Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2018. szeptember 24. 06:52 Közélet, Pénz

Úgy tűnik, elindult a gellérthegyi sikló építése, de a főváros ezt titkolja

Óriási változás előtt áll Magyarország egyik legfelkapottabb turistacélpontja, a budapesti Gellért-hegy, bár erről a közvéleményt eddig semmilyen módon nem tájékoztatták. Lényegében hónapokkal ezelőtt elkezdődött a hegyre tervezett sikló kivitelezésének előkészítése, amelyről én is csak a környéken dolgozó munkásoktól értesültem, és hosszas egyeztetés után a beruházók is megerősítették.

A hegy lábánál, az Erzsébet híd budai hídfőjénél egyre növekvő földkupacok jelzik az építkezés elindulását. A híd környéki munkagödrökről már korábban megjelent, hogy a Főtáv egyik beruházásának a részei, azonban ezzel párhuzamosan a siklóprojekt régészeti feltárása is elindult a területen.

A Gellért-hegyre tervezett siklónak hosszú és szövevényes története van, és a mostani felállásnak is vannak homályos részletei. A sikló megépítése már a XIX. században is felmerült az akkor még lényegében lakatlan, szőlőtermesztésre használt hegyre. A kilencvenes években újramelegítették az ötletet, és azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal rendre felmerül a sikló megépítése. 

Az Erzsébet híd és a Duna panorámaképe, jobbra a Gellért-hegy. Fotó: MTVA/Róka László

A siklóprojekt a Gellérthegyi Sikló Beruházó és Szolgáltató Kft-hez kötődik, amely név- és számos tulajdonosváltáson esett át, mióta 2004-ben megállapodott a fővárosi önkormányzattal a sikló építéséről. A szerződés azóta is hatályos*2009-ben frissítettek rajta, és időközben az I. kerületet is bevonták a megállapodásba., a cég szerint minden szükséges engedély a rendelkezésükre áll, és most ismét elindulnak az egyeztetések a budapesti városvezetéssel. “Az alapszerződés frissítése óta eltelt 8-9 év, és az idő múlásából adódó apró technikai kérdésekről kell egyeztetni, mivel a tervek lényegében nem változtak” – mondta a G7-nek Walton Imre, a cég ügyvezetője. 

Walton építész, már 2006-ben feltűnt a siklónál, amikor projektgazda volt, azaz ő felelt a tervezésért és az engedélyekért. 2012-ig dolgozott ezen, amikor megbicsaklott a projekt a szomszédos Rác Fürdő megoldatlan jogi helyzete miatt*Korábban volt átfedés a fürdő és a siklós cég tulajdonosai között.
, majd közel egy éve tért vissza. Walton szerint a sikló egy szükséges infrastruktúra-fejlesztés, mivel a hegyre leginkább turistabuszokkal lehet feljutni, a keskeny utakon sűrűn forduló, sokszor kétemeletes buszok pedig jelentősen terhelést jelentenek az amúgy nyugodt környéknek*A turistabuszok mellett a 235 méter magas dombra a Móricz Zsigmond körtérről induló 27-es busszal lehet feljutni vagy gyalog.
.

A sikló környéki fejlesztésekről az alábbiakat árulták el a befektetők:

  • A sikló a Hegyalja út elejénél, a hegy gyomrában kialakított megállóból indulna, és a Citadella sétánynál lenne a másik állomása.
  • A budavári siklóval ellentétben egy pálya lenne, középen egy kitérővel. Az első, meredekebb szakaszon az Orom utca vonaláig a föld alatt futna, az onnantól kezdődő lankásabb szakaszon pedig a földfelszín felett.
  • Már 2007-ben, az engedélyeztetésnél eldőlt, hogy a két siklókocsit egy olasz cég, a Leitner szállítaná. Egy kabinba 40 ember fér be, az elméleti menetidő pedig alig több mint egy perc (egészen pontosan 72 másodperc).
  • A hegy aljában lévő állomás környezetében egy buszparkoló épülne, ahol 13 busz férne el (a Citadellánál 12 férőhelyes a kapacitás). Az Index korábban azt írta, hogy a sikló indulása után a buszok már nem is mehetnének fel a Citadellához, de ez a főváros kompetenciája, amely nem reagált a kérdéseinkre.
  • Az Erzsébet hídról lejövő felüljáró alá egy pavilonszerű épületet terveznek, ahol kávézó és két kisebb üzlet is lenne. 

A projekt további részleteiről azonban nem kívántak nyilatkozni a beruházók, és a tulajdonosi struktúrában még az elmúlt hetekben is volt változás. A projektgazda Gellérthegyi Sikló Beruházó és Szolgáltató Kft-nak két tulajdonosa van, 25 százalékban a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló BKK, 75 százalékban pedig egy magáncég. Ennek a projektcégnek a 45 százaléka a kétszeres olimpiai bajnok exkajakozó, Horváth Gábor érdekeltségébe tartozik. Horváth évek óta a Honvéd kajak-kenu szakosztályának az igazgatója, és több vállalkozásban is van érdekeltsége. 

Kézműves technika a feltételezett nyomvonalról, mivel látványtervek még nem készültek róla.

A projektcég 55 százalékos tulajdonosa a napokban került egy Egyesült Királyságban bejegyzett cég tulajdonába. A cég tulajdonosa Bató Csaba, aki eddig is több szálon kapcsolódott a projekthez*A Gellérthegyi Sikló Beruházó és Szolgáltató Kft-ben 75 százalékos tulajdonnal rendelkező projektcég, a Sikló-beruházó Befektetési és Tanácsadó Kft. ügyvezetője 2018 februárja óta Bató Csaba. A Sikló-beruházó Kft. 55 százalékos tulajdonrésze az S-2018 Eszközkezelő tulajdona, amely Bató érdekeltségébe került. Ennek a cégnek 2017 decemberétől a Stark Capital volt a tulajdonosa, amelynek Bató Csaba a vezérigazgatója. A Stark Capital viszont két hónap után kiszállt a cégből, és egy magánszemély, Farkas Andrea lett a tulajdonos. Róla semmilyen információt nem sikerült megtudnunk, korábban semmilyen üzleti érdekeltsége nem volt, és Bató sem árult el róla semmit. Farkas Andrea a napokban vált meg a tulajdonrészétől, ez került Bató érdekeltségébe.(részletek a csillagra kattintva). Bató a rendszerváltás óta dolgozik vezető pozíciókban, leginkább bankoknál. Vezérigazgató volt az MKB és az Erste Bank befektetési alapkezelőinél, az MFB Investnél vagy a Déli Áramlat Zrt-nél is. Bató üzleti- és munkakapcsolatban áll az MFB-t 2002 és 2010 között vezető Erős Jánossal, akinek a helyettese is volt, és jelenleg is munkatársak a siklós cég korábbi közvetett résztulajdonosánál, a Stark Capital nevű, vállalati felvásárlásokkal foglalkozó cégnél. 

Bató Csaba a G7-nek azt mondta, a sikóprojekt menedzseléséért ő felel, Horváth Gábornak pedig ez egy pénzügyi befektetés, ő a napi menedzsmenti kérdésekben nem vesz részt, csak a stratégiai döntésekben. Batóval és Waltonnal több mint két órán át beszélgettünk, de több részletet nem akartak megosztani a beruházásról. Nem válaszoltak arra, hogy milyen költségvetéssel számolnak (az Index ezt korábban mintegy 4,5 milliárd forintosra becsülte és ezt sem Bató, sem Walton nem cáfolta), hogy miből fogják finanszírozni a projektet, és hogy mikor indulhat el ténylegesen a kivitelezés és mikorra fejeződhet be.

Bató azt mondta, ennek az az oka, hogy nem szívesen állnak a nyilvánosság elé a projekt mostani állapotánál, mert el szeretnék kerülni azt a “hamis látszatot”, hogy bármelyik résztvevőt vagy a projekt iránt korábban érdeklődő befektetőket informálni vagy befolyásolni próbálnák. Jelenleg egyeztetnek a kivitelezésről, és Bató szerint romlana az alkupozíciójuk, ha nyilvánosságra kerülne a projekt pontos költségvetése. A fővárossal csak nemrég indultak meg az egyeztetések, és a projekt elkészülésének a céldátuma is ennek lesz az eredménye.  

Az egyik látványterv a Hegyalja út melletti buszparkolóról. Forrás: Walton Imre

Walton Imre szerint generálkivitelezővel szerződnének, de az építőipari kapacitáshiány miatt elképzelhető, hogy utóbb megbontanák a feladatokat, és két vagy három kivitelezővel is szerződnének. “Határozott céldátumok azért sincsenek, mert sokkal nehezebb helyzetben találta magát új tulajdonos az építőipari piac közismert helyzete miatt” – mondta Walton. 

Kerestük a fővárosi önkormányzatot is, de két héttel ezelőtti levelünkre nem reagáltak. Amikor megkérdeztük Bató Csabát, hogy nem érzi-e szerencsétlennek, hogy a budapesti belváros látképére és turizmusára is hatással lévő beruházást nem kommunikálják, azt válaszolta, hogy “szerencsésebb lenne kommunikálni, ennek el is jön majd az ideje, de jelen pillanatban két dolog miatt nem teszik azt”. Egyrészt a projektnek van előélete, célzott arra, hogy már a kétezres évek eleje óta lebeg a sikló megépítése. “Ma nem tudok senkivel úgy beszélgetni a siklóról, hogy ne kelljen kitérnem részben a projekt kalandos előéletére, részben a Rác Fürdőre vonatkozó kérdések elől” – mondta Bató (A Rác Fürdő előéletéről például itt írtak).

A másik ok pedig az, hogy a projekt finomhangolása miatt még számos egyeztetés áll előtte például a fővárossal vagy éppen a kivitelezőkkel, és “biztosan nem szeretne más lenni, mint a formalitásokra is ügyelő jogszerűen és sportszerűen egyeztető partner”, azaz nem szeretne úgy tűnni, mint, aki például a sajtó útján üzenget.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz Budapest gellérthegyi sikló Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.