Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2018. március 7. 19:12 Közélet

Az EU elvárja, hogy Magyarország megváltoztassa az adórendszerét

Hét országot, köztük Magyarországot is az agresszívan adóztató országok közé sorolta mai sajtótájékoztatóján az Európai Unió gazdasági biztosa, Pierre Moscovici. Az unió fő döntéshozó szerve, az Európai Bizottság nevében azt mondta, hogy a hét ország adópolitikája alááshatja a többi tagállam igazságosságra épülő adózási rendszerét, és terhet jelent az EU adófizetőinek. (A sajtótájékoztató egyébként az EU téli csomagjáról szólt, aminek Magyarországról szóló részét itt olvashatja.)

A francia gazdasági biztos Magyarország mellett Belgiumot, Ciprust, Hollandiát, Írországot, Luxemburgot és Máltát nevezte meg. Moscovici nem mondott konkrétumokat arról, hogy mi alapján bírálta a hét országot, korábban azonban több kifogást is emelt az Európai Unió a kritizált országok adópolitikája ellen.

Több említett ország (például Írország vagy Hollandia) olyan multinacionális cégeknek a székhelye, mint az Apple, a Google, a Facebook vagy az Ikea, amelyek országhatárokon átnyúló céghálókat hoztak létre, hogy kiskapuk kihasználásával minél kevesebbet adózhassanak. Rajtuk kívül Hollandiát, Luxemburgot, Máltát és Ciprust “fekete lyuknak” nevezte, és azt mondta, nyomást fognak rájuk helyezni, hogy változtassanak az adórendszerükön.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHat év alatt 17 milliárd forinttól szabadította meg a Google és a Facebook a magyarokatDe a teljes kár a harmincmilliárdot is meghaladhatta. Valamiért úgy gondolják, hogy nem kell adót fizetniük Magyarországon, és olyan az uniós rendszer, hogy ezt senki nem kéri számon.

Magyarországot amiatt említhette meg Moscovici, mert egész Európában nálunk a legalacsonyabb a vállalkozások nyeresége után fizetett a társasági adó (kilenc százalékos). Emmanuel Macron francia államfő korábban többször beszélt arról, hogy egységes európai társasági adósáv bevezetésére lenne szükség 2020-ig. Franciaországban 33,3 százalék a társasági adó, így ebből a szempontból jelentős a hátránya a külföldi befektetőknél.

 

Macron Magyarországra utalhatott akkor is, amikor megválasztása után nekiment azoknak az országoknak, akik szerinte az EU-s forrásoknak köszönhetően csökkentik a társasági adót. Korábban arról is beszélt, hogy az egységes társasági adóhoz kötné az uniós támogatások jelentős részét adó strukturális alapokból származó forrásokat.

Szerdai sajtótájékoztatóján Moscovici azt mondta, hogy szeretnék elérni, hogy az igazságos adózás minden ország számára kötelezővé váljon az EU-ban. Arról is beszélt, hogy rendszeresen találkozik a felsorolt országok minisztereivel, és például a holland miniszterrel előremutató tárgyalásokat folytatott.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Stubnya Bence
2025. május 14. 13:37 Közélet

Budapest, Szeged és Debrecen környékét érintheti leginkább az önvédelmi törvény

Nem tilthatnák az ingatlanvásárlást az önkormányzatok, de több helyen gondolkodhatnak el a korlátozások bevezetésén.

Jandó Zoltán
2025. május 13. 15:33 Adat, Közélet

Nem tetszik a Fradinak, hogy több fiatal magyar focistát kell játszatnia

Az MLSZ azt szeretné, hogy a klubok ne a kiöregedő légiósokra. alapozzanak, miközben irdatlan közpénz folyik az utánpótlásba.

Fontos

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.