Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2019. május 27. 16:56 Adat, Közélet

A Jobbik döbbenetes összeomlásán óriást nyert a Fidesz és a DK

A vasárnapi EP-választáson a legnagyobbat a Jobbik bukta. Bő egy éve még második legerősebb pártként azt kommunikálta, hogy kormányváltásra készül, a mostani választáson azonban csak ötödik lett. Tavaly még a szavazatok 19,8 százalékát szerezte meg, most csak a 6,4 százalékát.

A látványos összeomlás nem kerülte el azokat a településeket sem, amelyek korábban leginkább jobbikosnak számítottak. Abban a tíz városban*Tapolca, Barcs, Vásárosnamény, Törökszentmiklós, Gyöngyös, Marcali, Mátészalka, Sátoraljaújhely, Ózd, Fegyvernek., ahol a legjobb eredményt érte el a Jobbik 2018-ban, elvesztette szavazóinak több mint 80 százalékát (33 ezer szavazóból lett 6,5 ezer, ami egyébként az országoshoz hasonló arány).

Ezekben a városokban a részvétel hasonlóan arányult az országos átlaghoz (mindkét esetben nagyjából öt százalékponttal elmaradt tőle). A Fidesz tavaly is nyert a vizsgált városokban, de a Jobbik valamennyire meg tudta szorítani. Tavaly átlagban a választók több mint 30 százaléka szavazott a Jobbikra, ez viszont mostanra 12 százalékra zuhant.

A 2018-as választás során a tíz leginkább jobbikos városban a szavazati arányok átlagos megoszlása (százalék)  

  Választás 2018 Választás 2019
Fidesz 42,7% 49,0%
Jobbik 30,6% 12,2%
MSZP-P 10,3% 6,8%
LMP 5,4% 1,3%
DK 5,1% 17,5%
Momentum  2,5% 5,8%
Más pártok 3,4% 2,4%
Mi Hazánk 0 5,0%

A Jobbik korábban magasan a második legerősebb pártnak számított ezekben a városokban, de most szinte mindenhol megelőzte a Demokratikus Koalíció, Törökszentmiklóson vagy Fegyverneken pedig még a Mi Hazánk is. Sátoraljaújhelyen például 2018-ban még ötször annyian szavaztak a Jobbikra, mint a DK-ra (25,6% vs. 5,5%), de vasárnap már a DK kapott háromszor annyi voksot (7% vs. 20,6%).

Ebben a tíz városban a Fidesz és a DK növelte leginkább a szavazatszámát. Míg a 2018-ban az erős Jobbik miatt más városokhoz képest gyengébben szereplő Fidesz átlagosan 42,7 százalékot kapott, az EP-választáson már 49 százalékot. Most több ilyen városban is 50 százalék fölé nőtt a támogatottsága.

A Demokratikus Koalíció kampányrendezvénye Tatabányán. Fotó: Bodnár Boglárka/MTI

A DK-nak ennél is nagyobb mértékben nőtt a támogatottsága: egy év alatt ötödikből másodikká lépett elő a vizsgált helyeken. Míg 2018-ban 5,1 százalékot kapott a leginkább jobbikos városokban, ez most 17,5 százalékra nőtt. Ebben a volt jobbikosoktól megszervezett szavazatokon kívül szerepet játszhatott az is, hogy az MSZP-P és az LMP támogatottsága 7 százalékponttal csökkent, bár a DK és a Momentum közösen jóval többel szerzett többet, összesen 16 százalékponttal.

Ugyan a Mi Hazánk a korábban említett Törökszentmiklóson és Fegyverneken is jól szerepelt, 15 százalék körüli eredménnyel, a többi vizsgált városban ennél jelentősen kevesebben szavaztak rá. A tíz, korábban leginkább jobbikos városban átlagosan öt százalékot szereztek, amely elmarad a Fidesz és a DK növekedésétől, de még a Momentum eredményétől is.

A 2018-ban leginkább jobbikos 20 falu eredményei hasonló képet mutatnak. Ezekben átlagosan több mint 41 százalékot szerzett a Jobbik egy éve, de vasárnap már csak alig több mint 18 százalékot kapott. Ezekben a falvakban is leginkább a DK szárnyalása a feltűnő. 2018-ban még csak három százalékot kapott, most pedig ennek több mint négyszeresét, több mint 14 százalékot. A DK mellett a Fidesz és a Mi Hazánk járt leginkább jól a Jobbik összeomlásával.

A 2018-as választás során a 20 leginkább jobbikos községben a szavazati arányok átlagos megoszlása (százalék).  

  Választás 2018 Választás 2019
Jobbik 41,2% 18,3%
Fidesz 39,7% 46,9%
MSZP-P 9% 5,5%
LMP  3,4% 1,5%
DK 3% 14,2%
Momentum 1,2% 5,1%
Más pártok 2,3% 2,4%
Mi Hazánk 0 6,1%

A Fidesz 39,7 százalékról 46,9 százalékra növelte támogatottságát, a választáson először induló Mi Hazánk pedig 6,1 százalékot szerzett. Ezzel az 5,1 százalékot gyűjtő Momentumot és az 5,5 százalékos MSZP-t is megelőzte. A részvételi adatok hasonlóan alakultak a 2018-as választáshoz, mindkét esetben 3-4 százalékpont körül maradtak el az országos átlagtól.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Közélet EP-választás Fidesz Jobbik Mi Hazánk Momentum MSZP Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2025. május 13. 15:33 Adat, Közélet

Nem tetszik a Fradinak, hogy több fiatal magyar focistát kell játszatnia

Az MLSZ azt szeretné, hogy a klubok ne a kiöregedő légiósokra. alapozzanak, miközben irdatlan közpénz folyik az utánpótlásba.

Váczi István
2025. május 13. 13:42 Adat, Vállalat

Könnyebben találhat magyar dolgozókat egy kínai autógyár Pécsen, mint a BYD Szegeden

Nem tett le a kormány a pécsi autógyártásról, de nem világos, miért lenne jó, ha még erősebben függene a szektor szerencséjétől a magyar gazdaság.

Torontáli Zoltán
2025. május 12. 10:23 Adat

Nem Magyarországra jönnek a magasan képzett szakemberek

Németország mellett több kelet-európai tagállam is vonzza a szakembereket, de Magyarország nem.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.