Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter
2018. december 13. 11:34 Közélet

Nem viszik túlzásba a túlórát a Parlamentben és az elnöki hivatalban

Állami hivatalok túlóra-statisztikái alapján a magyar politika legfelsőbb fórumai mögötti intézményekben nem nagyon ismerik a túlóra fogalmát.

Míg a szerdán botrányos körülmények között elfogadott törvénymódosítással évi 400 munkaóra túlórát tennének lehetővé, az Országgyűlés munkavállalói – amiben ugyan a képviselők nincsenek benne, a stábjuk azonban igen – csupán átlagosan 18,8 óra túlmunkára vállalkoztak tavaly, de a köztársasági elnök munkatársai még ennek a felét sem túlóráznak egy év alatt.A parlament működtetése az Országgyűlés Hivatala feladata. A képviselők kiszolgálása és az óriási épület fenntartása nem kis feladat, 2018 októberében összesen 886-an dolgoztak ezen, közülük 824-en főállásban.

A 2017-es év statisztikai alapján azt vizsgáltuk, hogy a főállásban dolgozó munkavállalók az országházban mennyire voltak aktív túlórázók. Az elérhető adatok alapján az országos átlag alatt teljesítenek a parlamenti dolgozók:

Az országgyűlésben megszokott túlóraszint hússzorosára emelte a tegnapi napon a parlament az éves túlórakeret mértékét.

Amint az alábbi grafikonunkon látható, a parlamenti alkalmazottak túlórája alig észrevehető a napi munkaidő mellett. Ennek mértéke azért nem éri el sose a 8 órát, mert ebben nem veszik figyelembe a szabadság és a táppénz idejét.

 

Az Országgyűlésben csak napi 4,5 percet tett ki a túlóra átlagos értéke 2017-ben. A 400 órás túlóra azt jelenti, hogy napi  96 percet kell túlórázni – ha minden egyes munkanapot figyelembe veszünk. Ha a szabadságokat és néhány nap táppénzt is figyelembe veszünk, akkor már közel két óra napi pluszmunkát is jelenthet a tegnap elfogadott új törvény.

Talán azért sem olyan motiváltak a túlórázásban az országház dolgozói, mert a magyar átlagbérek feletti a jövedelmük: idén októberben a fizikai alkalmazottak bruttó átlagbére 387 ezer forint volt, a szellemi foglalkoztatottaké 670 ezer forint. A KSH legfrissebb, szeptemberei adatai szerint a hazai átlagkereset bruttó átlagkereset 324 ezer forint volt.

A parlamenti képviselők nem alkalmazottjai az Országgyűlés Hivatalnak, és nem is munkabért, hanem tiszteletdíjat kapnak. A képviselők azonban segítőkkel és stábbal dolgoznak együtt, és nekik már az Országgyűlés Hivatala a munkáltatójuk. A törvényi rendelkezés szerint képviselőcsoportonként 13 köztisztviselőt lehet felvenni, és minden ötödik képviselő után további kettőt. Ezek alapján összesen 163 fő lehet a parlamenti alkalmazottak közül a segítő, az alábbi megoszlásban:

  • Fidesz: 59
  • Jobbik: 21
  • KDNP: 19
  • MSZP: 19
  • DK: 15
  • LMP: 15
  • Párbeszéd: 15

A köztársasági elnök munkatársai még kevésbé aktívak túlóra terén: 2015-ben 8,4 órát túlóráztak egész évben. Sajnos frissebb adatokat nem tudunk adni, mert nem töltötték fel a honlapjukra.

Pedig az információs önrendelkezésről szóló törvény alapján minden állami hivatalnak és cégnek a statisztikai adatszolgáltatásait nyilvánosan elérhetővé kell tenni a honlapján. Különösen problémás, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal sem tölti fel megfelelően az adatokat, a munkaügyi statisztikái például csupán 2015 decemberéig érhetők el. Keresetük a hivatalt, hogy mi a visszásság oka, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak megkeresésünkre.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet országgyűlés parlament túlóra Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Karsai Gábor
2025. március 20. 05:50 Közélet

Az ellenzéki győzelem esélye esztelen állami költekezéshez vezet

A kormány természetének megfelelően saját politikai hatalmának biztosítására törekszik, a társadalmi jólét tartós emelésére csak a látszat szintjén.

Hajdu Miklós
2025. március 18. 16:55 Közélet, Vállalat

Nem fekszik az árrésstop a CBA-nak sem, amelynek általában próbál kedvezni a kormány

A kormány is látja, hogy megint főleg a kisboltokat hozta nehéz helyzetbe.

Mészáros R. Tamás
2025. március 18. 05:50 Közélet, Világ

Életünk végéig dolgoznunk kell, ha a társadalom ennyire elöregedik

Az öregedő országokban egyre több 65 éven felüli dolgozik és a relatív szegénységben élő idősek aránya is nő.

Fontos

Lukács András
2025. március 20. 16:12 Élet

Ne támogassuk tovább a gazdagokat!

Közvetlenül és közvetve is sok pénzzel támogatja a földgáz, a benzin és a gázolaj felhasználását az állam, ami növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Stubnya Bence
2025. március 19. 05:50 Vállalat

Kitörési lehetőséget is látnak a magyar beszállítók az autóipar válságában

A szűkülő piacon nehéz alkalmazkodni az elektromos átálláshoz, de nem lehetetlen, ilyen most a magyar járműipar alulnézetből.

Mészáros R. Tamás
2025. március 17. 15:22 Vállalat, Világ

Szárnyalnak a védelmi ipari részvények az európai fegyverkezés híreire

A Rheinmetall, a Thales, a Leonardo, a Dassault és a Safran is az idei év legjobb befektetései között van.