Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2018. szeptember 20. 15:34 Közélet, Világ

Viszlát, gyors globális gazdasági növekedés

Tetőzött a globális gazdasági növekedés, most már a lassulás jön – erre jutott az OECD legújabb jelentésében, amiben a világgazdaság állapotát követi. A szervezet arra számít, hogy idén és jövőre is 3,7 százalék lesz a világgazdaság növekedése, ami 0,1, illetve 0,3 százalékkal alacsonyabb, mint amit az előző, májusi jelentésben jósoltak. A G20 országcsoport szinte összes tagjánál lerontották a növekedési várakozásokat néhány tizedszázalékkal.

A szervezet szerint a politikusok rontották el a tavaly még ünnepelt szinkronizált globális növekedést – tehát hogy az USA, Európa és a Távol-Kelet gazdaságai egyszerre voltak felívelő szakaszban. A lassulás oka elsősorban a kereskedelmi háború, tehát a politikai bizonytalanság és a világkereskedelem visszaesése. Ez a folyamat már nem csak várható, hiszen már most érzékelhető többféle gazdasági mutatóban. Az OECD szerint a kereskedelmi háborút folytató országokon belül különösen az alacsonyabb jövedelmű háztartások életminősége romolhat.

Szintén a politikai helyzet miatt visszatérhet a 2010-es évek elejét megkeserítő euróválság is. Az olasz kormány a kiadások emelését és az adók csökkentését tervezi, emiatt az olasz államkötvények értéke és így az ország bankszektora is lefelé vette az irányt. Az európai-brit kereskedelmi és pénzügyi viszonyoknak sem fog jót tenni egy esetleges kaotikus Brexit, igaz, ez Nagy-Britanniának jobban fájna, mint az EU-nak.

A bizonytalanság rosszat tesz a beruházásoknak, amelyek már most is alacsonyabbak a tíz éves válság előtti szintnél. Ráadásul most már lassan szigorítania kell az országoknak a monetáris politikán, ami végzetes az olyan devizában eladósodott országoknak, mint Törökország vagy Argentína. Az OECD szerint

csak akkor lehetne megmenteni a világgazdasági konjunktúrát, ha a politikusok észbe kapnának, és a protekcionizmus felől újra a szabályalapú nemzetközi rend irányába fordulnának.

A májusi jelentés 4,4, illetve 3,6 százalékos növekedést várt Magyarországon idén és jövőre, és a munkaerőhiány, illetve a kapacitások kihasználtságának növekedése miatt a gazdaság túlhevülésétől tartott (pdf). A szeptemberi időközi jelentésben nem frissítették a magyar előrejelzést. De a magas külkereskedelmi kitettség és a sok külső adósság miatt további kockázatok is leselkednek Magyarországra.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Ercse Kriszta
2024. március 24. 04:34 Közélet

A kormányzat házalói: oktatási porszívóügynökök, szakértő szendvicsember

Porszívóügynökként el akarják adni nekünk a kormányzat költségkímélő megoldásainak álszent és gyermekkárosító magyarázatait.

Stubnya Bence
2024. március 23. 08:10 Közélet

A sebeit nyalogató Sparnak küldött hadüzenetet Lázár János

2022-ben sok kiskermulti volt veszteséges, de a Spar adózás utáni eredményének mínusza kiemelkedő volt.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.