Hírlevél feliratkozás
Hobot Péter
2018. február 2. 14:47 Közélet, Világ

Oroszországban a bűnüldözéssel szövetkezett a szervezett bűnözés, együtt rabolnak cégeket

Oroszországban akkor kerülhetsz csak igazán nagy bajba, ha üzletemberként sikeressé válsz. A politikai védelmet nem élvező vállalkozók cégei ugyanis nagyon könnyen kerülhetnek a nyomozókkal, ügyészekkel és bírókkal összefonódott szervezett bűnözés célkeresztjébe, írja a Bloomberg.

Az orosz állam sok helyen maffiaként működik, a helyi erős emberek összefonódnak az igazságszolgáltatással, és ha szemet vetnek egy ötletre vagy vállalkozásra, nagy eséllyel meg is szerzik. A hatósági vegzálások, elkobzások és előzetes letartóztatások ellehetetlenítik a gyanúsított üzletembereket, akik általában a bírósági tárgyalás előtt kénytelenek eladni vagy felszámolni az üzleteiket, de nem egy esetben börtönbe is kerülnek.

Egy üzletember azért került börtönbe egy évre, mert párducmintás kárpitos bútoraival megsértette a leopárdok szellemi tulajdonjogait. Ruszlan Telkov elvesztette százmillió forintnak megfelelő rubelre becsült bútorvállakozását az abszurd vád miatt, miközben ő azt állítja: azért vádolták meg, mert nem akart részt venni egy helyi bútorkartellben.

Telkovot ugyan felmentették – ez óriási szerencse, hiszen amikor az orosz állam a felperes, az ügyek mindössze 0,36 százaléka végződik felmentéssel -, de most beperelte az államot az okozott kár miatt. Ebben az Oroszország Rács Mögött (Русь Сидящая) nevű szervezet képviseli, amit Olga Romanova újságírónő alapított 2013-ban. Szerinte a bíróságok adják a rendszer alapját: készek politikai alapon döntést hozni, amivel kiszolgálják az uralkodó rezsimet, cserébe a saját területükön szabadon élősködhetnek a emberek magánvagyonán, a rendőrséggel és az ügyészséggel karöltve.

A szilovikok – tehát a bűnüldöző szervezetek, a titkosszolgáltatok és katonaság volt és jelenlegi tagjai – most már nem is találnak elég lerabolható cégek a sima magángazdaságban, ezért egyre inkább egymástól kell rabolniuk, állapítja meg Romanova. De nem csak egymást fenyegetik, természetesen a civileket, Romanova például arra kényszerült pár éve, hogy Németországba meneküljön

A cégek elleni támadások közepette is van, aki képes a napos oldalon maradni. Létrejött például egy valóságos új iparág, amely a hatósági zaklatásokra készíti fel a vállalkozókat. Egy korábbi rendőr és bíró, Alexander Seljutin cége például olyan kurzusokat tart üzletembereknek, amiben azok megtanulják kezelni az intézkedő rendőröket, van razziára felkészítő kurzus és edzik az üzletemberek mentális képességeit is, hogy nyugodtak tudjanak maradni, mikor beindul a hatóságok lélektani hadviselése. Seljutin arra panaszkodott a Bloombergnek, hogy cégének hirtelen sok versenytársa lett, akik másolják az ő módszereiket.

Hogy pontosan mennyi esetben bánnak el növekedő cégekkel az orosz hatóságokkal összeállt bűnözők, azt nem tudni pontosan. Alekszandr Khurudzi, aki az orosz vállalkozási ombudsmannak dolgozik, úgy látja, hogy az elmúlt években tovább romlott a helyzet. (Khurudzi maga is két évet ült börtönben, tárgyalására várva, míg 2016-ban kiengedték.) Még Vlagyimir Putyin sem elégedett, aki egy 2015-ös eseményen azt mondta, hogy a kirabolják a vállalkozásokat: “kétszázezer üzletemberrel szemben nyomoztak gazdasági csalás vagy sikkasztás miatt, ezek 83 százaléka vesztette el vállalkozását, miközben az ügyek csak 43 százaléka került bíróságok elé”, mondta.

Oroszországban többször politikai bebörtönzésekről hallunk, az ellenzék egyik vezető figuráját, Alekszej Anatoljevics Navalnijt 2013-ban csalásért ítéltek el. Öt év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, mert állítólag megvett egy raklap tűzifát, amit drágábban adott tovább. Ugyanakkor emberi jogi szervezetek szerint összesen ötven embert börtönöztek be politikai okokból. Az jogszerű alap nélkül bebörtönzött üzletemberek száma ennek a sokszorosa, és az orosz gazdaságot is sokkal jobban terheli a kockázat és fullasztó légkör, hogy bárkit ellehetetleníthetnek a hatóságok.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ hatóságok korrupció Oroszország rablás Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2025. március 17. 12:24 Közélet

Több mint 11 milliárd forint követelést árulnak egymilliárdért, de a vevőnek merésznek kell lennie

Egy 13 éve bedőlt takarékszövetkezet követeléseit árverezik, az ügyben már két évtizednyi letöltendő börtönbüntetést osztottak ki.

Torontáli Zoltán
2025. március 14. 13:21 Közélet, Vállalat

Mi lenne, ha minden élelmiszer árrését befagyasztaná a kormány?

A termelőktől kezdve az importőrökig és a forgalmazókig minden piaci szereplőnek újra kellene gombolni a kabátot, nem csak a nagy boltoknak.

Jandó Zoltán
2025. március 14. 06:07 Közélet, Vállalat

Sok magyar tulajdonú boltot dönthet be az árrésstop egymilliárdos határa

Bár a kisebb boltok többségére nem vonatkozik majd az árrésstop, 120-150 magyar vállalkozás nem ússza meg. Ők még nem tudják, hogyan élik túl.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2025. március 17. 15:22 Vállalat, Világ

Szárnyalnak a védelmi ipari részvények az európai fegyverkezés híreire

A Rheinmetall, a Thales, a Leonardo, a Dassault és a Safran is az idei év legjobb befektetései között van.

Hajdu Miklós
2025. március 17. 06:00 Adat, Élet

Ezeken a településeken fojthatja le az ingatlanpiacot az identitásvédelem

Nyolc év alatt tízszeresére dráguló falura is van példa, a top 10-be pedig több mint hatszorozódó árakkal lehetett bekerülni a kistelepülések körében.

Bucsky Péter
2025. március 16. 06:06 Adat, Vállalat

Száznál is több hulladékos vállalkozás került süllyesztőbe a Mohu megjelenése óta

Jelentősen nőtt a felszámolások és végelszámolások száma a hulladékos ágazatban, amióta a Mol leányvállalatánál futnak össze a szálak.