A Volkswagen 2015-re visszanyúló dízelbotránya a legnagyobb halat is elérte a történetben, Martin Winterkorn egykori vezérigazgató ellen is vádat emeltek az USA-ban. Emlékeztetőül: a VW tudatosan olyan szoftvert tett a dízelmotoros autóiba, ami a hivatalos méréseken visszafogta a károsanyag-kibocsátást, a mindennapi használatban azonban a jobb teljesítmény érdekében nem. A csalás világszerte összesen 11 millió autót érintett.
Mielőtt azonban dörzsölnéd a tenyeredet, és máris elképzelnéd, ahogy Winterkornt a tárgyaláson ízekre szedik, majd elvezetik egy kellemes cella felé, valamint elkezdenéd emlegetni, hogy csak mi vagyunk ilyen következmények nélküli ország, jobb ha megnyugodsz, mert ez valószínűleg nem fog megtörténni.
Egyrészt Németország nem fogja kiadni egyetlen ikonikus vállalatának bajba jutott vezérét sem az Európai Unió határain kívülre, még Amerikának sem. Senkinek sem hiányzik Berlinben az a felhajtás, amit Amerikában művelnének Winterkornnal és a társaival. Ha az exvezérnek Florida helyett ezentúl megfelel a Cote d’Azur-ön nyaralni, vagyis nem teszi a lábát amerikai földre, akkor nincs mitől tartania. A VW egyébként üzletileg mintha meg sem érezte volna a botrányt, sőt szárnyal.
Ám ha Winterkorn amerikai lenne, akkor sem kellene feltétlenül agyon aggódnia magát. Ahogy Jesse Eisinger Pulitzer-díjas amerikai újságíró könyvében alaposan feltárta, az amerikai igazságszolgáltatás a 2001-es Enron-botrány után egyre inkább visszavonult attól, hogy a csaló felsővezetőket bíróság elé állítsa.
Az Enron egy amerikai energetikai társaság volt, amely az Arthur Andersen könyvelőcég hathatós támogatásával sorozatosan hamis adatokat mutatott be magáról, eltitkolt több milliárd dollár tartozást, majd amikor hirtelen csődbe jutott, rengeteg félrevezetett kisrészvényes vagyonát nullázta le. A cég vezetői ellen vádat emeltek, részben el is ítélték őket, és bár az Arthur Andersent a Legfelsőbb Bíróság végül felmentette a főbb vádak alól, mire ez megtörtént, a cég már rég tönkrement a botrány miatt.
Eisinger azonban azt magyarázza, hogy az Enron ügyből az amerikai igazságügyminisztériumban helytelen tanulságokat vontak le. Uralkodó nézetté vált azóta, hogy az ilyen esetekben néhány, egyébként rendes ember rossz döntéseket hozott, és emiatt ment végig a törvényszegés az egész szervezeten.
Az amerikai ügyészek Eisinger értékelése egy szubkultúrába tartoznak a vállalatvezetőkkel. Ez a magasan képzett, gazdag, és jellemzően fehér férfiak köre, akikkel bizonyos fokig hajlamosak együttérezni. Ahogy egy hivatalnok írta egy nyilvánosságra került e-mailben:
Ezek a Goldman Sachs bankárok jó emberek, akik elkövettek egy nagy hibát.
Eisinger szerint jól mutatja a részrehajlást, hogy az ügyészség emberei nem szeretnek úgy gondolni a csaló cégvezetőkre, mint rossz emberekre. Ezzel szemben a sarkon drogot áruló fekete fickókra általában nem úgy tekintenek, mint jó emberek, akik elkövettek egy hibát.
Az igazságügyminisztérium az elmúlt években szép lassan teljesen letett az olyan próbálkozásairól, hogy rács mögé juttasson vállalatvezetőket. Az íratlan szabály az lett, hogy célszerűbb peren kívüli megállapodásokkal lezárni az ügyeket. Ez nem csak azért kényelmes, mert az ügyészség alkalmazottainak nem kell konfrontálódnia a saját társadalmi rétegével, de arra is jó, hogy könnyen és gyorsan óriási pénzeket tudjanak felmutatni eredményként.
Eisinger azonban azt mondja, nagy szükség lenne a bilincsben elvitt cégvezetők látványára, mert szerinte csak ez tudná elrettenteni ezt a réteget a csalástól. Ők ugyanis magasan képzettek, tájékozottak, értő szemmel figyelik a médiát, tehát pontosan fel tudják fogni és be tudják árazni a csalással járó kockázatokat. Márpedig ha nem látnak elrettentő példát, akkor könnyen gondolhatják, hogy legrosszabb esetben egy peren kívüli egyezséggel bármit meg lehet úszni. A baj csak az ezzel, hogy a büntetésként kiszabott dollármilliókat ilyenkor valójában sosem ők, hanem a részvényesek fizetik meg.
