénzt lehet csinálni közéleti nyomtatott lapokkal Magyarországon. A baj csak az, hogy a nyereség forrása túlnyomó részt az állami támogatás.

Fabók Bálint Jandó Zoltán
2019. december 12. 06:50 Közélet

Kirúgták a vizes vb gazdasági igazgatóját, 587 millió forint adó elcsalásával gyanúsítják

Többen egybehangzóan állítják, hogy Dubajban lehet Balogh Sándor, aki ellen üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt adtak ki körözést.

Fontos

Kasnyik Márton
2019. december 14. 07:16 Podcast

Chikán Attila: Ahol az alapvető gazdasági összefüggéseket sem látják, ott csak balhé lehet

A hagyományos értelemben vett közgazdaságtani képzés Magyarországon gyakorlatilag megszűnőben van, az ELTEcon jövő szeptember után már nem indít új évfolyamot. De mi történik a Corvinuson? Pete Péter és Chikán Attila beszélget a G7 Podcast Liveon.

Avatar
2019. december 13. 17:11 Élet

Az oltásellenesek visszaélnek azzal, hogy a többség beoltatja magát

El lehet kerülni egy kicsit kellemetlen élményt, ha a többiek nagy része keresztülmegy rajta. Klasszikus potyautas probléma az oltásellenesség.

Jandó Zoltán
2019. december 13. 06:57 Vállalat

Vajna Tímea túl akart adni öröksége egy fontos részén, de a bíróság közbelépett

Osztatlan közös tulajdont csináltak volna a cégből, de a cégbíróság nem engedte. Közben a vállalat meg is szűnhet, mivel fél éve késik a beszámolójával.