Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. április 16. 07:02 Közélet, Vállalat

Andy Vajna már 2016-ban eladta a TV2-t egy 60 éves cinkotai nőnek

A fővárosban, Cinkotán az Ilonatelep HÉV-megállótól egy köpésre egy szépen rendben tartott kert és néhány hatalmas fenyő mögött bújik meg egy nem kiemelkedően elegáns családi ház. Bár az ingatlan a környező házaknál jobb állapotban van, semmi nem utal arra, hogy itt lakik az a hatvanas éveiben járó üzletasszony, akinek a cége 2016-ban minden jel szerint megvásárolta Magyarország második számú tévécsatornáját Andy Vajnától.

Az új tulajdonost annak ellenére nem jegyezték be, hogy 2016 és 2018 között közel 20 milliárd forintot fizetett a TV2-t birtokló cégnek. Ezt ugyanis valamiért előlegként fizette ki. Ha azonban be is jegyzik a tulajdonosváltást, a kereskedelmi csatorna akkor sem a 2019 elejéig a szintén a cinkotai házban működő BusinessHelp Kft.-hez kerül. A történet kezdetekor alig néhány milliós vagyonnal rendelkező vállalat ugyanis csak közvetítő lehetett, a háttérben mások mozgathatták a szálakat. A történetben feltűnik az a Vida József is, aki tegnap este – egy nappal azután, hogy az ügy érintettjeinek elküldtük kérdéseinket – nyilvánosan is bejelentkezett a TV2-ért.

Az új tulajdonos

A BusinessHelp Kft. hivatalosan csak az elmúlt napokban tűnt fel a TV2 körül, egészen pontosan a csatornát birtokló egyik cég tulajdonosaként. A januárban elhunyt Andy Vajna nem közvetlenül birtokolta a kereskedelmi tévét, hanem egy céghálón keresztül. Ennek az utolsó érdemi tagja volt a Magyar Broadcasting Co. Zrt. (MBC), amely közvetlenül tartotta a kezében a TV2-t működtető vállalkozás részvényeit.

 

 

A BusinessHelp Kft. pedig az MBC-ben jegyzett le egy darab részvényt épp két héttel ezelőtt. Bár ezzel a vállalat csak minimális, 0,02 százalékos részesedést szerzett, mégis komoly jogokra tett szert: a cégiratok szerint egészen addig, amíg a MBC osztaléka nem éri el a 21 milliárd forintot, csak ők vehetnek ki pénzt a vállalatból*Az MBC tőkeemelést hajtott végre, aminek során egy darab ezer forint név- és kibocsátási értékű osztalékelsőbbségi részvényt bocsátott ki. Ezt vásárolta meg a BusinessHelp Kft..

Ilyen jogokat nem szoktak csak úgy ezer forintért osztogatni, ami már önmagában arra utal, hogy más kapcsolat is lehet a két cég között. Részben ezért kezdtem el mélyebben beleásni magam a két vállalat cégirataiba, amelyekből valóban egy sokkal szorosabb kapcsolat képe bontakozott ki.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz öröklésre is gondolt Andy Vajna, amikor nem sokkal halála előtt átszervezte cégbirodalmátVajna hatalmas céges manővereket csinált a közelmúltban. Közel hárommilliárd forintnak viszont nyoma veszett.

 

Andy Vajna eladta a TV2-t

Az MBC az elmúlt szűk három évben több olyan cégjogi lépést is végrehajtott, amelyekhez a szokásosnál sokkal részletesebben be kellett számolnia működéséről és vagyonelemeiből. Egy ilyen ügylethez adtak le tavaly év végén egy vagyonleltárt, amiből kiderül, hogy 2018 novemberének végéig a cég 19,86 milliárd forintnyi előleget kapott TV2-üzletrész értékesítésére.

A TV2-üzletrészért kapott előleg az MBC vagyonleltárában

A kereskedelmi tévé eddig ismert tulajdonosi viszonyait felborító előlegről szóló sor ráadásul két korábbi vagyonmérlegben is feltűnt már, köztük abban, amely 2016 októberében készült, igaz, ott még jóval kisebb, 7,8 milliárdos összeg szerepelt mellette.

Az MBC tehát már 2016 végén kötött egy megállapodást a TV2 eladásáról, a vevő azonban azóta sem vette nevére a csatornát, inkább előleg formájában folyamatosan tolta a milliárdokat a veszteséges kereskedelmi tévébe.

 

A leltárokból az nem derül ki, hogy ki a vevő, de érdekes módon pont abban az évben, amikor az MBC megkapta az előleget, a BusinessHelp Kft. könyveiben is megjelent egy azzal lényegében azonos összeg azon a soron, ahol ezt nyilván kell tartani. Utóbbi cég beszámolójában ráadásul azt is feltüntette, hogy a növekedés oka előlegfizetés volt. A cinkotai vállalat által fizetett előleg összege pedig időről időre épp akkor és épp annyival nőtt, amikor és amennyivel az MBC által kapott előleg nőtt*Az MBC rendes éves beszámolóiban természetesen nem részletezte, hogy mire tart nyilván több milliárdos vevőtől kapott előleget, a vagyonmérlegekből azonban látszik, hogy az összeg mindig azonos a TV2 értékesítésért kapott pénzzel. A BusinessHelp beszámolói még kevésbé részletesek, az adott előleget azonban épp abban az évben említik meg először, amikor eszközállományuk a korábbi néhány millióról milliárdosra hízott. Utána a cég követelésállománya nőtt időről időre, azaz az a sor, ahol az adott előleget is nyilvántartják..

 

Persze a HÉV-megálló melletti családi házban működő cég nem a semmiből teremtett elő milliárdokat az előlegre. Beszámolóik alapján a teljes erre szánt összeget kölcsönkapták valakitől. Egészen pontosan az adott előleggel párhuzamosan egy kapott előleg is megjelent a könyveikben. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy

az apró cinkotai vállalkozásra csak azért volt szükség, hogy a kereskedelmi csatorna végleges vevője ne közvetlenül vásárolja meg a TV2-üzletrészt, hanem egy közvetítőn keresztül.

A BusinessHelp Kft. akkori tulajdonosához, F. Sándornéhoz sajnos semmilyen élő elérhetőséget nem lehet fellelni, ezért személyesen kerestem fel a cinkotai ingatlant, ahol a férjével sikerült beszélni. F. Sándor – aki 2016-ig szintén tulajdonos volt a cégben – azonban csak annyit közölt, hogy már nem az övék a BusinessHelp Kft. A TV2-re vonatkozó kérdésekre nem kívánt válaszolni, igaz, nem is cáfolta a kapcsolatot.

Véletlen egybeesések

Így azt sem árulta el, hogy amennyiben megvette, kinek adta tovább az üzletrészt a BusinessHelp. Több jel is arra utal azonban, hogy

a TV2 Mészáros Lőrinc üzleti környezetébe, egészen pontosan a felcsúti milliárdos üzlettársa és barátja, Szíjj László és a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, Vida József közelébe kerülhetett.

A kettőjük közötti leosztás nem egyértelmű, de mind Szíjjnak, mind Vidának van közvetlen vagy közvetett kapcsolata például a BusinessHelp Kft. új tulajdonosával. F. Sándorné ugyanis időközben tényleg eladta a céget: idén januárban, öt nappal Andy Vajna halála előtt egy fiatal vállalkozó, Fári Ádám*Nem rokona F. Sándornak és F. Sándornének, az ő nevüket adatvédelmi okokból nem írtam ki teljes formában. vette át a társaságot.

Az új tulajdonosról azt hallottuk, hogy Vida József jobbkeze. Fári Ádám maga is a Takarékbankban dolgozik, közvetlenül az elnök alatt, de ő vezeti azt a céget is, amely révén Vida tavaly év végén részesedést szerzett az MKB Bankban. Ez utóbbi részesedésszerzésre pedig pont aznap került sor, amikor Szíjj László is átvett egy nagyobb MKB-pakettet. A két ügyletet ráadásul épp ugyanaz az ügyvédi iroda intézte, vélhetően ugyanott, hiszen a két új MKB-tulaj cég*A részben Vida József által birtokolt Pantherinae Pénzügyi Zrt. és a Szíjj László által megvásárolt BanKonzult Finance Zrt. ugyanabba a 102 négyzetméteres Ferenc körúti lakásba van bejegyezve. Pont abba az ingatlanba, ahova a BusinessHelp Kft. is költözött, miután Fári Ádám megvásárolta.

Százmilliós kölcsön Mészáros Lőrinc üzlettársától

A két vállalkozó és a fiatal üzletember tehát a jelek szerint együtt mozog, az eddigiek alapján mégis úgy tűnhet, hogy a Mészáros Lőrinchez talán Vidánál*Vidáról az Index korábban azt írta, hogy Mészáros Lőrinc legfontosabb bizalmi emberei közé tartozik, aki ugyan nem közvetlen földije a felcsúti milliárdosnak, de a közelből származik, és gyerekkorában a gázt Mészáros vezette be hozzájuk. Kapcsolat most is egészen biztosan van közöttük, hiszen a felcsúti milliárdos két lányához hasonlóan Vida igazgatósági tag az egykori gázszerelő tőzsdei cégében, az Opusban. is közelebb álló Szíjj László csak közvetve tűnik fel a történetben, hiszen Fári inkább a bankelnök embere. Szíjjnak azonban nagyon is konkrét közvetlen kapcsolata is van a TV2-vel. A vagyonmérlegből ugyanis nem kizárólag a kereskedelmi tévé eladása derül ki, hanem az is, hogy

Szíjj jó ideje százmilliókkal hitelezi a MBC-t.

A cég 2018 novemberében 817 millió forintnyi tőke- és 121 millió kamattartozást tartott nyilván a vállalkozóval szemben. Ráadásul ezeket éven belül kellett volna kifizetnie az MBC-nek. Legalábbis elvileg, a tartozás ugyanis már tavaly júniusban is megvolt, sőt nem kizárt, hogy 2016-ban is. Igaz, az akkori dokumentumokban még nem nevesítették a magánszemélyt, aki akkor éppen 1 milliárd forintnyi éven belül lejáró kölcsönt adott a társaságnak.

Szíjj László kölcsöne a MBC vagyonleltárában

Az ügyben valamennyi közvetlen érintettet megkerestük, de érdemi választ senki nem adott. Az MBC-t képviselő Tremmel Zoltán – aki korábban a fent említett vagyonleltárokat ellenőrizte független könyvvizsgálóként, Andy Vajna halála (egészen pontosan idén február) óta pedig ügyvezetőként irányítja is a céget – üzleti titokra hivatkozott, míg Fári Ádám egyáltalán nem reagált, ahogy Szíjj László sem.

Megnyilvánult viszont az eddig teljes mértékben a háttérben maradó Vida József, aki egy nappal azt követően, hogy az ügy érintettjeinek – köztük közvetlen beosztottjának is – megküldtük kérdéseinket, az MTI-vel közölte:

megbízottjai útján előrehaladott tárgyalásokat folytat a TV2 Média Csoport Zrt. megvásárlásáról.

Vida József közleménye szerint az Abraham Goldmann Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. nevű cégén keresztül vásárolná meg a TV2-t. Ez a cég éppen arra a Ferenc körúti címre van bejegyezve, ahová a BusinessHelp Kft. és a két MKB-tulajdonos vállalkozás.

Valószínűleg nem is Vajna irányított

Mindenesetre válaszok híján nem tudhattuk meg, hogy az előleg kifizetőjének volt-e beleszólása az elmúlt másfél évben a TV2 működésébe. Van ugyanis olyan jogi megoldás, amely ezt úgy is lehetővé teszi, hogy a vevő nem veszi a nevére a céget. Az adásvételben érintettek egy polgári jogi – úgynevezett szindikátusi – szerződéssel szabályozhatták, hogy kinek milyen jogai lehetnek a vállalatban.

Erre – ha a felek kicsit is üzleti alapon gondolkodtak – valószínűleg sor is került, hiszen teljesen irracionális lenne, ha valaki úgy tenne le egy üzletrészért közel 20 milliárd forintot, hogy ezért másfél évig semmit nem kap cserébe. Extrém esetben

az sem elképzelhetetlen, hogy szinte mindenről az előleg kifizetője döntött, és akár a tulajdonosi jogokat is gyakorolhatta, annak ellenére, hogy papíron még nem jegyezték be, mint tulajdonost.

Ezt a forgatókönyvet erősíti, hogy a néhai filmmogul halála után rendkívül gyorsan át tudták szabni a TV2 vezetését, és ahogy a Válaszonline cikkében fogalmazott: a Mészáros-kör már négy nappal Vajna halála után átvette a kereskedelmi csatorna irányítását. Ilyen lépéseket tulajdonosi jogok nélkül nehéz lett volna ennyire gyorsan megtenni.

Azóta ráadásul a céghálóban a TV2 felett álló vállalatok élére is egy egyértelműen Mészáros Lőrinc bizalmi körébe tartozó embert neveztek ki: Tima Jánost, Alcsútdoboz fideszes alpolgármesterét. Az MBC-nél pont aznap döntöttek Tima vezérigazgató-helyettesi pozíciójáról, amelyen a BusinessHelp Kft. is megvette azt a bizonyos egy darab osztalékelsőbbségi részvényt.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAlcsútdoboz fideszes alpolgármesterét nevezték ki a TV2-t birtokló cégek éléreTima János Mészáros Lőrinc több cégében tölt be tisztségeket. Amikor legutóbb kapcsolatba került a médiával, akkor az volt az emailcíme, hogy [email protected].

 

Az MBC egyébként annak ellenére sincs túl jól ellátva gyorsan pénzzé tehető eszközökkel, hogy az elmúlt években előlegként öntötték a pénzt a vállalatba. Úgy tűnik ugyanis, hogy ennek az összegnek egy részét a társaság a TV2 veszteséges működésének fedezésére használta fel. Tavaly november végén az MBC több mint 10 milliárd forintnyi kölcsönt tartott nyilván az egyébként a tulajdonában álló TV2 Zrt.-vel szemben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat Andy Vajna BusinessHelp Magyar Broadcasting Co. Zrt. Mészáros Lőrinc Szíjj László TV2 Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2024. március 28. 04:34 Közélet, Pénz

Több százmilliárdos állami forrás olajozhatta meg Tiborcz és Jellinek terjeszkedését

A NER nagyvállalkozói akkor is bőkezű állami segítséget élveznek, ha nem indulnak közbeszerzéseken.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.