Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. április 4. 10:28 Közélet

Már nem Puch Lászlóé a cég, amely százmilliókért adott tanácsot az MSZP-nek

Január végén új tulajdonoshoz került az az MSZP-közeli Sapienza Kft. A vállalat eddig közvetve az egykor csak az MSZP pártpénztárnokaként emlegetett Puch Lászlóé volt, bő két hónapja azonban már a második Gyurcsány-kormány sport szakállamtitkára, Török Ottó tulajdonolja. A váltás azonban nem csak a pártközeliség miatt nem éles, hanem azért sem, mert Török cégvezetőként eddig is aktívan szerepet vállalt a Sapienza életében.

A cég onnan lehet ismerős, hogy a baloldali ellenzéki párt az elmúlt években elég sok pénzt folyatott ki hozzá. A Sapienza 2011 és 2019 legeleje között papíron összesen 411 millió forintért adott tanácsot, írt elemzéseket és végzett nyomdai szolgáltatást a részben állami forrásokból gazdálkodó MSZP-nek.

A társaságnak más bevétele nem is igazán volt, sőt furcsa módon

a tényleges árbevétele rendre elmaradt az MSZP-s megbízások értékétől.

A 2011 és 2017 közötti hét évben az elérhető adatok szerint a Spaienza közel 320 millió forintnyi megrendelést kapott a párttól, beszámolóiban azonban csak 261 milliós bevételt mutatott ki. Az eltérésre rákérdeztünk a cégnél, és az új tulajdonosnál is, aki ügyvezetőként már 2011 óta közreműködik a társaság vezetésében, válaszokat azonban egyenlőre nem kaptunk.

 

A tulajdonosváltás után nem sokkal egyébként a vállalat egy új leánycéget is alapított Sapienza Plus néven. Az új társaság profilját tekintve nem sokban tér el a korábbitól, papíron hasonló dolgokkal foglalkozik, főtevékenysége azonban elvileg saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása és üzemeltetése lesz.

A Sapienza nem az első cég, amivel az elmúlt években megrövidült Puch László cégbirodalma. A pártpénztárnok magyarországi érdekeltségeit egy bécsi cégen, a Horizont AG-n keresztül birtokolja. Az osztrák vállalatban a legutóbbi elérhető információk szerint közvetlenül 56, közvetve pedig további közel 20 százalékos részesedése van. Rajta kívül tulajdonos még a társaságban Simon Dénes is, akit a sajtóban Puch bizalmasaként szoktak emlegetni.

Egészen tavaly év végéig ez a társaság birtokolta a Szabad Föld című lapot is jegyző Mezőgazda Lap- és Könyvkiadó Kft.-t. Decemberben azonban a Horizont ezt a médiaérdekeltségét eladta Mészáros Lőrincnek, aki aztán néhány héttel később ingyen továbbpasszolta az akkor gründolt fideszes Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTöbb mint 30 milliárdos ajándékot kapott oligarcháitól a NERÖsszeszedtük, hogy a Fidesz-közeli vállalkozók közül ki mennyit költött azokra a médiumokra, amelyeket most ingyen adott át egy alapítványnak.

 

A jelentős, 2017-ben például 1,4 milliárdos árbevételt hozó kiadóvállalat mellett kisebb cégektől is megvált a nem túl távoli múltban Puch. Az adatfeldolgozással foglalkozó Winston Informatika Kft.-n 2017 közepén, az első ránézésre nem is igazán működő Humántőke Invest Kft.-n néhány hónappal korábban adott túl.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet MSZP Puch László Sapienza Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Bucsky Péter
2025. július 10. 06:00 Közélet, Vállalat

Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete

A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.

Stubnya Bence
2025. július 9. 06:04 Adat, Közélet

Kilenc hónapja az élre várták a magyar gazdaságot, miért néz ki most mégis az utolsó hely?

Tavaly még nemcsak a kormány, hanem az elemzők többsége is 3 százalék körüli növekedést várt idénre. Aztán jött a Trump-tornádó, és beindult a negatív spirál.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Vámosi Ágoston
2025. július 9. 14:48 Adat

Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz

Nehéz dolga van a gazdaságpolitikának, ha ekkora a különbség, de a tartósan stabil forintárfolyam például segíthet csökkenteni az eltérést.