A kormány szerint még 250-300 ezer új munkahelyet kell teremteniük 2020-ig, hogy teljesüljön az egymillió új munkahelyes ígéretük. Pedig valójában még 400-450 ezer állás hiányzik ehhez. A különbséget az adja, hogy Varga Mihályék átsiklanak azon az apró részleten, hogy 2010-ben egymillió új, adózó versenypiaci állás megteremtését ígérték 2020-ig, és beleszámolják a külföldi munkahelyeket és az állami közmunkát is a növekedésbe.
Ám teljesen mindegy, hogy melyik számot nézzük, a munkaerőhiány miatt 300 ezer új állást is nehéz lesz létrehozni az évtized végéig.
2010 második negyedéve és 2018 első negyedéve között összesen 706 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, ám ebből a növekményből 45 ezer főt a külföldre ingázók, 70 ezer főt pedig a közmunkások adnak. Tehát az elsődleges munkaerőpiacon kicsit több mint 590 ezer munkahely jött létre.
A külföldön létrejött munkahelyek gazdasági sikerként való elkönyvelésével az a baj, hogy azoknak semmi köze a magyar gazdaság teljesítményéhez, és nem is a magyar államkasszát gazdagítják közvetlenül (már ami a munkavállalói, munkáltatói közterheket illeti).
A közmunka esetében pedig egyszerűen arról van szó, hogy az állam az egyik zsebéből a másikba pakolja a pénzt azért, hogy mesterségesen munkát biztosítson azoknak, akik az ország olyan elmaradt vidékein élnek, ahol nincsenek munkahelyek és nagy a szegénység. Ezek a programok, amelyek tulajdonképpen a piac kudarcát próbálják enyhíteni, évente 200-300 milliárd forintba kerülnek az adófizetőknek, ami nagyjából annyi, mint amennyit a gyógyszertámogatásokra költ a kormány.
A következő két-három év alatt százezer új foglalkoztatott bevonni a gazdaságba már csak azért sem tűnik reális célnak, mert már most is komoly munkaerőhiány van, ami a munkaerőpiac tavalyi bővülésén is meglátszott. 2016 és 2017 vége között mindössze 36 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma (mindennel együtt), miközben előtte három éven át átlagosan 150 ezer fős volt ez a bővülés.
A kormány logikája alapján a cél az, hogy a közmunkásokon kívül, a megmaradt munkaerő-tartalékból még 250-300 ezer embert bevonjanak a foglalkoztatásba. Ám az elmúlt évek foglalkoztatottság-bővülése a munkaerőhiány miatt már nem tud ugyanolyan tempóban folytatódni. 2017 végén a szabad munkaerő-tartalékba (a dolgozni vágyó inaktívak és a munkanélküliek) összesen 410 ezren tartoztak, olyan kevesen, mint még soha.
Ahhoz, hogy a kormány célja teljesüljön, ennek a szabad munkaerő-tábornak a 60-70 százalékát munkába kellene állítani, ami ilyen rövid idő alatt nehezen elképzelhető, hogy sikerül. Ha a teljes foglalkoztatotti létszám nem is tud ennyivel emelkedni 2020-ig, a versenyszférában foglalkoztatottak száma még akár nagyot is növekedhet. Ehhez azonban a foglalkoztatás szerkezetének is változnia kell, úgy, hogy a közmunkásokat és egy esetleges állami bürokráciacsökkentés következtében a közszféra dolgozóinak egy részét is a vállalkozások felé terelik. Az előző kormányzati ciklusban már felmerült az állami szféra karcsúsítása, ám a próbálkozás elbukott, így nem lepődnénk meg, ha a következő négy évben újra megpróbálkozna vele a kormány.
