Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. január 29. 13:02 Közélet, Világ

A német cégek annyira jól érzik magukat Magyarországon, hogy ha tehetnék, Orbán Viktorra szavaznának

Háromoldalas riportot közölt a Wirtschaftswoche című, német gazdasági hetilap a magyar, lengyel és cseh piacon működő német cégekről. Miközben rengeteg kritika éri a sajtószabadság korlátozása, az állami korrupció növekedése miatt a nyugaton tekintélyelvűnek tartott közép-kelet-európai kormányokat, a gazdasági élet szereplői teljesen elégedettek a helyzettel. Elképesztő profitot termelnek, a közbeszerzéseket sorra nyerik a helyi partnereikkel, és az állami támogatások is szépen csordogálnak, sőt az Európai Uniótól érkező források egy része is a külföldi hátterű nagyvállalati szektorban landol, éppen ezért érhető módon kevésbé aggódnak a demokratikus intézményrendszerek állapota miatt.

A profitmaximalizálás és a társadalmi felelősségvállalás komoly konfliktust okoz a térségben jelenlévő nagyobb vállalatcsoportoknak, mint a Siemens és a Volkswagen-csoport. A lap szerint ezek a vállalatok szépen csendben élvezik a gazdasági sikereket, miközben „értékeket” közvetítenek, ebben a semmitmondó PR-stratégiákhoz menekülnek. Senki sem akar „Orbán-rajongónak” tűnni, bár az is igaz, hogy nem is kritizálják a rendszert.

Uwe Schneider-Kühn, a Siebtechnik gépgyártó vállalat részlegvezetője évtizedek óta ismeri a magyar piacot. Szerinte nehéz kívülről Orbánt szeretni, de a gazdaságpolitikáját jónak tartja. Hasonló elismeréssel nyilatkozott Ulrich Bettermann, az OBO cégtulajdonosa, aki büszke a budapesti kormánnyal ápolt jó kapcsolatára. Az OBO tavaly óta ünnepelte 25 éves magyarországi jelenlétét, az ünnepségen a magyar miniszterelnök is beszédet mondott (ez látható a fenti képen).

A német nyelvű Budapester Zeitung főszerkesztője, Jan Mainka a lapnak azt mondta, hogy ha a német cégek választhatnának Magyarországon, 90 százalékuk Orbán Viktorra szavazna.

Hogy miért elégedettek ennyire a közepes méretű német cégek a jobboldali, populista pártok által irányított országban, arra Gabriel Brennauer, a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara egyik ügyvezetője válaszolt.

Ezeknek a vállalatoknak nem kell magyarázkodniuk a részvényeseik és a felügyelőbizottság előtt a politikai helyzetről, mint a nagy multinacionális cégeknek

– mondta Brennauer, aki azonban óvatosan hozzátette, hogy a kamara politikamentes szervezet. Ez egyébként igen jellemző a hazai helyzetre és a Wirtschaftswoche riportjának hangulatára, vagyis, ha minden rendben lenne, akkor a német kamarának nem kellene kihangsúlyozni, hogy politikamentes a szakmai szervezetük. (A Német-Magyar Ipari Kamara őszi konjunktúrajelentése szerint a magyarországi német cégvezetők 68 százaléka találta jónak, 29 százaléka pedig kielégítőnek a magyar gazdaság helyzetét, rossznak pedig csak 3 százalékuk.)

Az Orbán-dicséretet Arne Gobert ügyvéd tette teljessé, aki Magyarországon befektetni szándékozó külföldi ügyfelekre specializálódott. Szerinte Magyarország jogállam és Orbán demokrata.

Németországban a bajor Keresztényszociális Unión (CSU) kívül nincsen már olyan párt, amely megértené Magyarországot. A Nyugat kioktatását Berlinben arroganciának tartják, Orbán éppen ezért keres új szövetségeseket

– mondta Arne Gobert. A cikk szerint egyébként a német cégek arra számítanak, hogy az áprilisi országgyűlési választások után a magyar kormány Európai Unióval kapcsolatos kritikái csendesedni fognak, és nyugodtabb lesz a hangulat.

Ez megy a többi térsébeli országban is. Bernard Bauer, a Német-Cseh Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint például Csehországnak igen negatív a sajtója, ha közéleti témákról van szó, miközben a gazdasági sikerekről senki sem beszél. Pedig a gazdasági növekedés négy százalék feletti, a munkanélküliségi ráta pedig a legalacsonyabbak között van egész  Európában.

Természetesen a politikai klíma Kelet-Európában nem egyszerű, a cégeket azonban ez kevésbé érdekli, főleg akkor, ha tele vannak megrendelésekkel

– mondta Barnard Bauer a lapnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Orbán Viktor Wirtschafts Woche Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.