Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. február 5. 15:58 Közélet, Vállalat

Megvenne egy acélgyárat az állam, de titkolják, hogy melyiket

Nagyon furcsa közbeszerzési felhívást tett közzé január közepén a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV). Az állami cég egy acélipari vállalat átvilágítására és felértékelésére írt ki tendert. Azt már nem voltak hajlandóak elárulni, hogy melyik cégről van szó és túl sok részletet a dokumentációban sem tettek közzé a végig csak céltársaságként emlegetett vállalatról.

A titkolózás a tender későbbi szakaszában is folytatódott, még a potenciális pályázóknak sem fedték fel, melyik acélműről van szó. Bár volt olyan vállalat, amely konkrétan rákérdezett, hogy mégis melyik céget kellene átvilágítani, de azt a választ kapta, hogy az MNV „nem kívánja nyilvánosságra hozni a céltársaság kilétét.” Magyarul a pályázóknak úgy kellene ajánlatot adniuk, hogy pontosan azt sem tudják, mi a feladat, amit el kell végezniük.

A munka részletezettségéhez képest a pályázókra vonatkozó elvárásokat elég precízen sikerült belőni. A feltételként meghatározott három év alatt 42,75 millió forintos árbevétel például elég konkrétnak tűnik, ahogy az ennél rövidebb ideje működő cégekre vonatkozó 34,2 milliós limit is. Amint egy hasonló pályázatokban jártas forrásunk fogalmazott: „már-már olyan, mintha egy konkrét cégre írták volna ki a tendert”.

Ennek fényében már nem annyira meglepő, hogy lapunknak sem árulták el, melyik céget venné meg az állam. Kérdéseinkkel – köztük a céltársaság kilétére vonatkozóval – természetesen megkerestük az MNV-t, ám a vagyonkezelőtől valamiért a nemzetgazdasági minisztériumhoz (NGM) irányítottak (ez érdekes, mert az MNV felettes szerve nem a gazdasági tárca, hanem a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium). A szaktárca azonban többszöri megkeresésünkre sem reagált, egy idő után már a hívásunkat sem fogadták a kommunikációs osztály munkatársai.

A titkolózás azért is érdekes, mert Magyarországon annyira kevés (szám szerint kettő) acélgyár van, hogy még abból a minimális információból is nagy bizonyossággal azonosítani lehet a “céltársaságot”, amit a közbeszerzési dokumentációban nyilvánosságra hoztak. A kiírásban két olyan félmondat van, ami ebben fogódzkodót nyújthat. Az egyikből az derül ki, hogy a cég tavaly indított el egy technológiafejlesztési és kapacitásbővítési beruházási programot, míg a másik utóbbi projekt vonzáskörzetére tesz utalást, és külön kiemeli, hogy ebbe Miskolcot is bele kell érteni.

Mivel a két hazai acélgyárból az egyik Dunaújvárosban (ISD Dunaferr Zrt.), a másik Ózdon (ÓAM Ózdi Acélművek Kft.) működik, szinte biztos, hogy utóbbiról van szó. A földrajzi közelség mellett a fejlesztési szál is stimmel: a borsodi társaság még 2016-ban jelentette be, hogy 20 millió eurós beruházást hajt végre az üzemben, de éves beszámolójuk szerint a projekt csak 2017-ben indult meg.

Amennyiben tényleg az ÓAM-t vásárolná meg az MNV, valószínűleg elég mélyen a zsebébe kell nyúlnia az államnak. A cégben már 2016 végén is közel 15 milliárd forintnyi befektetett eszköz volt, ráadásul a társaság épp a közelmúltban vált ismét nyereségessé. Utóbbi miatt a lapunknak nyilatkozó ágazati szakértők nem is nagyon tartották valószínűnek, hogy a német tulajdonos (a Max Aicher GmbH) épp most akarna megválni magyarországi érdekeltségétől. Vagy ha mégis, akkor valószínűleg jól megkéri az árát.

 

Az ózdi acélmű egyébként tavalyelőtt 238 ezer tonna betonacélt gyártott, illetve értékesített, amivel 29 milliárdos árbevételt termelt. 2016 végén 460 embert foglalkoztattak, az adóhatóság adatbázisa szerint azonban ez mostanra felkúszott 538-ra, valószínűleg nem függetlenül a tavalyi beruházástól.

Forrásaink szerint Miskolc megemlítése a pályázatban azért is érdekes, mert a borsodi megyeszékhelyen szintén működött egy hasonló, de az ózdinál sokkal nagyobb kapacitású üzem. A diósgyőri acélművet ugyan már jó ideje bezárták, de berendezések és a telephely nagyjából rendben van. Volt olyan szakértő, aki lapunknak azt mondta: akár újra is lehetne indítani az üzemet, és nem kizárt, hogy a kabinet ilyen terveket is fontolgat. Különösen, hogy ennek belengetése – bár nem lenne olcsó ígéret – választási évben még jól is jöhet egy billegő körzetben.

Közélet Vállalat acélipar Dunaferr MNV Ózdi Acélművek Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2019. február 22. 06:53 Közélet

Szinte biztosan törvényt sért a fideszes médiaalapítvány, de a hatóság nem lát problémát

Egy jogi kiskapuval próbálták meg elérni, hogy a törvényben rögzítettnél több rádiója is lehessen a KESMA-nak, de porszem került a gépezetbe.

Váczi István
2019. február 21. 06:52 Közélet, Vállalat

Közel 2000 milliárd forintért vásárolt már cégeket az Orbán-kormány

Némelyik jól teljesít, más csődbe ment, és van olyan is, amely már Mészáros Lőrincé. De alapvetően csak puffadt és puffadt az állam az utóbbi években.

Jandó Zoltán
2019. február 20. 12:18 Közélet, Pénz

Egy szerződés, aminek minden oldala 700 millió adóforintba kerül

Alig több mint két év alatt 56 milliárd forint ment el a kék plakátokkal és mostanában Soros György arcképével fémjelzett kampányokra.

Fontos

Bucsky Péter
2019. február 19. 07:00 Pénz

Évi 50 milliárdot hagyunk az államnál egy ki nem használt adókedvezmény miatt

Százezrek nem élnek az szja-kedvezménnyel, pedig egy orvosi papírral évi 90 ezer forintot spórolhatnának. Aki eddig nem tette meg, öt évre visszamenőleg is kérheti.

Jandó Zoltán
2019. február 18. 06:53 Közélet

Káoszba süllyedt a kormány terve, hogy jobban szervezzék a nagy sportrendezvényeket

Nagyon úgy tűnik, hogy hiába volt rá törekvés, mégsem lesz egységes szervezési kerete és felelőse a magyarországi rendezésű nagy sporteseményeknek. Pedig lett volna logika benne.

Torontáli Zoltán
2019. február 17. 07:17 Élet

Mégis mit eszünk ennyire a Túró Rudin?

Szó szerint ízekre szedtük a kakaós masszával bevont túrórudat. Most kiderül, hogy miért van benne kukoricakeményítő, hidrogénezett olaj, vagy olyan vegyületek, mint a kálcium-laktát vagy a kálium-szorbát.