Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. május 21. 07:15 Közélet

A férfi többet, a nő kevesebbet keres, ha van gyermeke

Az apák minden európai országban többet keresnek, mint gyermektelen férfitársaik, azonban a nőkre általában ennek épp az ellenkezője igaz. Különösen a közép-európai országokra, köztük Magyarországra jellemző, hogy a nők bérhátrányba kerülnek, ha gyerek mellett vállalnak munkát.

Ám azokban az országokban, ahol a nők nagyobb arányban dolgoznak, mint a többiben, ott a fizetések sem maradnak le annyira a gyermekvállalás miatt. Ehhez általában az kell, hogy elérhetőek legyenek a rugalmas foglalkoztatási formák, az óvodai ellátás és a társadalom támogassa a nők gyermek melletti munkavállalását is.

A nők számára azért jár bérhátránnyal a gyermekvállalás, mert a gyermek születése után jellemzően sokáig távol maradnak a munkaerőpiactól. Így a tudásuk elkopik, a kapcsolati hálójuk pedig elavul, vagyis nem tudnak olyan jó pozícióba visszatérni, mint amilyenben előtte dolgoztak. Emellett gyermekvállalás után a nők munkahelyi preferenciái is megváltoznak. Általában rugalmasabb munkaidőre és stresszmentesebb munkára vágynak, ami alacsonyabb fizetést is jelent. Sokszor közrejátszik a munkahelyi diszkrimináció is, amit szintén a munkából való hosszabb kimaradás vált ki.

Lovász Anna, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének kutatója és lengyel kollégája nemzetközi viszonylatban is megvizsgálták az anyák és az apák, valamint a gyermektelenek közötti átlagos bérkülönbségeket, és azt találták, hogy az európai országok három csoportra bonthatóak.

Három dél-európai ország, Görögország, Spanyolország és Olaszország szerepelnek az első csoportban, ahol kevésbé elérhetőek a bölcsődék és óvodák, a társadalmi normák pedig tradicionálisak. Itt jellemzően az anyák vagy csak rövid ideig maradnak távol a munkától, vagy végleg kilépnek a munkaerőpiacról szülés után. Ez magyarázza azt is, hogy itt a gyermekes nők nem szenvednek bérhátrányt, sőt, átlagosan többet keresnek a gyermektelen nőknél. Ugyanis azok az anyák, akik a déli államokban dolgoznak, jó képességekkel rendelkeznek és különösen motiváltak, és rövid kihagyás után visszatérnek a munkahelyükre.

A második csoportban többségében nyugat-európai országok találhatóak (például Belgium, Hollandia, Franciaország), ahol elérhetőek a gyermekellátási intézmények, az anyák nem maradnak nagyon sokáig távol a munkából, széles körben elterjedtek a rugalmas foglalkoztatási formák és a dolgozó anyák társadalmi megítélése is pozitív. Ezekben az országokban amellett, hogy az anyák foglalkoztatási rátája magas, a bérhátrányuk is kicsi.

Cukrowska-Torzewska – Lovász (2017)

A harmadik csoportba tartoznak a közép-európai országok, köztük Magyarország, Németország és Ausztria is. Ezekben az országokban jellemzően az anyák nagyon sokáig távol maradnak a munkától szülés után, az óvodai-bölcsődei szolgáltatás és a rugalmas munkaformák kevésbé elérhetőek és a tradicionálisabb normák érvényesülnek. Itt a legnagyobb a gyermekes nők bérhátránya, mivel az anyák sok kihagyás után térnek vissza a védett munkahelyükre, ami az előléptetésükre és a bérezésükre is negatívan hat.

Ezzel szemben a gyermekes apák minden országban többet keresnek a gyermekkel nem rendelkezőknél. Ennek oka, hogy az apák több munkaórában dolgoznak, tudatosabban kérik az előléptetéseket és a fizetésemeléseket, emellett őket pozitívan diszkriminálják a munkáltatók.

Cukrowska-Torzewska – Lovász (2017)

Az OECD országok között ahhoz a csoporthoz tartozunk, ahol a legnagyobb a különbség a gyerekes nők és a gyerekes férfiak foglalkoztatási rátája között, miközben a gyermektelenek esetében szinte nincs is különbség, a férfiak és a nők is ugyanolyan arányban dolgoznak. Ezt azt jelenti, hogy Magyarországon a gyermekvállalás különösen visszatartja a nőket a munkavállalástól, amely jelenséget erősíti, hogy kevés a bölcsődei férőhely és a rugalmas foglalkoztatási forma.

 

Többek között ezen is változtatni akar majd az új magyar kormány, ami “demográfiai kormányzást” ígért a következő négy évre. Amellett, hogy a munkaerőhiánnyal küzdő gazdaságnak is nagy szüksége van a gyermekes nőkre a munkahelyeken, demográfusok azt is kimutatták, hogy ahol mindkét szülő keres, ott több gyermek születik. Vagyis a gyermekes nők munkavállalásának támogatása hozzájárulhat a születések számának növekedéséhez is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet bérkülönbség gender gap gyermekvállalás munkaerőpiac Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Hajdu Miklós
2025. július 4. 06:07 Adat, Közélet

Sok település olyan kiszolgáltatott, hogy a polgármesternek muszáj „szembeköpnie” magát

Az adatok igazolják, hogy a polgármesterek anyagi előnyökre válthatják kormányközeli mivoltukat. Cserébe a központ időnként kér valamit.

Torontáli Zoltán
2025. július 3. 13:29 Közélet, Pénz

Egyszer már kivéreztették Orbán nagy dobását, az alacsony kamatú lakáshitelt

Az első Orbán-kormány lakástámogatási programja végül fenntarthatatlannak bizonyult, igaz, most az akkorinál jóval kevesebben lesznek jogosultak.

Stubnya Bence
2025. július 3. 10:15 Adat, Közélet

A kormány szerint az idei emeléssel már elérték a tanárbérek a kitűzött célt

Ezért idén szeptemberben csak azok fizetése emelkedik, akik kiemelkedő minősítést kaptak az igazgatóktól, a többieknek januárig kell várniuk.

Fontos

Al-Hilal István
2025. július 7. 17:08 Pénz

Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak

Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.

Stubnya Bence
2025. július 7. 13:42 Adat

Közép-Európát sújtják leginkább hosszabb és súlyosabb aszályok a fejlett világon belül

Magyarországon és a közép-európai régióban nőtt a legnagyobb mértékben az aszályok kiterjedtsége és intenzitása az OECD-országok mezőnyében.

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.