Hírlevél feliratkozás
Avatar
2018. december 12. 17:37 Közélet, Pénz

Még sosem kaptak annyi pénzt a multik a kormánytól, mint idén

A cikk eredetileg az Mfor.hu-n jelent meg.

Szinte minden szempontból rekordév 2018 az egyedi kormánydöntésekkel megítélt támogatások területén – derül ki az Mfor.hu összegzéséből. A kormány honlapján közzétett frissített támogatási lista szerint december 11-ével bezárólag összesen 86,5 milliárd forintnyi támogatás kiosztásáról döntött a kormány. Ezekkel hazánkban beruházást tervező vállalatok projektjeit támogatták.

Az összeg minden eddiginél nagyobb. 2004 óta az eddigi rekordév a 2017-es volt, amikor 71 milliárd forint odaítéléséről döntöttek, a dobogó harmadik fokára pedig 2016 került a megítélt majdnem 64 milliárd forinttal.

2010 óta összesen 346 milliárd forinttal támogatta az Orbán-kormány a cégeket, amelyek beruházásaikkal több mint 45 ezer új munkahelyet hoztak létre.

Idén egyébként a létrehozott munkahelyek tekintetében is rekord született, hiszen a cégek a beruházásaiknak köszönhetően 8761 főnek tudnak állást biztosítani. Bár a támogatási összeg majdnem 22 százalékkal haladja meg a 2017-est, az új állások tekintetében csak minimálisan, 1,7 százalékkal szárnyalta túl az idei év az előzőt.

A támogatások és a munkahelyek eredője, hogy a kormány idén 9,8 millió forintot adott egyetlen új munkahelyért. A korábbi évekre visszatekintve kiderül, hogy 2018-ban jöttek létre ilyen formában az egyik legdrágább pozíciók. Ennél magasabb fajlagos támogatást ugyanis csak 2016-ra kaptunk, akkor kicsivel több mint 11 millió forint támogatás jutott egyetlen új munkahelyre.

Idén a legtöbb pénzt

  • a debreceni BMW-gyár kapta támogatásként, 12,3 milliárd forintot,
  • 8,1-8,1 milliárdot juttatott a kormány a koreai SK Battery Hungary Kft.-nek és a Zoltek Vegyipari Zrt.-nek,
  • 5,5 milliárdot kapott a Krones Hungary Kft.,
  • 4,5 milliárdot pedig a Robert Bosch.
  • Hiába azonban a kiemelkedő támogatás, nem feltétlenül az imént felsorolt beruházásokhoz köthető a legtöbb új munkahely. Ebből a szempontból az élen a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. és a ContiTech Magyarország Kft. áll, amelyek összesen 897 új állást hoznak létre, a kormány ehhez 2,8 milliárd forintnyi támogatást adott.

Második helyen a BMW-beruházás áll, amely a 12,3 milliárdos támogatásból 645 új munkahelyet teremt majd. Ezzel kapcsolatban feltűnő, hogy a beruházás bejelentésekor több mint ezer új munkahelyről volt szó, a most közzétett listában viszont már csak ennek közel felét, 645 munkahelyet tüntetnek fel.

A harmadik legtöbb állást a BP Business Service Centre Kft. és a Krones Hungary Kft. beruházása hozza létre, egyaránt 500-500 embert tudnak majd felvenni. A BP mindehhez egyébként csupán 1,9 milliárd forint kormányzati támogatást kapott.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTavaly már 125 milliárdot szórt a cégek közé a kormány hazai forrásbólMegy a pénz a kétes hasznosságú projektekre, de a multikat egyre kevésbé érdekli az állami támogatás. Ez nem uniós, hanem magyar adófizetői pénz.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz állami támogatás egyedi kormánydöntés multik munkahelyteremtés Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Miklós László
2025. május 11. 06:01 Közélet, Vállalat

A politikai haszon mellett a multik kiszorításában is segíthet az árrésstop

Az intézkedés valós gondokon enyhít, a veszteségbe taszított külföldi kiskereskedelmi láncok pedig magyar tőkések felvásárlási célpontjává válhatnak.

Torontáli Zoltán
2025. május 10. 06:04 Közélet

Ígéretekre épül a védekezés a száj- és körömfájás járvány ellen, nem nyugodtak a gazdák

Az állattartók most kénytelenek úgy üzletelni, hogy a járvány kapcsán tett kormányzati ígéretek mögött még nincsenek jogi garanciák.

Hajdu Miklós
2025. május 9. 17:39 Adat, Közélet

Európa aljáról kellene felemelni jövőre a magyar egészségügy finanszírozását

A magyar egészségügyre a kilencvenes évek óta egyre kevesebb pénz jut a GDP arányában, miközben az igény az ellátásra egyre magasabb.

Fontos

Pecze Kristóf
2025. május 9. 15:47 Pénz

Annyira nő az amerikai államadósság, hogy egyre kínosabb lehetőségek közül kell választani

A bődületes államadósság egyre nagyobb súlyként nehezedik Amerikára, és ha nem kezelik, a mélybe taszíthatja a világ legnagyobb gazdaságát.

Hajdu Miklós
2025. május 9. 13:09 Adat

Még nem került földre az infláció, de újabb szektorok szállnak be a küzdelembe

A várakozásokat még mindig felülmúlja a drágulás üteme, de kormányzati parancsszóra vagy nyomásra a drogériák és a biztosítók is csökkentik áraikat.

Vermes Nikolett
2025. május 9. 06:05 Élet

Azzal járunk a legjobban, ha jó sok termőföldet áraszt el a víz Magyarországon

Már több mint hatszáz gazdálkodó ajánlotta fel területét szándékos elárasztásra, mert hosszú távon ezzel jelentősen javulhatnak a művelés feltételei.