Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. november 1. 07:06 Közélet

Egynapos autópálya-matrica jöhet, a buszok és furgonok viszont rosszul járhatnak

Nagy figyelmet kapott idehaza az Európai Parlament (EP) múlt heti, az útdíjrendszerek megváltoztatását javasló döntése. Ennél már csak az a káosz nagyobb, amely a megjelent hírekben tükröződik: van, ahol a döntést úgy tálalták, mintha tokkal-vonóval meg kellene szüntetni azt az „e-matricás”*Ez a név fából vaskarika, mégis elterjedt, a régi, szélvédőre ragasztandó matrica olvad benne össze a ma már csak elektronikusan megváltható úthasználati jogosultsággal. rendszert, amelyben egyebek mellett a személyautók gyorsforgalmi úthasználati jogosultságát lehet idehaza megváltani. Máshol nem mentek ilyen messzire, de nem is derült ki, hogy milyen változásokra számíthatunk.

A kavarodás egyik oka, hogy az MTI egyetlen hírben számolt be az EP szavazásáról és Deli Andor fideszes EP-képviselő ehhez fűzött kommentárjáról. Az előbbivel a lényeget illetően nem volt probléma, arról tájékoztatott, hogy a döntés szerint az útdíjat a használat időtartama (ilyen a magyar e-matricás rendszer) alapján kivető országoknak távolság alapú díjazásra kell átállniuk (ilyen idehaza a 3,5 tonna feletti össztömegű teherautók használatarányos rendszere) a teherautók, a buszok és a kisteherautók esetében.

Megszavazták, de nem végleges

Ezekre a járműkategóriákra még visszatérek, de érdemes egyelőre a kavarodást okozó személyautóknál maradni. Deli Andor az MTI-hez eljuttatott közleményében arra emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság az útdíjakról szóló irányelv felülvizsgálata során azt javasolta, hogy a személyautókra vonatkozó időalapú matricákat 2027-től meg kell szüntetni. Az EP közlekedési szakbizottsága ezt támogatta, sőt a kivezetést két évvel előrébb hozta volna.

Eddig stimmel, az viszont már nem biztos – és nyilván ebből vonták le sokan a bevezetőben említett következtetést –, hogy „a szavazás során nem sikerült többséget szerezni a személyautók kivételezése mellett”. Az EP által megszavazott verzió (a 8. számú módosítást érdemes figyelni) alapján ugyanis a személyautókra és a motorokra fennmaradhat az időalapú, így itthon az e-matricás rendszer. Ezt az értelmezést erősítette meg a G7.hu számára egy európai parlamenti forrás.

A G7.hu megkeresésére Deli Andor azt közölte, hogy a plenáris szavazás során nem sikerült többséget szerezni annak a módosító rendelkezésnek, amely a személyautók egyértelmű kivételezését eredményezte volna az irányelv hatálya alól. „Ennek okán a parlament által elfogadott olvasat több rendelkezése vonatkozik a személyautókra és ezzel szűkíti a tagállami hatásköröket” – tette hozzá az európai parlamenti képviselő.

Igaz, ahol most tartunk, az még messze nem a jogalkotási folyamat vége. Az EP leül tárgyalni az uniós szakminisztereket tömörítő Európai Tanáccsal (ET), ahol megállapodásra kell jutni a végleges szövegről. A most megszavazott szöveg az EP kiinduló álláspontja ezen a tárgyalássorozaton. Az ET-nek még nincs ilyen álláspontja. Ha megállapodnak, akkor arról az EP még egyszer szavaz (ott nem szoktak meglepetések történni, mivel a képviselőcsoportok tartják magukat a letárgyalt eredményhez), az ET is hivatalosan elfogadja a kompromisszumot, és csak ezzel lesz vége a folyamatnak.

Itthon is megfontolták

A dolog tehát még változhat, de a matricás rendszer megszüntetése vélhetően sok autósnak nem tetszene az ezt használó országokban. (Hazánk mellett ilyen például Ausztria, Szlovénia, Szlovákia és Csehország, míg a Horvát- vagy éppen Olaszországban alkalmazott fizetőkapus rendszer távolságalapúnak számít.) Ezt a konfliktust pedig valószínűleg szeretnék megspórolni az előbbi csoportba tartozó országok kormányai.

A hazai e-matricás rendszer 2015-ös kiterjesztése előtt készült olyan szakmai előterjesztés, amely szerint mindenki maga dönthette volna el, melyik rendszerben fizet, de ezt a kormány elvetette. Az akkori anyag szerint használatarányosan 10 forintba került volna egy kilométer személyautóval, vagyis egy éves megyei matrica árából csak 500, egy tíznapos országos engedélyéből pedig mindössze 350 kilométert lehetne autózni. Vagyis ezzel csak a keveset autózók, illetve gyorsforgalmi utat alig használók járnának jól.

Visszatérve az európai szintű változásokhoz, személyautók esetében az e-matrica nemcsak megmaradhat, hanem 

az EP-képviselők azt is megszavazták: legyen egynapos és egyhetes e-matrica is.

Várható azonban olyan változás is, amely rengeteg autósnak nem fog tetszeni. Legkésőbb 2026-tól ugyanis az útdíj mellett külön kell majd fizetni a közlekedésből származó lég- és zajszennyezés miatt is – minden járműkategóriában. Ez még odébb van, de a magyar személyautó-állomány jelenlegi 14 éves átlagéletkorából, illetve az ezzel járó műszaki állapotból kiindulva ez akár jelentős többletterhet is róhat a hazai autósokra. (Az összes említett szabály a transzeurópai közlekedési hálózatra vonatkozik, de ez nagyjából le is fedi a hazai gyorsforgalmi úthálózatot.)

Buszok és teherautók

Mivel a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók idehaza jelenleg is távolság alapján fizetnek, nekik rendszerszintű változásra nem kell felkészülniük. Viszont már 2021-től fizetiük kell majd a zaj- és légszennyezés miatti díjat.

Az egyik legnagyobb változás elé az eddig az e-matricás rendszerbe tartozó buszosok néznek, járműveiknek ugyanis legkésőbb 2023-tól át kell kerülniük a használatarányos rendszerbe. (Feltételezve, hogy az EP által megszavazott javaslat emelkedik majd jogerőre.) A maximum 3,5 tonnás minibuszokra*további feltétel, hogy a vezetőn kívül további több mint nyolc utast szállítanak 2027-től vár hasonló sors.

Az áruszállító kisteherautók sem kerülhetik el ezt a sorsot, bár az nem teljesen egyértelmű, hogy mikortól. Az elfogadott szövegből 2020-ra lehet következtetni*„2020. január 1-től a nehézgépjárművekre kivetett úthasználati díjak és használati díjak minden nehézgépjárműre, valamint minden árufuvarozás céljára szánt kisteherautóra vonatkoznak.”, az Európai Parlament közleményében viszont 2023 és 2027 szerepel. (Elvileg az előbbi vonatkozik a 2,4 és 3,5 tonna össztömeg közöttiekre, az utóbbi a 2,4 tonna és 2 méteres magasság alattiakra.) 

Ez elég nagy változást indíthat el a logisztikában, mert a furgonoknak is használatarányos útdíjat kell majd fizetniük ott, ahol ezt a nehezebb teherautóknak meg kell tenniük. Ezzel csökken az előbbiek versenyelőnye, illetve javulhat a bennük szállított áruk hatósági nyomon követhetősége. Emellett a buszokra, minibuszokra és kisteherautókra szintén fizetni kell majd a zaj- és légszennyezési díjat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÉvi 54 milliárdot keres az állam az M1-es autópályán, mégis majd szétesikA teherautók használatarányos útdíjából idén már 230 milliárdot is beszedhetnek, míg a személyautók e-matricáiból 70 milliárd forint folyhat be.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet buszok Deli Andor e-matrica Európai Parlament furgonok teherautók útdíj Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.

Pletser Tamás
2024. április 9. 04:34 Közélet

Zsákutcába fut az elektromos autózás, ha nem lesznek jóval hatékonyabbak az akkumulátorok

Olyan lett az akkumulátor, mint a napelem, a gyártás mennyiségének növelésével már nem lehet érdemi költségcsökkentést elérni, az alapanyagok ára pedig emelkedni fog.

Fontos

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Avatar
2024. április 7. 04:34 Közélet

Idén minden család megkapja a támogatott árú gáz teljes mennyiségét? – észrevételek az MVM tájékoztatásához

Az átalányt fizető gázfogyasztók számlái mostantól nem ugranak meg, de szakértő szerzőnk levezetése szerint ennek eddig sem lett volna szabad megtörténnie.