Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. október 24. 06:58 Közélet

Nem drága a BMW-gyár az államnak, de vannak rejtett költségek

Miután Szijjártó Péter elárulta, hogy a magyar állam közvetlenül 12,4 milliárd forinttal támogatja a BMW debreceni gyárépítését, érdemes megnézni, mennyire volt gáláns a kormány a bajor gyökerű céggel. Elsősorban azokkal az éppen zajló nagyberuházásokkal hasonlítottam össze ezt az összeget, amelyeket nemrég a Magyar Nemzeti Bank elemzői gyűjtöttek össze egyszerűen a sajtóban megjelent közlemények alapján. Ezek mellé felvettem még a Bridgestone szeptemberben bejelentett fejlesztését, továbbá két az elmúlt években befejezett projektet, az Audi legutóbbi nagy bővítését, valamint az Apollo Tyres Gyöngyöshalászon felépített gumiabroncsüzemét.

A támogatások abszolút összegét nem igazán érdemes összehasonlítani, ezért vagy a létrehozott munkahelyek számával, vagy a teljes beruházás nagyságával szokták arányosítani. Az első különösen népszerű mutatószám, bár éppen a jelenlegi munkaerő-piaci helyzetben megkérdőjelezhető, hogy érdemes-e egyáltalán támogatnia az államnak a munkahelyteremtést. Aki ugyanis megállja a helyét egy nagyvállalatnál, arról nyugodtan kijelenthető, hogy nem maradna munka nélkül akkor sem, ha az adott beruházás nem jött volna létre. Legalábbis az ország nagy részében biztosan ez a helyzet.

Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mennyi embert foglalkoztat majd a BMW üzeme, a közleményekben rendszeresen a „több mint ezer” megfogalmazás szerepel. Mivel jelentős pluszlétszámot nem szoktak elhallgatni az ilyen típusú híradásokban, ezért kereken ezer fővel számoltam.

 

Az egy főre jutó 12,4 millió forintos támogatással a BMW a középmezőnyben szerepel. Mint látható, még úgy is vannak fajlagosan sokkal több állami pénzt felszívó beruházások, hogy lehagytam a grafikonról két eltérő nagyságrendű fejlesztést: a Mol tiszaújvárosi petrolkémiai beruházásánál a 200 munkahely mindegyikére 210 milliós támogatás jut, míg a Gyermelyi új (szeptember végén egyébként már átadott) tésztagyáránál 120 millió/fő ez a mutató.

A közvetlen szektortársak közül az Audi 2016-ban jóváhagyott támogatása nagyobb, a Mercedes-bővítésé viszont jóval kisebb összegű egy új munkahelyre vetítve. Az utóbbi amúgy összegszerűen szinte pontosan ugyanannyit (12 milliárd forintot) kap, mint a BMW, viszont két és félszer több munkahelyet teremt Kecskeméten. Az első, 2008-ban bejelentett ütemben egyébként a mostaninál még fajlagosan sokkal nagyobb támogatást kapott a Mercedes, fejenként 8,86 millió forintot.

A teljes beruházás összegéhez viszonyítva kifejezetten szerénynek mondható a BMW állami támogatása, mert aránya a 4 százalékot sem éri el. A csúcstartó Alföldi Tejnél ez 40 százalék, de autóipari beszállítóknál is találni hasonlóan magas arányt, ilyen például a Continental 34 százaléka.

 

Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy 

a BMW további „természetbeni” segítséget is kap az államtól.

Szijjártó Péter a támogatás összege mellett azt is elmondta, hogy a leendő autógyár telephelyéhez közel új csomópontot alakítanak ki az M35-ös autópályán, 2×2 kétsávosra bővítik az odavezető összekötő utat, konténerterminált építenek villamosított vasúti összeköttetéssel, új telekommunikációs és gázhálózatot alakítanak ki.

Megkérdeztem a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy ennek a költsége benne van-e a 12,4 milliárd forintban, de a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz. Nagyon valószínű azonban a korábbi esetek alapján, hogy az infrastruktúrafejlesztésre ezen az összegen felül költ az állam, a 12,4 milliárd forint minden bizonnyal készpénzes támogatás, illetve fejlesztési adókedvezmény szokott még szerepelni a hasonló csomagokban. Egy közgazdász becslése szerint egyébként ez az összeg fedezetet nyújthat akár a gyárba kerülő gépek értékének háromnegyedére is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz új BMW-gyárral még szorosabban öleli magához Magyarországot az autóiparTíz év után jön végre egy igazi nagyberuházás az országba, ráadásul pont abba az országrészbe, ahonnan a leginkább hiányzott egy nagy gyár. De lehetnek hátulütők is.

Mivel az említett infrastruktúrára nyilvánvalóan nem lenne szükség a gyár nélkül, ezért igazából ezt is be kellene írni a támogatás rovatba. A pontos paraméterek ismerete nélkül becsülni is nehéz ezeket a költségeket, de a hasonló tételek közbeszerzési árából kiindulva nem lenne meglepő, ha elérnék az ismert támogatási összeg felét. Az is igaz ugyanakkor, hogy ezt a kiszolgálást általában megkapják a hasonló nagyságrendű zöldmezős beruházások. Emellett pedig az állam és/vagy az önkormányzat az oktatási rendszeren keresztül mindent megtesz a megfelelő munkaerő biztosítása érdekében is.

Debrecen önkormányzata most egyelőre azt vállalta, hogy a BMW új gyárának felépítéséhez szükséges előfeltételeket biztosítja, az ipari terület beruházási célnak megfelelő kialakítását végzi el, és egy év múlva beruházásra alkalmas állapotban átadja a befektetőnek. Ennek egyelőre nem ismert költségeit az önkormányzat tájékoztatása szerint a német cég megtéríti.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTizenhatszor annyi nagyberuházást visznek külföldi vállalatok, mint magyarokÖtven nagyberuházás fut az országban egyszerre, de ezek között csak aprókat indítottak magyar vállalkozások. Miért?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet állami támogatás Apollo Tyres Audi beruházások BMW mercedes Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Stubnya Bence
2024. március 23. 08:10 Közélet

A sebeit nyalogató Sparnak küldött hadüzenetet Lázár János

2022-ben sok kiskermulti volt veszteséges, de a Spar adózás utáni eredményének mínusza kiemelkedő volt.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.