A chemnitzi zavargások napokig uralták a híreket, de arról már kevesebb szó esik, hogy miért éppen a volt Kelet-Németországban lehet ilyen feszült a helyzet. Pedig ha a nyüzsgő európai nagyváros Berlinben felszállunk egy vonatra és utazunk akár csak fél órát, akkor rögtön egyértelművé válik, hogy mi a gond errefelé. A volt NDK területe szinte megállíthatatlanul néptelenedik el, a gazdaság pedig néhány szigetszerűen működő nagyvárosi ipari zóna kivételével nem igazán talált magára.

Pedig 1990-ben nem is indult olyan rossz helyről az ország. A szocialista tervgazdaság persze nem volt olyan hatékony, mint a nyugati piacgazdaság, az NDK statisztikai hivatalának kutatási vezetője, Gerhard Heske azonban tud olyan adatokat erről, ami más megvilágításba helyezi a két országrészt. Például 1950 és 1989 között a kelet-német GDP 558 százalékkal nőtt, míg a nyugat-német 534-nel. Tehát a keleti tartományok nagyobb gazdasági csodát mutattak fel, csak mivel eleve szegényebbek voltak, ezért a távolság nem csökkent olyan sokat kelet és nyugat között. Az NDK GDP-je 1950-ben a nyugati 14,2 százalékát tette ki, 1989-ben pedig a 14,9 százalékát. 

Az újraegyesítést követően hirtelen nagyot ugrott a GDP, amit részben egyszerűen az okozott, hogy a kelet-német márkát egy az egyben lecserélték nyugatira. Ezt követően azonban a keleti országrész nem tudott igazán felzárkózni.

A német statisztikai hivatal (Destatis) adatai szerint 1991-ben a korábbi NDK a nyugati tartományok egy főre jutó GDP-jének 36,9 százalékánál járt. Ez 2017-re 71 százalékra nőtt. Csakhogy ez a növekedés egyáltalán nem volt egyenletes, 1994-re érték el a 60 százalékot, azóta csak araszolnak.

Az NDK-ban a kilencvenes évek első feleiben egyik pillanatról a másikra bezárták az állami gyárakat, szinte azonnal leépült a gazdaság.

A világ egyik legbrutálisabb sokkterápiáját vetették be az NDK-ban: egyik napról a másikra a globális versenypiacba ugrottak fejest.

Az átlagemberek elsőre örülhettek, hogy egy az egyben válthatták a keleti márkát nyugatira, az a gazdaságnak halálos ítélet volt. Az eleve alacsonyabb technikai színvonalon, rosszabb hatékonyság mellett készülő, alapvetően gyengébb termékek a nyugat-némethez képest irreálisan drágákká váltak. Nem csak belföldön, hanem külföldön is. Így gyakorlatilag a teljes keleti gazdaság összeomlott, az emberek pedig tömegesen veszítették el a munkájukat. Az NDK-ban korábban erős gépipar az 1989-as teljesítményének a 39 százalékára esett vissza 1993-ra.

Ezt az űrt rövidesen a nyugati német cégek töltötték be: felvásárolták az állami cégeket, új gyárakat hoztak. Nem véletlenül érzik magukat a keletiek másodrendű német állampolgárnak, különösen a gazdaságban. Ezt talán az mutatja a legjobban, hogy az 500 legnagyobb német vállalat közül összesen kilencnek volt keleten a központja 2004-ben, és 2014-re is csak 14-re nőtt ez a szám^*Berlin nélkül, ahol sok állami nagyvállalat – például Deutsche Bahn – központja is van. .

A német újraegyesítéssel nem igazán elégedettek a volt NDK lakói. Egy 2015-ös felmérés szerint a többségük szerint az NDK-nak több pozitív, mint negatív oldala volt. Érdekes módon a nyugat-németek ezt teljesen másképp látják. Az eredmény már csak azért is megdöbbentő, mert az NDK elég elnyomó diktatúra volt. Itt jóval nagyobb volt a kommunista pártvezetés beleszólása a mindennapi életbe, mint a blokk legtöbb másik országában, elég csak arra gondolni, hogy a 16 milliós országban a Stasi-nak, a titkosszolgálatnak 200 ezer ügynöke volt. 

Pedig első ránézésre minden rendben van: elég összehasonlítani az egy főre jutó GDP-t a keleti országrész és a volt szocialista országok között. Ebben az látszik, hogy messze ők jutottak a legmesszebb a volt szocialista országok közül:

Hasonló grafikont sok német tanulmányban, cikkben lehet látni. Azt azonban már nem vizsgálják, hogy ez mennyit is ér az átlagembernek. A helyi árakat a fogyasztóerő paritás (PPP) veszi figyelembe. Ezt ezért nekünk kellett kiszámolni az Eurostat és a Destatis mutatóiból, hogy össze lehessen hasonlítani a térségünk többi, volt szocialista országához képest hol is áll a volt NDK.

A fenti grafikont az Eurostat regionális kimutatásai alapján készítettük, és ez alapján elég egyértelműen látszik, hogy

még ma is a volt szocialista blokk országaival van egy ligában a volt NDK

.^*A fenti kimutatás azonban nem teljesen pontos, mert az  Eurostat nemzeti, tehát országokra vonatkozó árszínvonallal dolgozik, így akár jobb vagy rosszabb is lehet a keleti német tartományok teljesítménye. Részletek itt találhatóak: https://ec.europa.eu/eurostat/cache/metadata/en/reg_eco10_esms.htm

Mindez elég tragikus, mert ezek alapján semmivel sem jutottak előrébb, mint a volt szocialista országok. Pedig a német állam elképesztő összegeket fordított felzárkóztatásra. Pontos szám nincsen, 1,5 és 5,2 ezer milliárd euróra becsülik.

Az elérhető adatok szerint tehát valahol 500-1700 ezer milliárd forintot, 13-41 évnyi magyar GDP-t költöttek az újraegyesítésre.

Mindezek fényében a történelem legrosszabbul kivitelezett regionális fejlesztési projektjének címére is szinte biztosan pályázhatnának a németek. Mert a többi volt szocialista ország ugyanekkora növekedést ért el, ilyen őrületes támogatások nélkül.

Ráadásul nem csak a gazdasággal van gond, hosszú távon nehéz lesz megoldást találni a társadalmi traumákra.A kelet-német tartomány egyik legnagyobb problémája az elvándorlás: gyakorlatilag Berlin és környéke, Drezda, Lipcse, Erfurt és Jéna kivételével mindenhol gyorsan csökken a lakosság. Ez nem új dolog, az alacsony születési számok és az elvándorlás miatt az NDK idején is csökkent a lakosság.

1949 és 1989 között 18,8 millióról 16,4 millióra csökkent a lakosság, ez 2,4 millió fő csökkenést jelent. A Berlin nélküli keleti tartományokban 1990 és 2016 között, tehát nagyjából feleannyi idő alatt tűnt el 2,2 millió lakos. Az újraegyesítés után évente átlagosan 0,6 százalékkal csökkent a lakosság, csak Bulgáriában volt rosszabb a helyzet az Európai Unióban 0,8 százalékos éves csökkenéssel, de világviszonylatban is vezető helyen lenne a volt NDK.

Az alábbi térképen is látható, hogy a keleti tartományokban 2000 és 2008 között is nagyon jelentős és a népességfogyás. Ráadásul a Berlin Institut für Bevölkerung und Entwicklung előrejelzése szerint 2025-ig ez a trend nem is fog változni, a keleti tartományok – Berlin és környékének kivételével – szépen lassan elnéptelenednek.

Forrás: Berlin-Institut für Bevölkerung und Entwicklung

A kivándorlás egyik fő oka a munkanélküliség, ami máig kifejezetten magas keleten. A szociális kilátástalanságot pedig az is jól mutatja, hogy a nyugati tartományokban csak a lakosság 4, míg a keletiekben 7 százaléka él szociális segélyből^*A Hartz IV nevű munkanélküli ellátást kapó emberek aránya..

Persze magyar szemmel már az is elképesztő jólét, hogy a szociális segélyből meg lehet élni, de a keletiek nem ehhez, hanem a nyugati életszínvonalhoz mérik magukat. A német fővárosban minden kilencedik lakos, a csecsemőket és a nyugdíjasokat is beleszámítva, teljes mértékben szociális juttatásokból él.

Különösen a többi volt szocialista országhoz képest magas a kelet-német munkanélküliség. Bár látszik ezen a téren javulás – már csak az óriási mértékű kivándorlás miatt is -, de még mindig magasabb a munkanélküliség, mint nálunk a 2008-as válság legrosszabb éveiben.

De talán ennél is fontosabb, hogy az emberek hogyan érzik magukat. Erre nem könnyű mérhető választ adni, de minden elérhető felmérés szerint a keleti országrészben kevésbé boldogok az emberek. A német posta felmérésén például 1 és 10 között pontozhatták a megkérdezettek, mennyire elégedettek az életükkel. A 28 éve megszűnt határok még mintha mindig meglennének:

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet ndk németország nszk térségfejlesztés Olvasson tovább a kategóriában