Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2019. március 9. 12:40 Közélet

Győzött a fizika, máris megjelentek az újabb repedések a hatvani bicikli úton

Egy teljesen felesleges beruházással sikerült felhívnia magára a figyelmet a hatvani városvezetésnek. Ebben a cikkünkben számoltunk be a hatvani kerékpáros kalandparkról, amelyet száz százalékban uniós forrásból építettek fel, és végül lényegében használhatatlan lett. Az egész projekt 880 millió forint plusz áfába, azaz 1,1 milliárd forintba került.

Ehhez a projekthez kapcsolódóan épült meg egy kerékpárút, amely Hatvant köti össze Boldoggal. Ha az autóparkolót nem vesszük figyelembe, akkor ez a 7,5 kilométeres kerékpárút volt az egész projekt egyetlen hasznos eleme. De ezt sem sikerült jól megépíteni.

A 2014-es átadást követő évben felrepedt a beton és a kivitelezőknek garanciális javításokat kellett végeznie. De még ez sem sikerült, ugyanis újabb repedések jelentek meg, sőt az egyszer már kijavított részek is újra tönkrementek.

Az iratbetekintés során kiderült, hogy a kivitelező tele volt munkával, ezért nagyon sietett a kerékpár út megépítésével, már a kezdetektől érzékelni lehetett a kapkodást.

A hatvani szakasz építésére kiírt közbeszerzést, a kormány kedvenc útépítő cége, a Szíjj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt Kft. nyerte el. A hatvani önkormányzat 2013. december 21-én írta alá a vállalkozó szerződést a Duna Aszfalttal. A cég 2014 júliusában a határidő előrehozását kérte. Az eredeti határidő november 15 volt, a Duna Aszfalt azt kérte, hogy had fejezze be már szeptember 26-án a munkát. Ezt azzal indokolta, hogy

„a társaság az ország több pontján is érdekelt más munkálatokban”.

Az akkori fideszes polgármester, Szabó Zsolt belement abba, hogy előrehozzák a határidőt. A Duna Aszfalt azonban nem tudta időben befejezni a munkát, mert szeptember 10. és szeptember 25. között árvízvédelmi készültség volt érvényben, ezért a vállalkozónak le kellett vonulnia a munkaterületről.

A cég ekkor a határidő kitolását kérte, és ezt az új, szintén fideszes polgármester, Horváth Richárd meg is engedte.*Az új jogszabályok értelmében nem lehetett országgyűlési képviselő egy személyben polgármester is, ezért Szabó lemondott a polgármesteri címről. Utóda a korábbi alpolgármester, Horváth Richárd lett. Az új határidő 2014. október 31. lett, a cég el is készült ekkora a munkával.

A gondok ezt követően kezdődtek. Néhány hónappal az átadás után, 2015 tavaszán felrepedezett a beton, megsüllyedt az aszfalt és a betonból kinőtt a nád. A kivitelező két ütemben, 2015. augusztus és szeptember között, illetve novemberben garanciálisan javította az utat. A repedéseket bevágták és kitisztították, majd bitumennel teljes mélységben és szélességben kiöntötték.

Ezt követően így nézett ki az új bicikliút.

A 2016-os év sem hozott szerencsét. A repedések ismét megjelentek, ekkor Horváth Richárd polgármester júliusra összehívott egy találkozót a műszaki ellenőr és Duna Aszfalt képviselőivel arról, hogyan lehetne kijavítani a hibákat.

Ezen a találkozón derült ki, hogy a Duna Aszfalt úgy vállalta el a munkát, hogy nem voltak a helyzet magaslatán. A cég képviselője elismerte, hogy

nem olyan egyszerű töltésen kerékpárutat építeni.

Azt is elmondta a jegyzőkönyv tanúsága szerint, hogy ez nemcsak a Zagyva-töltésre vonatkozik, hanem országos szintű probléma, Horvátországban például nem is engedélyezik, hogy anyagtöltés tetejére szilárd burkolatot építsenek.

Készült egy helyreállítási terv, amelyben pontosan le volt írva, hogy mely kilométerszelvények között, milyen módon kell lényegében elbontani  és újraépíteni a pályaszerkezetet.

Ez az egyik érintett szakaszon úgy nézett ki, hogy miután felbontották a betont, az új pályaszerkezet alá 30 cm vastagságú meszes altalaj stabilizáció készül. Erre jön a 10 cm vastag zúzott kő réteg, majd georácsot terítenek rá, és újabb 20 cm vastagságú zúzottkövet helyeznek el. Végül 4 cm vastagon aszfaltozzák le.

A Duna Aszfalt képviselője szerint ennek ellenére sincs kizárva, hogy a repedések egy bizonyos idő után újra meg fognak jelenni. A cég elvégezte a javításokat, de már csak az önkormányzat emailváltásokból derült ki, hogy nem a terv szerint történt meg a kivitelezés.

A bedolgozott zúzottkő az eredeti ágyazat anyagából lett visszaépítve és belekeveredett felmart aszfalt is. Meszes stabilizálás helyett cementest kapott az altalaj, továbbá a georácsot eleve szakadtan fektették le, és a különböző kőzetrétegek vastagsága sem stimmelt. Erről fotók is készültek.

A műszaki ellenőr ezért feltáró gödrök készítését javasolta, hogy ellenőrizhessék az elvégzett munka minőségét. Ezzel kapcsolatban azonban nem találtunk több dokumentumot, az önkormányzat végül átvette a javítási munkát a Duna Aszfalttól.

Megnéztem a helyszínt, 2019. március 3-án így nézett ki a kerékpárút:

Megkerestük Horváth Richárd polgármestert, de lapzártánkig nem válaszolt a kérdéseinkre. Arra lettem volna kíváncsi, hogy miért nem ragaszkodott a megfelelő garanciális javítások elvégzéséhez.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet bicikliút Duna Aszfalt Hatvan kalandpark kerékpár út Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.