Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2018. április 26. 17:50 Közélet, Pénz

Ne tartsd vissza a lélegzeted, ha az egyszámjegyű SZJA-kulcsra vársz

Nem mostanában került elő először, hogy egyszámjegyűre – azaz 9 százalékra – csökkentsék a jelenleg egységesen 15 százalékos személyi jövedelemadót, a kormány legkésőbb 2013 óta folyamatosan lebegteti ezt. Az áprilisi választások előtt Varga Mihály újra bedobta a témát, és a kormányközeli Figyelő múlt heti belső információi szerint a negyedik Orbán-kormány valóban meglépheti az adómérséklést stabil, 3-4 százalékos éves gazdasági növekedés mellett. Cikkünkben megvizsgáljuk, hogy ennek mekkora a realitása a legújabb gazdasági előrejelzések szerint.

Idén a becslések szerint még bőven 3 százalék fölött marad a GDP-növekedés üteme, sőt, inkább 4 százalék alakul majd a mutató. Azonban a növekedés lassul, tehát bár fennmarad, de egyre kisebb mértékű lesz. 2019-ben a becslések átlaga szerint már csak 3,3 százalék, 2020-ban pedig, ha az NGM kiugróan optimistának tűnő becslését*Érdemes megfigyelni, hogy minden évre vonatkozóan az NGM adta a legbizakodóbb becslést. nem vesszük figyelembe, 3 százalék alatti növekedést várhatunk, de ha számításba vesszük, akkor is épp 3 százalék a prognózisok átlaga.

 


Ne feledkezzünk meg arról, hogy az időben egyre inkább előremutató becslések egyúttal bizonytalanabbá is válnak – ez abból is látszik, hogy két éven túlmutató prognózist már csak az intézmények töredéke állít fel. Mindenesetre a növekedési ütemek lassulására utaló tendencia egyértelműen látszik.

Érdemes figyelembe venni azt is, hogy mik a várakozások Németországgal kapcsolatban. Ha Magyarország fő külkereskedelmi partnerénél élénkülő növekedés van, akkor az közvetve a magyar gazdaságot is felpörgethetné, de sajnos azt láthatjuk, hogy a németeknél is lassulás várható – persze ezt nyilván a magyar előrejelzések megtételekor is figyelembe vették a közgazdászok.

 

Tehát annak ellenére, hogy hosszú ideje rendkívül kedvező a magyarországi üzleti klíma (lásd a vállalatok üzleti kilátásait mérő Beszerzési Menedzser Indexet vagy a GVI és a GKI konjunktúravizsgálatait), az előrejelzések alapján nem úgy tűnik, hogy megvalósítható lenne az SZJA csökkentés. Nyilván nem véletlenül bánt óvatosan Varga Mihály ezzel a hangzatos felvetéssel a választási kampányban, és az sem véletlenül, hogy csak feltételes módban került be az új kormány gazdaságpolitikájába az adómérséklés, hiszen ezek a becslések már hetek-hónapok óta ismertek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz adócsökkentés előrejelzés gdp szja Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.