Hírlevél feliratkozás
Avatar
2019. január 11. 14:27 Közélet

Régen rúgtak ki annyi embert, mint a kormány novemberben

A cikk eredetileg az Mfor.hu-n jelent meg.

Tavaly október legvégén rendelkezett a kormány arról, hogy a két hónapos felmondási idő biztosítása miatt mindössze két nap leforgása alatt kell a tárcáknak intézkedniük a több ezer embert érintő leépítésekről a közszférában. A kormányhatározat alapján végül a minisztériumokban 2600 munkahelyet kellett megszüntetni, a háttérintézményekben pedig 4210-et. A 6810 fős leépítés azonban nem minden esetben jelentette dolgozók elküldését, az üres pozíciók megszüntetése is beleszámított.

A döntés hatása a statisztikákban is megjelent. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat novemberre vonatkozó adatai szerint 1884 személy volt érintett csoportos leépítésben.

Ennél több embert 2016 júniusában bocsátottak el utoljára ilyen formában.

Novemberben az NFSZ tájékoztatása szerint az

  • általános közigazgatás,
  • az egészségügy, oktatás, kultúra, egyéb szociális szolgáltatás,
  • a textilszálak fonása
  • és a kötelező társadalombiztosítási ágazatokat

érintette a csoportos leépítés.

A csoportos leépítések 89,5 százaléka Budapesten történt, itt 1688 dolgozót küldtek el. 166 személy Komárom-Esztergom megyében él, és érintett még 17 Bács-Kiskun megyei dolgozó is.

A novemberi adat miatt 2018 már biztosan rosszabb év ebből szempontból 2017-nél, függetlenül a decemberi statisztikától. A tizenegyedik hónappal bezárólag összesen 5173-an voltak csoportos leépítésben érintettek, szemben a 2017 egészére vonatkozó 5158 fővel.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMiután felhizlalta, karcsúsítani fogja a közszférát a kormányMindennel együtt egymillióan dolgozhatnak az állami szférában, ami arányaiban elég soknak számít nemzetközi összehasonlításban.

Az NFSZ adatai szerint novemberben 243 871 nyilvántartott álláskereső volt a munkaügyi hivataloknál regisztrálva; a szám néhány száz fővel alacsonyabb az előző havinál, az egy évvel korábbi szintnél pedig közel 15 ezerrel kevesebb.

Közöttük azonban egyre nagyobb arányt képviselnek az 55 évnél idősebb, hátrányosabb helyzetű álláskeresők. Helyzetük ráadásul még nehezebbé is válhat a jövőben, hiszen a szociális hozzájárulási adóból érvényesíthető kedvezmény megszüntetésével a munkaadók kevésbé lesznek ösztönözve az idősebb munkakeresők felvételére.

Novemberben 61 600 55 évnél idősebb álláskereső volt, ami azt jelenti, hogy az összes regisztrált álláskereső negyede, 25,3 százaléka nyugdíj előtt álló személy. Ilyen magas arányra még egyszer sem volt példa.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA közalkalmazottak többsége visszacsúszott a jövedelmi ranglétránAz egészségügyben és a közoktatásban dolgozók helyzete ugyan javult, a többi költségvetési dolgozóé sokat romlott 2010 és 2016 között.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet álláskeresők csoportos leépítés közszféra Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Hajdu Miklós
2025. március 18. 16:55 Közélet, Vállalat

Nem fekszik az árrésstop a CBA-nak sem, amelynek általában próbál kedvezni a kormány

A kormány is látja, hogy megint főleg a kisboltokat hozta nehéz helyzetbe.

Mészáros R. Tamás
2025. március 18. 05:50 Közélet, Világ

Életünk végéig dolgoznunk kell, ha a társadalom ennyire elöregedik

Az öregedő országokban egyre több 65 éven felüli dolgozik és a relatív szegénységben élő idősek aránya is nő.

Jandó Zoltán
2025. március 17. 12:24 Közélet

Több mint 11 milliárd forint követelést árulnak egymilliárdért, de a vevőnek merésznek kell lennie

Egy 13 éve bedőlt takarékszövetkezet követeléseit árverezik, az ügyben már két évtizednyi letöltendő börtönbüntetést osztottak ki.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2025. március 17. 15:22 Vállalat, Világ

Szárnyalnak a védelmi ipari részvények az európai fegyverkezés híreire

A Rheinmetall, a Thales, a Leonardo, a Dassault és a Safran is az idei év legjobb befektetései között van.

Hajdu Miklós
2025. március 17. 06:00 Adat, Élet

Ezeken a településeken fojthatja le az ingatlanpiacot az identitásvédelem

Nyolc év alatt tízszeresére dráguló falura is van példa, a top 10-be pedig több mint hatszorozódó árakkal lehetett bekerülni a kistelepülések körében.

Bucsky Péter
2025. március 16. 06:06 Adat, Vállalat

Száznál is több hulladékos vállalkozás került süllyesztőbe a Mohu megjelenése óta

Jelentősen nőtt a felszámolások és végelszámolások száma a hulladékos ágazatban, amióta a Mol leányvállalatánál futnak össze a szálak.