Hírlevél feliratkozás
Bod Péter Ákos
2019. június 18. 16:18 Közélet

A 2020-as költségvetés tartásához sokaknak kellene sokat, és főleg hatékonyan dolgozni

(A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata.)

Ehelyütt volt már alkalmam írni a hivatalos magyar gazdaságpolitika optimizmusáról. A frissített magyar konvergencia-program adatait átnézve láthattuk, hogy a kincstári optimizmus töretlen: a program szerint a magyar gazdaság mérsékelt infláció és egyéb rendben lévő egyensúlyi mutatók mellett továbbra is évi négy százalék körüli növekedést produkál, ameddig csak a szem ellát.

Azóta közzétették a jövő évi költségvetés és a 2020-as adók tervezetét, így elvileg az is tisztábban áll előttünk, hogy miként következik be mindez, vagy ha mégsem alakul minden a legkedvezőbben, akkor mire készül a kormány.

A jövő évi állami költségvetést arra a feltételezésre építették, hogy a gazdasági növekedés (GDP) továbbra is négy százalékos lesz, a fogyasztói árak szerény (2,8 százalékos) növekedése mellett, a folyó fizetési mérleg a korábbi nagyarányú többlet helyett némi hiányba fordul (mínusz 0,7 milliárd euró), a nemzetgazdasági beruházási ráta a korábbi mérsékelt szintről tovább nő, meghaladja a GDP 27 százalékát. A külső viszonyokra vonatkozó feltételek között a nyersolaj árának stagnálása található, a pénzügyi viszonyokat illető technikai feltételek egyike a jegybanki alapkamat némi emelkedése (0,9 százalékról 1,1-re). Az érdekeseb feltételezések közé sorolható a munkatermelékenység további nagyarányú növekedése: évi 2,7 százalék.

Reális-e mindez? Ha a 2019-es esztendő elejének magyar adatait nézzük, találni indokot a szép makrogazdasági számokra, hiszen szokatlanul erős lett a bázisév (2018), és erősen indult 2019, egyebek között az építőipar sosem látott teljesítménynövekedése miatt. A kételyek azonban itt kezdődnek. Tartható-e akár hozzávetőlegesen az építési, beruházási hullám még valameddig? Sőt egyáltalán mekkora is valójában ebben az ágazatban a volumennövekedés most? Akinek bármi köze van az építőiparhoz, érzékeli a vállalási árak gyors emelkedését, a határidők csúszását. Vajon a tavalyi évet hatalmas mértékben meghaladó idei számlázott teljesítésből mennyi a volumen növekedése, és mennyi az áraké?

Egyébként is, hihető-e, hogy ilyen bérköltség-növekedés mellett nem gyorsul az infláció? A 2020-as költségvetési terv valamelyest reagál az ügyre, mert a tervezett fogyasztói árindex (2,7%) fölé állítja be a GDP-deflátort, azaz a bruttó hazai termék árindexét, 3,2 százalékkal. Eszerint a fogyasztási cikkeken kívüli körben (így a beruházás, kivitel terén) nagyobb lesz az árnövekedés, illetve megfordítva: a lakossági fogyasztás a gazdaság egészéhez képest kisebb mértékben drágul. Ez elvileg akkor lehetséges, ha egyfelől a lakosság fogyasztásra szánható jövedelme nem nő nagymértékben, és így az árverseny éleződik, ami féken tartja az árakat, valamint ha a fogyasztást terhelő adók mérséklődnek.

Ez átvezet az adótörvények ügyéhez. 2020-ra nincs előirányozva lényegi, szerkezeti adóváltozás – ez jó. Már hosszú idő óta zajlik az adókkal való gazdaságpolitizálás, sőt napi politizálás. Még emlékszünk a politikai felindulásból elkövetett adók bevezetésére, amit a megelőző kormányzat alatt kifizetett arcátlanul nagyarányú végkielégítések konfiskálására találtak ki 2010-ben, vagy legújabban a menekültek ügyét támogató szervezetek megbüntetésére. Adóval akartak versenyképességet növelni (társasági adó, személyi jövedelemadó), életmódon javítani (chips-adó), ágazati gondokat enyhíteni (sertéshús áfája). Most csak a szálláshelyek áfájának a változtatása (18 %-ról 5-re) számít jelentősebb kiigazításnak.

Mégis figyelemre méltó, hogy a kormányzati dokumentumok a központi költségvetés kiadásainak 5,8 százalékos nominális növelését irányozzák elő 2020-ra, ami – bárhogyan vesszük a valószínű inflációt – érezhető reálértékbeli emelkedést jelent. Ehhez a kiadási lendülethez kell szabni szükségszerűen az állami bevételeket, azaz a társadalom felől nézve az elvonások mértékét.

Nos, a lakossági befizetések 11 százalékkal nőnek, és ami igen figyelemre méltó, az áfabevétel 16 százalékos növekedése áll a tervekben.

Az adókulcs emelése nélkül komoly fehéredés kellene hozzá, aminek realitását nehéz megítélni. Ám egy megjegyzés idetartozik: ha és amennyiben ilyen nagy arányban javulna a forgalmi adók beszedési hatásfoka, és ezzel fehéredne a gazdaság, akkor annyival kevesebb (most még árnyékban rejtőző) jövedelem maradna a lakosságnál, cégeknél. Kétszer viszont hiba lenne elkönyvelni a kifehérített jövedelmet, mert amit elvesz (joggal) a fiskus, azzal már nem lehet számolni a társadalom megmaradt és elkölthető vagy megtakarítható jövedelmei között.

Ahol még komolyabb kételyünk van, az a munkatermelékenység.

A makrogazdasági keretszámok csak úgy állnak össze, ha a teljes termelékenység jelentősen növekszik.

Ennek megítéléshez jó tudni, hogy 2011 után hosszú évekig nem növekedett az egy foglalkoztatottra jutó hozzáadott érték. Részben azért nem, mert a gazdasági növekedés egyáltalán nem volt fényes. Másodszor pedig a munkaerő/termelés számlálójában megjelentek a közmunkások, akikkel a foglalkoztatási statisztika ugyan javult, de a makroszintű termelékenység romlott.

A munkapiaci aktivitási arány növekedése örvendetes fejleménye az utóbbi éveknek, ám a foglalkoztatási növekmény jelentős részét kevésbé képzett vagy gyakorlott munkavállalók megjelenése tette ki. A 2017-2018-as évek gyors növekedése (a számláló bővülése) végre megfordította a trendet, a termelékenység e két évben ismét növekedett.

De szabad-e mindezt kivetíteni 2020-ra és azt követő évekre? Márpedig a GDP-adatok csak akkor állnak össze, ha többen és többet dolgoznak nálunk a következő években, valamint a korábbinál is termelékenyebben. Egyidejűleg lenne tehát extenzív a gazdasági növekedés (több tőkével és munkaerővel), és intenzív is, javuló termelékenységgel. Ambiciózus terv. A teljes termelékenységi mutatót azonban rengeteg gazdasági, intézményi, technológiai hatás alakítja, mértéke nem politikai szándék kérdése.

Az itthon elvileg bevonható munkaerő-tartalékot képviselő emberek gyakran csekély képzettségűek és jártasságúak, sokan közülük hátrányos helyzetű és elérhetőségű kistérségekben élnek.

Nem igazán életszerű azt feltételezni, hogy a még bevonható emberek a világpiaci igények további bővülése esetén a szükséges igényeknek kellő módon megfelelnek, és egészében növekszik a munkatermelékenység.

A végére maradt a legnagyobb kérdőjel: vajon növekszik-e a piaci kereslet? A vámháborús szóhasználatból mára részben gyakorlat lett a világ nagy gazdaságaiban, és nem látszik javulás. A magyar gazdaság meghatározó termelőinél már tapasztalni a készletek felgyarapodását: ettől még szép marad a mai statisztika, de a kilátások már nagyon is mások.

Komoly kérdés, hogy mihez kezd a magyar gazdaságpolitika a külső viszonyok romlása esetén. A 2020-as költségvetés tartaléka nagyobb, mint korábban – de így is csak a GDP fél százaléka. A költségvetés számára ennél komolyabb támaszt jelenthet az infláció megugrása. A költségvetésbe beállított kiadási tételek reálértékét a többlet-infláció mérsékli, az államháztartási bevételek viszont inkább növekednének a tervezettnél nagyobb árszint mellett: ez a csendes megszorítás, amellyel élni szoktak a kormányok.

Hagy más téren is magának mozgásteret a kormány: a foglalkoztatók által jövő év elejétől fizetendő 17,5 százalékos szociális hozzájárulási adó a törvénytervezet értelmében 2020. október 1-től 15,5 százalékra csökkenhet – amennyiben a makrogazdasági feltételek úgy adódnak, ha azonban mégsem, akkor a gazdaság elvonási terhének csökkentése későbbre húzódik.

A költségvetés tervezett hiánya így vagy úgy, de tartható lesz, a többlet-hiány eljárás alá kerülés nem fenyeget. Ám az Európai Bizottság számítása szerint már most kellene hiánymérséklő lépéseket tennünk, mert ahhoz képest, hogy milyen erős ciklus-ágban található még mindig a magyar gazdaság, a mostani deficit szintje túl magas. Ekörül lesz még szakértői szintű, majd politikai vita.

A magyar kormány nehezen mehet bele a kiadásszint csökkentésébe, bármennyire is értelmes dolog lenne (lett volna) visszavenni a térségünkben így is legsúlyosabb adóterhelésből. Ám kénytelen kiadást növelni a magyar állam a roppant elhanyagolt területeken, mint amilyen az egészségügy. Be is van állítva 10 milliárd a mentőszolgálatra. És már megjelent 60 milliárd forint kiadás a kínai vasútvonal építésre…

Bizony, a keleti kalandozások költségei fokozatosan bekerülnek az államháztartásunkba. De ez már egy más történet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÜzentünk Brüsszelnek: a lehetséges világok legjobbika jönAz euró bevezetésével továbbra sem foglalkozik érdemben a kormány, és olyan gazdasági növekedéssel számol, amelyhez nagyon jól kell alakulniuk a külső feltételeknek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet adó infláció költségvetés makrogazdaság munkaerő termelékenység Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Stubnya Bence
2024. március 23. 08:10 Közélet

A sebeit nyalogató Sparnak küldött hadüzenetet Lázár János

2022-ben sok kiskermulti volt veszteséges, de a Spar adózás utáni eredményének mínusza kiemelkedő volt.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.