Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. március 28. 06:48 Közélet

Mészáros Lőrinc üzleti köre 12 milliárdból sózza a magyar utakat

A tiszakécskei Vakond Via Kft. nyerte azt a tendert, amit a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (MK) a kezelésében lévő 32 ezer kilométernyi út fagymentesítéséhez szükséges só beszerzésére írt ki. A Mészáros Lőrinc állandó üzlettársának, a Duna Aszfalt tulajdonosaként saját jogon is ismert Szíjj Lászlónak és a Habony Árpád szlovéniai médiaterjeszkedését finanszírozó Varga Károlynak a tulajdonában lévő cég több mint 12 milliárd forintért szállíthat az állami vállalatnak a következő két évben.

Ez az ár 1,3 milliárd forinttal több, mint amennyiért korábban végezte a munkát éppen az a cég, amely mostantól már Szíjjék alvállalkozójaként csinálhatja tovább.

Ez a megrendelés még nekik sem kis tétel, különösen, hogy a Vakond Via eddig egészen másban utazott. A társaság 2017-ben szinte pontosan akkora bevételt ért el, amekkorát most ez az üzlet hozott nekik, de annak a többségét még építőipari munkákból és közvetített szolgáltatásokból szerezték. Sőt, korábban nem is szerepelt a cég egyébként jelentős számú tevékenységi köre között olyan, ami alapján útszóró sót szállíthatna, a „vegyestermékkörű nagykereskedelmet” csak az idén januárban vették fel a tevékenységek közé.

Szíjj és Varga cége nem is vállalta önállóan a feladatot, alvállalkozóként két másik céget is bevontak a pályázatukba. Ezek közül az egyik pedig éppen az a Suller Kft., amely a korábbi években maga is indult a Magyar Közút közbeszerzésein, sőt többször be is futott, így az elmúlt években saját jogon már sok ezer tonna sót szállított az állami cégnek.

 

Ezúttal azonban valamiért nem önállóan, hanem a sok tapasztalattal nem rendelkező Vakond Via alvállalkozójaként vettek csak részt a tenderen. Amit így Szíjjék könnyedén meg is nyertek, mivel az övéken kívül más ajánlat nem érkezett. A Suller Kft-t megkérdeztük a váltás okairól, de egyelőre nem kaptunk választ.

Az új partner egyébként a következő két évben 440 ezer tonna „összetapadás gátló anyaggal bekevert ömlesztett útszóró sót” szállíthat le az MK-nak. Ekkora mennyiséggel Budapest belvárosát 8 centiméter vastagon lehetne beborítani. Ám ez csak elsőre tűnik soknak. A Magyar Közút által fenntartott utak területe ugyanis több mint kétszerese a teljes fővárosénak, így valóban rengeteg sót használnak.

Az idei téli szezonban például a cég tájékoztatása szerint 162 ezer tonna fogyott, egy évvel korábban pedig ennél is 100 ezerrel több. A 440 ezer tonna két évre tehát nem tűnik soknak, különösen úgy, hogy ha nem használják fel a teljes mennyiséget, akkor a szerződést még egy évvel meg lehet hosszabbítani.

A 440 ezer tonna egyébként azt jelenti, hogy a Magyar Közút átlagosan nagyjából 28 ezer forintot fizet egy tonna sóért*a közbeszerzést két részletben írták ki, így a Vakond Via 253 ezer tonnát 28100, 187 ezer tonnát pedig 27800 forintért szállít, ami finoman szólva sem tűnik kevésnek. Egy évvel korábban a beszállítók – köztük a már emlegetett, most alvállalkozóként közreműködő Suller Kft. – ennél 12 százalékkal alacsonyabb, nagyjából 25 ezres átlagárat vállaltak*tavaly öt szerződést kötöttek.. A piacon pedig ömlesztve ennél is lehet olcsóbban útszóró sót kapni: az interneten viszonylag rövid keresgélés után lehet találni 23 forintos kilónkénti árat.

Persze a termékek között lehetnek minőségi eltérések, az MK-val kötött szerződésben pedig a Vakond Via szállítást, sőt kipakolást is vállalt, ekkora mennyiségnél azonban a tonnánként 3-5 ezer forint már rengeteg pénz.

Az MK egészen pontosan 1,3 milliárddal fizet többet, mintha a tavalyi árakon vásárolna. Ez 2,2 milliárddal több annál, ami az interneten található árból adódna.

 

Nem ez az egyetlen érdekesség azonban a szerződésekben, amelyeknek már az aláírási dátuma is furcsa. Az elvileg a 2018-as sóbeszerzésre kiírt közbeszerzéseket záró megállapodásokat ugyanis 2019 januárjának közepén szignálták, ráadásul úgy, hogy az MK elég komoly mennyiség átvételét vállalta még ezen a télen.

A szerződések értelmében Magyar Közút az aláírást követő öt napon belül összesen 96 ezer tonna lehívására volt jogosult és köteles. Igen ám, de ezt a Vakond Via nem azonnal szállította le. A cégnek a só egyik felét 25, a másik felét 50 napon belül kellett eljuttatnia az MK telephelyeire. Azaz a mostani télre rendelt só valamikor február első és március második hete között futhatott be a közútkezelőhöz. Hogy pontosan mikor, azt nem tudni, erre vonatkozó kérdésünkre ugyanis az MK nem válaszolt, de abból a szempontból mindegy is, hogy komoly fagyok az idén már februárban sem voltak.

Azaz a közel 100 ezer tonna, 2,7 milliárd forint értékű sóból sok nem fogyhatott, nagy része valószínűleg a közútkezelő telephelyein áll.

Az MK szerint ez ugyanakkor nem probléma. Kérdéseinkre azt írták, hogy az

„útszóró só egyébként könnyen és jól tárolható anyag, a leszállítását követően sem veszít tulajdonságaiból, a készletek esetleges kimerülése viszont komoly közlekedésbiztonsági kockázatot jelentene. A keretszerződésnek köszönhetően a következő téli időszakot is a szükséges mértékig feltöltött sótárolókkal indíthatjuk majd el”.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet magyar közút Szíjj László útszóró só Vakond Via Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2024. március 28. 04:34 Közélet, Pénz

Több százmilliárdos állami forrás olajozhatta meg Tiborcz és Jellinek terjeszkedését

A NER nagyvállalkozói akkor is bőkezű állami segítséget élveznek, ha nem indulnak közbeszerzéseken.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.