Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. augusztus 6. 17:47 Közélet

Évek óta tudható, hogy „botrány és anarchia” van a magyar kórházakban

Futótűzként terjedt ma a sajtóban a Magyar Idők Domokos Lászlóval készített interjúja. Nem is csoda, hiszen az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke ellenzéki politikusokat megszégyenítő lendülettel ostorozta az egészségügyi állapotokat, pontosabban a – közpénzeket költő – intézmények gazdálkodását. Még azt is levezette, hogy a vécépapírhiány oka a közbeszerzési eljárás elmaradása.

Az őszinte szembenézés mindenképpen örvendetes, az pedig, hogy minderre a kormánylapként működő Magyar Időkben került sor, arra utalhat, hogy az új kormányban van szándék, hogy változtassanak a helyzeten. Maga a diagnózis ugyanakkor egyáltalán nem új, és még csak nem is hétköznapi értelemben számít közhelynek, hogy valami nagyon nem stimmel a kórházak gazdálkodásával.

Még az Állami Számvevőszék is tett rengeteg súlyos megállapítást az egészségügyi intézményekről, Domokos László 2010-ben kezdődő elnöksége idején.

A jelentésekben persze nem szerepel a botrány és az anarchia szó, azok a jelenségek viszont igen, amelyekre Domokos László használta ezeket a kifejezéseket. 2016 áprilisában például az ÁSZ a Bács-Kiskun és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházzal kapcsolatban is megállapította: „több esetben előfordult, hogy a jogszabályban előírtak ellenére elmaradt a közbeszerzési eljárás lefolytatása”. A számvevőszék hiányosságokat állapított meg az intézmények belső ellenőrző rendszerével kapcsolatban, emellett 2011-14 között nem tették közzé gazdálkodási adataikat, illetve az éves költségvetést.

Ugyanebben a hónapban az ÁSZ négy másik kórházzal kapcsolatban állapította meg, hogy „a közbeszerzési szabályok sorozatos megsértése ugyanúgy jellemző volt, mint az, hogy a konszolidáció ellenére folyamatosan újratermelődött a szállítói tartozásállomány”.

Domokos László mostani kirohanásához hét kistérségi egészségügyi szolgáltató ellenőrzése adhatott még több muníciót. Két hónapja az ÁSZ arról számolt be, hogy a szolgáltatók működése nem volt átlátható, gazdálkodásuk pedig nem volt szabályszerű. A feltárt hiányosságok komoly korrupciós veszélynek teszik ki az érintett társaságokat, valamint kaput nyitnak a pazarló és átláthatatlan közpénz-felhasználás előtt – tette hozzá Warvasovszky Tihamér ÁSZ-alelnök.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Állami Számvevőszék anarchia botrány Domokos László kórházak Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.