Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. március 28. 15:58 Közélet, Pénz

Idén négymilliárd forinttal támogatja a költségvetés a Fidesz bevándorlási programját

Év végén járnak le a letelepedési államkötvények első sorozatai. Bár ötéves futamidejű állampapírfajtáról van szó, az összes 2013-ban kibocsátott kötvény ugyanazon a napon, 2018. december 20-án jár le.

A letelepedési kötvényprogram, amit a Fidesz bevándorlási programjának is lehet nevezni, 2013 júniusában rajtolt el. Az első évben 430 letelepedési kötvényt adtak el. Így összesen 107,5 millió eurót, azaz 33,3 milliárd forintot kell majd év végén az Államadósság Kezelő Központnak (ÁKK) átutalnia a kötvények után. Ebből csak a kamat 12,8 millió euró, azaz négymilliárd forint, lényegében ennyivel támogatják a programot az adófizetők.

A lejáró kötvények ellenértékét első körben nem a külföldi állampolgár kapja meg, hanem azok a vállalkozások, amelyek lejegyezték az állampapírt. Összesen nyolc cég kapott engedélyt az Országgyűlés fideszes többségű gazdasági bizottságától.

Ezek közül csupán egy nem offshore cég, a többit mint adóparadicsomnak tartott helyszínen jegyezték be. Ennek is köze van ahhoz, hogy a külföldi állampolgárok nem jegyezhetik le a kötvényeket.

Az állampapírok után járó kamat ugyanis a kormányzati háttéremberekhez közeli offshore cégeknél csapódik le.

A legtöbb pénzt év végén a Kajmán-szigeteken bejegyzett Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) kapja meg. Ez a cég kapta meg az egész kínai piacot, ahol a legnagyobb volt az érdeklődés a magyar letelepdési kötvények iránt. A vállalkozás 415 kötvényt vett, ők kapják a pénz legnagyobb részét.

A második helyen a ciprusi Innozone Holdings áll, 11 ügyféllel. A többiek lényegében alig rúgtak labdába az indulás első évében.

 

A következő évben jelentősen belehúztak az offshore cégek, ekkor 1783 kötvényt jegyeztek le. A 2013 és 2017 között futott bevándorlási programban összesen 6585 letelepedési kötvényt adtak el.*Családegyesítéssel együtt az Orbán-kormánynak köszönhetően közel 20 ezer külföldi kapott letelepedési engedélyt Magyarországon.

Nem kis pénzről van szó, papíronként közel 9 millió forintot tesz ki a kamat, vagyis a több mint hatezer kötvény esetében 59 milliárd forintot kell a magyar adófizetők pénzéből az offshore cégeknek átutalni a következő években.

 

A grafikonon csupán 2015-ig láthatóak a pontos számok, ezt is csak azért tudjuk, mert kipereltük a parlament gazdasági bizottságától. Az ÁKK ellen 2016 óta van folyamatban adatigénylési perünk, amelyet a Kúria júliusban tárgyal. Emiatt csak nyár végén lesznek meg a végleges adatok.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz ügyészség nyomoz a letelepedési kötvények ügyébenNem túl bonyolult az ügy, a dokumentumok és a bizottsági ülések jegyzőkönyvének összehasonlítása nekünk egy munkanapba került, vajon az ügyészségnek sikerül?

A kormány a letelepedési programmal kapcsolatban minden információt titkol. Ez nem véletlen, ugyanis a kötvényprogrammal 20 milliárd forintos veszteség érte a magyar költségvetést. Nehéz elmagyarázni az embereknek, hogy miközben a Fidesz harciasan küzd a bevándorlás ellen, lényegében éppen Orbánék voltak azok, akik az ország történetének legnagyobbb, szervezett bevándorlási programját végrehajtották.

Egy darab letelepedési kötvény előbb 250, majd 300 ezer euróba került. Ezt azonban csak kölcsön adták a külföldiek, a  papírok lejáratát követően vissza kell fizetni a pénzt. A törvény szerint az ötéves futamidejű, euróban kibocsátott állampapír a másodpiaci hozamoknál 1,5 százalékkal kedvezőbben kamatozik.

Az első másfél évben 40 milliárd forintot spóroltak a magyar adófizetők pénzén a letelepedési kötvénnyel. A jogszabály azonban azt is kimondta, hogy legalább két százalékot kell fizetni, vagyis bármi történik a kötvénypiacon, két százalékot fixen hozni kell a letelepedési papírnak.

2015 elején bukott a másodpiaci ár 2 százalék alá, vagyis ettől kezdve drágább volt a letelepedési, mint a hagyományos kötvény. Emiatt 60 milliárd forintos mínusz keletkezett a költségvetésben. Az abszolút bukás a kettő különbözete, így jön ki húsz milliárd forintos kamatveszteség.

Vagyis az Orbán-kormány - saját szóhasználatával - úgy "telepített be" húszezer embert, hogy Magyarország vesztett az üzleten 20 milliárd forintot.

Ez az összeg csak a kamatveszteség, ennyivel többe került a letelepedési kötvények után fizetett kamat, mintha tisztán piaci körülmények között bocsátott volna ki a kormány állampapírokat.

Nincs benne az állami hatóságok rezsidíja, a rendőrségi ellenőrzések költsége sem. Ez további súlyos százmilliókba, vagy akár milliárdokba kerülhetett. Igaz, annyira nem vitték túlzásba az ellenőrzéseket, ha húszezer emberből csak húsz akadt fenn az ellenőrzéseken, két egészen súlyos bűnöző viszont nem.

A kormányközeli offshore cégek viszont hatalmasat kasználnak az ügyön, miután a külföldi ügyfeleikre szolgáltatási díjat is terheltek.

Kötvényenként 45-60 ezer eurót kértek, plusz az állampapír után járó, 29 ezer eurós kamat is nálunk landolt.

Tehát minden egyes eladott kötvény után 23-27 millió forintot zsebeltek be a kormányközeli cégek, amelyek az évek alatt több mint 150 milliárd forintos bevételre tettek szert a kormány letelepedési programjának köszönhetően.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHemzsegtek a szabálytalanságok Rogánék letelepedési kötvényprogramjában, büntetőügy lehetSzabálytalan eljárásban kaphattak kötvényforgalmazási engedélyt a letelepedési programban részt vevő offshore cégek, derült ki birtokunkba jutott dokumentumokból. Ezek a cégek összesen 155 milliárd forintot kerestek a programon, miközben az adófizetők nagyjából húszmilliárdot buktak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz letelepedési kötvény offshore Orbán Viktor Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2024. október 11. 12:59 Közélet, Pénz

Jövőre magasabb fokozatra kapcsol az ingatlanpiac fűtésében a kormány

1000 milliárd forintos nagyságrendű pénz jelenhet meg a piacon a nyugdíjpénztári és állampapírban tartott megtakarításokból, 10-15 százalékos drágulás jöhet.

Mészáros R. Tamás
2024. október 10. 04:40 Közélet, Világ

Kína egyik uniós hídfőállása lett Magyarország, de ki fog ebből hasznot húzni?

A magyarhoz hasonló stratégiák eddig nem sok haszonnal, cserébe viszont jelentős kockázatokkal jártak.

Stubnya Bence
2024. október 9. 22:15 Közélet

A kormányban is feszültségeket okozott, hogy a szenvedő akkuiparra fogadtak

Nyáron már mutatott életjeleket a döglődő hazai akkuipar, de egyelőre jogosnak tűnik Nagy Márton kiakadása Szijjártó Péterre.

Fontos

Al-Hilal István
2024. október 11. 04:41 Pénz

Hogyan lehet befektetni egészségügyi cégekbe, hogy az ne legyen dupla vagy semmi játék?

A tudományos eredmények előrejelzése helyett a megbízható alapokkal rendelkező minőségi vállalkozások azonosítás lehet a nyerő megközelítés.

Bucsky Péter
2024. október 9. 04:41 Élet, Közélet

Gáláns aprópénzszórás lehet a családi adókedvezmény megduplázása

Kis lépés az államnak, nagy lépés a választási kampánynak. A szegényeknek inkább a családi pótlék emelése jönne jól, de arról nincs szó.

Mészáros R. Tamás
2024. október 8. 04:39 Élet, Világ

Ha a kormány kelet felé néz, ott is azt látja, hogy küzdeni kell a növekedésért

Kínában a 2008-as válság óta nem látott módszerekkel próbálnak élénkíteni, de szerkezeti átalakításokról hallani sem akarnak.