Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. április 5. 15:28 Közélet

Legalább százezerrel több a munkanélküli, mint amit a hivatalos számok mutatnak

2017 utolsó negyedévében 110 ezerrel többen vallották magukat munkanélkülinek, mint amennyit a hivatalos számok mutatnak. Így a valóságban nem 190 ezren, hanem legalább 300 ezren voltak állástalanok az országban. És ebben azok nincsenek benne, akik más munkalehetőség híján közmunkát végeznek.

A KSH hivatalos munkanélküliségi mutatója a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) definícióján alapszik. Ennek értelmében az számít munkanélkülinek a statisztikában, aki

  • az adatfelvétel hetén nem dolgozott, és nincs is olyan munkája, amelytől csak átmenetileg volt távol,
  • a kikérdezést megelőző négy hét folyamán aktívan keresett munkát,
  • a kikérdezés időpontjában rendelkezésre állt, azaz két héten belül munkába tudna állni, ha megfelelő állás kínálkozna számára,
  • illetve már talált munkát, ahol 90 napon belül dolgozni kezd.

Vagyis a reményvesztett álláskeresők, akik már egy ideje nem is keresnek aktívan munkát, nem szerepelnek a munkanélküli statisztikában. Ha az állami közmunka nem számítana munkavállalásnak, akkor a közmunkások is ebbe a csoportba tartoznának, ugyanis ezek a programok azokon a kistelepüléseken futnak nagy volumenben, ahol tényleg szinte semmi munkalehetőség nincs a közelben. A hátrányos helyzetű települések lakosságának nagy része tehát ki van szolgáltatva a közmunka-programoknak, többek között erről is szólnak a 444 és a New York Times nemrég megjelent riportjai is.

Egyébként éppen a közmunka miatt 2011 óta fogalmunk sincs, hogy hány munkanélküli, vagy hány gazdaságilag aktív személy él Magyarországon, ugyanis azóta nem létezik erre megfelelő mérőszám. A közmunkások ugyanis foglalkoztatottnak, azaz aktívnak számítanak, miközben döntő többségük egyáltalán nem keres más munkát, tehát nem aktív. Erről bővebben itt írtunk.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLövésünk sincs, mekkora a munkanélküliség MagyarországonEzért össze sem tudjuk hasonlítani a régiós országok mutatóival.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet közfoglalkoztatás munkaerőpiac munkanélküliség Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.