Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. február 5. 11:11 Közélet, Világ

Németországban a rendőrök legalizálnák a marihuánát

Intelligens és célszerű lépés lenne a marihuána legalizálása – jelentette ki a német bűnügyi rendőröket tömörítő érdekvédelmi szervezet, a BDK. André Schulz, a szervezet vezetője szerint el kell fogadni, hogy az emberiség történetében mindig is használtak kábítószereket. A Der Spiegel a Bild című napilapra hivatkozva ír arról , hogy a legalizáció nem vonatkozna más drogra, csak a kannabisz fogyasztását dekriminalizálná a szövetség.

“Sokkal jobb megoldások is vannak a drogpolitikában, mint a tiltás és a fogyasztók megbélyegzése” – mondta Schulz. Szerinte inkább a felelős kábítószer-fogyasztásra kellene a társadalmat. Emellett hatékony gyermek- és ifjúságvédelmi rendszert kellene működtetni. A rendőrségi érdekvédelmi szervezet javaslata szerint beszívva továbbra sem lehetne autót vezetni Németországban, bár nehéz ezt ellenőrizni, hiszen előző napi marihuána-fogyasztás esetén is jelez a műszer.

 

Németországban tavaly márciusban engedélyezték az orvosi célú kannabisz-fogyasztást, elsősorban fájdalomcsillapításra. A marihuánát kizárólag az orvosok írhatják fel receptre, de a betegbiztosítóknak is hozzá kell járulniuk. A jogszabályok szerint csak abban az esetben írhatják fel a a betegnek a marihuánát, ha a „hagyományos terápiák csődöt mondtak”. Az elmúlt tíz hónapban 13 ezer kérvény érkezett, de csak ezret hagytak jóvá. Ez több a vártnál, a hatóságok a törvénymódosításakor arra számítottak, hogy évente hétszázan váltják ki az engedélyt.

Hiába támogatja éppen a rendőröket tömörítő érdekvédelmi szervezet a marihuána legalizálását, a németek többsége ellenzi azt. A felmérések szerint a többség egyet ért az orvosi célú kannabisz-használattal, de kétharmaduk nem támogatja a teljes legalizálást.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ legalizálás Marihuána németország rendőrség Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Jandó Zoltán
2025. május 15. 05:50 Közélet

Kellett még egy magánrepülő az állami százmilliárdokkal kitömött vállalatcsoportba

A Tiborcz István üzleti körével bizniszelő Balázs Attila romániai vállalata vett egy másfélmilliárdos repülőt, a csoporton belül legalább a másodikat.

Stubnya Bence
2025. május 14. 13:37 Közélet

Budapest, Szeged és Debrecen környékét érintheti leginkább az önvédelmi törvény

Nem tilthatnák az ingatlanvásárlást az önkormányzatok, de több helyen gondolkodhatnak el a korlátozások bevezetésén.

Fontos

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.

Váczi István
2025. május 14. 12:10 Világ

Zakatol a háború, dübörög a diplomácia, az orosz gazdaság köhög

Mindenki Trump kegyeit keresi, de ha létre is jön az isztambuli orosz-ukrán találkozó, nem valószínű, hogy sokkal közelebb kerülünk a békéhez.