Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. február 21. 17:09 Közélet

Szlovákia még jobban leköröz minket a bérekkel

Magyarországhoz hasonlóan a régió legtöbb országában is lendületesen növelik a minimálbért a kormányok, mivel mindenhol munkaerőhiány van. Ez történt Romániában is, és most éppen Szlovákiában jelentették be, hogy több lépcsőben, de összesen 25 százalékkal növelnék tovább a legkisebb kereset összegét a következő években.

Mivel mindenhol nő a minimálbér, ezért az eddigi  itthoni drasztikus minimálbér-emelések hatására sem javul sokat a versenyhelyzetünk a bérek terén, legfeljebb a további leszakadást kerüljük el. Ráadásul Magyarországon továbbra is kiugróan magas az alacsony jövedelműek adóztatása, ami további jelentős versenyhátrányt jelent.

Robert Fico miniszterelnök a napokban belengette, hogy jövőre 520 euróra növelnék a jelenlegi 480 eurós minimálbért, a „következő évek” célja viszont a 600 euró lesz, ami már 25 százalékkal lenne magasabb a mostani legkisebb keresetnél. Fico, aki egyébként 2020-ban újra választásokat akar nyerni, ezt azzal indokolta, hogy a legkisebb bérnek fokozatosan el kell érnie az átlagbér 60 százalékát, ami jelenleg 1000 euró közelében van. (A nemzetközi statisztikákban jellemzően a medián kereset 60 százalékánál szokták meghúzni a szegénységi küszöböt.)

A 480 eurós szlovák bruttó minimálbér jelenlegi árfolyamon nézve 150 ezer forintnak felel meg, ami nem sokkal több, mint a legkisebb magyar fizetés, ami idén 138 ezer forintot tesz ki. Sőt, ha az árszínvonalbeli különbségeket is figyelembe vesszük, úgy ráadásul a magyar bruttó minimálbér még valamivel többet is érne a szlováknál.

Ám valójában nem ér többet, mivel adózás után már sokkal nagyobbak az eltérések.

A minimálbérért dolgozó szlovák alkalmazott a 480 eurós bruttó béréből 403 eurót hazavihet, vagyis neki csak 16 százalékot, kevesebb, mint fele annyit kell adóznia, mint a magyar minimálbéresnek.

Ez jelenlegi árfolyamon nettó 126 ezer forintos fizetésnek felel meg.

Ehhez képes a magyar minimálbéres bruttó bérére 33,5 százalék munkavállalói adó- és járulékteher rakódik, ezért a 138 ezer forintból csupán 92 ezer forintot kap kézhez. Bruttóban nem, de nettó értelemben tehát a szlovák minimálbér jóval magasabb, mint a magyar. Még vásárolóerő-paritáson nézve is több mint 20 százalékkal jobban keresnek a szlovák minimálbéresek, mint magyar társaik.

Ha a szlovák minimálbéresek adóterhelése változatlan marad, akkor forintban kifejezve jövőre nettó 136 ezer forintot kereshetnek, ami a következő években nettó 157 ezer forintra nőhet. Vagyis a magyar bérszínvonal még jobban leszakadhat a szlováktól, miközben egymással is versenyzünk a munkaerőért.

A hiba és a megoldás az adórendszerek közötti és a termelékenységbeli különbségekben keresendő. Egy minimálbérest az árszínvonalbeli különbségeket is figyelembe véve közel ugyanannyiba kerül jelenleg foglalkoztatni Magyarországon, mint Szlovákiában. Mivel a szlovákok termelékenysége jóval magasabb, mint a magyaroké, ezért azt mondhatjuk, hogy a kinti rendszer jóval versenyképesebb környezetet biztosít a cégeknek.

Más szavakkal: a szlovák cégeknek 2018-ban körülbelül ugyanannyiba kerül olcsó munkaerőt alkalmazni, mint a jóval alacsonyabb hatékonysággal működő, így kevésbé profitábilis magyar cégeknek. De a munkavállalók oldaláról is sokkal kedvezőbb a szlovák adórendszer, mivel ott a munkára rakódó közterhek döntő részét közvetlenül a cégekkel fizetteti meg az állam, a dolgozóktól pedig csak kevés adót és járulékot von le, tehát a bruttó bérük sokkal nagyobb részét vihetik haza.

 

Eközben Magyarországon nemhogy csökkennének a munkavállalói terhek, hanem pont, hogy egyre többet adózunk az emelkedő bérek miatt. (Oké, 2016-ban minimálisan, egy százalékponttal csökkent az szja-kulcs). A legnagyobb probléma az alacsony jövedelműek adóztatásával van, akikkel kicsit sem méltányos az állam, mert arányaiban ugyanolyan magas közterheket rak rájuk, mint a magas jövedelműekre. Ugyan korábban létezett adójóváírás az alacsony keresetűeknek, ezt a Fidesz 2012-ben eltörölte. Azóta pedig “büszkén” mondhatjuk, hogy az alacsony bérért dolgozókat Magyarországon adóztatják meg a legjobban az OECD országok között.

Közélet adórendszer bérek minimálbér Szlovákia versenyképesség Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Váczi István
2019. február 21. 06:52 Közélet, Vállalat

Közel 2000 milliárd forintért vásárolt már cégeket az Orbán-kormány

Némelyik jól teljesít, más csődbe ment, és van olyan is, amely már Mészáros Lőrincé. De alapvetően csak puffadt és puffadt az állam az utóbbi években.

Jandó Zoltán
2019. február 20. 12:18 Közélet, Pénz

Egy szerződés, aminek minden oldala 700 millió adóforintba kerül

Alig több mint két év alatt 56 milliárd forint ment el a kék plakátokkal és mostanában Soros György arcképével fémjelzett kampányokra.

2019. február 20. 11:06 Közélet

Neccesen halmozza a juttatásokat tíz parlamenti képviselő

Öt fideszes és öt ellenzéki képviselő egyszerre kap hivatali autót és üzemanyagkártyát, pedig egyszerre nem lehetne mindkettőt igénybe venni.

Fontos

Bucsky Péter
2019. február 19. 07:00 Pénz

Évi 50 milliárdot hagyunk az államnál egy ki nem használt adókedvezmény miatt

Százezrek nem élnek az szja-kedvezménnyel, pedig egy orvosi papírral évi 90 ezer forintot spórolhatnának. Aki eddig nem tette meg, öt évre visszamenőleg is kérheti.

Jandó Zoltán
2019. február 18. 06:53 Közélet

Káoszba süllyedt a kormány terve, hogy jobban szervezzék a nagy sportrendezvényeket

Nagyon úgy tűnik, hogy hiába volt rá törekvés, mégsem lesz egységes szervezési kerete és felelőse a magyarországi rendezésű nagy sporteseményeknek. Pedig lett volna logika benne.

Torontáli Zoltán
2019. február 17. 07:17 Élet

Mégis mit eszünk ennyire a Túró Rudin?

Szó szerint ízekre szedtük a kakaós masszával bevont túrórudat. Most kiderül, hogy miért van benne kukoricakeményítő, hidrogénezett olaj, vagy olyan vegyületek, mint a kálcium-laktát vagy a kálium-szorbát.