Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2018. március 14. 11:37 Közélet

Magyar cégek építenek meg egy mongol üzemet az Eximbank hatmilliárdos hiteléből

2010 januárjában kisebb botrányt kavart, amikor kiderült, hogy Veres János keleti kapcsolatokért felelős kormánybiztos két millió forint közpénzért titkárságvezetőjével, Dobolyi Alexandrával utazott Mongóliába tárgyalni, akivel később összeházasodott.

A Bajnai-kormány többek között azzal indokolta az út szükségességét, hogy Veres egy Mongóliában működő biokombinátról tárgyalt. Veres meg is állapodott a mongol kormánnyal arról, hogy Magyarország 25 millió dollár segélykölcsönnel*Ilyet általában kevésbé fejlett országok kapnak kedvező kamattal. Ebben az esetben kamatmentes hitelről állapodtak meg. támogatja a biokombinát felújítását. Nyolc évvel a megállapodás után most úgy tűnik, hogy a beruházás megvalósul, megtestesítve egy pártokon átívelő ügyet.

Montsame mongol állami hírügynökség szerint hétfőn találkozott egymással Batjargal Batzorig mongol könnyűipari miniszter Magyarország mongóliai nagykövetével, Gálosfai Mihállyal. Arról állapodtak meg, hogy a felújítás mellett idén belevágnak egy új üzemépület felépítésébe. A hírügynökség szerint a projekt kivitelezőit olyan magyar cégek közül választják ki, amelyeket a magyar kormány jelöl a munkára.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium is azt közölte velünk, hogy a mongol fél kizárólagos joga lesz a vállalkozások kiválasztása. A KKM szerint a kivitelezést legalább 50 százalékban magyar cégeknek kell végrehajtaniuk, de az nem derül ki a válaszukból, hogy a mongolok mi alapján választják ki ezeket a magyar cégeket.

A songinói biokombinátot részben magyar szakemberek építették a hatvanas-hetvenes években. A biokombinátban főleg állatok számára készítenek védőoltásokat, emiatt nagyon fontos szerepe van a mongol gazdaságban. A hárommillió lakosú országban mintegy 55 millió háziállat él, az állattenyésztés a mai napig az egyik legfontosabb szektor Mongóliában.

A hetvenes években a biokombinát mellett több nagyberuházás valósult meg magyar közreműködéssel Mongóliában, például egy ulánbátori ruhagyár vagy egy vágóhíd és húskombinát az ország északi határánál.

A Bajnai-kormány 2010-es döntése után évekig nem jelent meg hír arról, hogy mi történt a magyar szerepvállalással. Az Orbán-kormány aztán 2015-ben újranyitotta az ulánbátori magyar nagykövetséget, majd egy évvel később bejelentette, hogy az Eximbankon keresztül Magyarország 25 millió dolláros (6 milliárd forintos) segélyhitelt nyújt Mongólia számára a biokombinát felújítására.

Szijjártó Péter és Lundeg Pürevszüren, a mongol elnök külügyi főtanácsadója Budapesten, 2017-ben.

A KKM a hétfői egyezségről azt írta még, hogy az új üzemépület kialakítása mellett abban is megállapodtak, hogy Magyarország általános képzést nyújt mongol szakemberek számára a védőoltásokkal kapcsolatban. A mongol hírügynökség szerint az új üzemépület építése idén júniusban kezdődhet, emiatt a tárgyaló mongol miniszter kiemelte, fontos, hogy magyar kormány időben jelölje ki az általa ajánlott kivitelező vállalkozásokat.

Az Index két éve részletes cikket közölt a mongóliaihoz hasonló segélyhitelekről. A cikk szerint abban az időszakban Tombor Bálint, a Habony Árpád hitelezőjeként elhíresült Tombor András testvére foglalkozott a segélyhitelezési programmal az Eximbanknál. Ennek keretén belül Mongólia mellett Vietnámnak 60 millió eurót (18 milliárd forintot) ajánlott fel az Eximbank egy onkológiai kórház felépítéséhez, Laosznak pedig 30 millió dollárt (7,5 milliárd forintot) egy több elemből álló új élelmiszer-biztonsági rendszer kiépítésére.

Közélet Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Váczi István
2019. február 21. 06:52 Közélet, Vállalat

Közel 2000 milliárd forintért vásárolt már cégeket az Orbán-kormány

Némelyik jól teljesít, más csődbe ment, és van olyan is, amely már Mészáros Lőrincé. De alapvetően csak puffadt és puffadt az állam az utóbbi években.

Jandó Zoltán
2019. február 20. 12:18 Közélet, Pénz

Egy szerződés, aminek minden oldala 700 millió adóforintba kerül

Alig több mint két év alatt 56 milliárd forint ment el a kék plakátokkal és mostanában Soros György arcképével fémjelzett kampányokra.

2019. február 20. 11:06 Közélet

Neccesen halmozza a juttatásokat tíz parlamenti képviselő

Öt fideszes és öt ellenzéki képviselő egyszerre kap hivatali autót és üzemanyagkártyát, pedig egyszerre nem lehetne mindkettőt igénybe venni.

Fontos

Bucsky Péter
2019. február 19. 07:00 Pénz

Évi 50 milliárdot hagyunk az államnál egy ki nem használt adókedvezmény miatt

Százezrek nem élnek az szja-kedvezménnyel, pedig egy orvosi papírral évi 90 ezer forintot spórolhatnának. Aki eddig nem tette meg, öt évre visszamenőleg is kérheti.

Jandó Zoltán
2019. február 18. 06:53 Közélet

Káoszba süllyedt a kormány terve, hogy jobban szervezzék a nagy sportrendezvényeket

Nagyon úgy tűnik, hogy hiába volt rá törekvés, mégsem lesz egységes szervezési kerete és felelőse a magyarországi rendezésű nagy sporteseményeknek. Pedig lett volna logika benne.

Torontáli Zoltán
2019. február 17. 07:17 Élet

Mégis mit eszünk ennyire a Túró Rudin?

Szó szerint ízekre szedtük a kakaós masszával bevont túrórudat. Most kiderül, hogy miért van benne kukoricakeményítő, hidrogénezett olaj, vagy olyan vegyületek, mint a kálcium-laktát vagy a kálium-szorbát.