Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter
2017. december 22. 10:55 Közélet

Nem csak nekünk, az államnak is ünnep a karácsony

A karácsony természetesen a fogyasztás kirobbanó ünnepe is. Ezt jól mutatja a kiskereskedelmi fogalom havi alakulása, amiből kiderül, hogy decemberben az éves átlagnál 29 százalékkal többet hagynak a magyar fogyasztók az üzletekben. A 2016-os adatok alapján például az átlagos havi 681,2 helyett 877,8 milliárdért vásároltak az emberek, 196,7 milliárd forinttal többet fizettek a boltokban egyetlen hónap alatt.

Mindenből többet fogyasztunk ilyenkor, csupán az üzemanyag fogyasztás esik vissza: erre tavaly decemberben 125,1 milliárdot költöttünk a novemberi 133 milliárd helyett. Pedig azt gondolhatnánk, hogy a sok rokonlátogatáshoz sok benzin kell, de úgy látszik az üzemek karácsonyi leállása ezt messze kompenzálja.

 

Érdemes azt is megnézni, hogy mire költünk arányaiban a legtöbbet: a csomagküldőknek ugrik meg leginkább a forgalma, 60 százalékkal. Őket az illatszer üzletek (56 százalék), a könyv- (55 százalék) és a ruhaboltok (49 százalék) követik. Érdekes, hogy ilyenkor még gyógyszerből is több fogy, viszont az alkohol nem pörög annyira, ez a legkevésbé élénkülő árutípusok között van. Nem úgy, mint a nagyon felpörgő használtcikk boltok.

 

A kereskedőkön kívül a szállodások is pezsgőt bonthatnak. Az Európai Unióban rengetegen indulnak karácsonykor és újévkor utazni, és ez a számokon is meglátszik: az összes utazás 8,8 százaléka esik decemberre, ami szinte pontosan egy tizenketted része az összes utazásnak, de a május-augusztus közti nyári hónapok után így is a december a legerősebb.

 

Ezért aztán nem meglepő, hogy az állam is dörzsölheti a tenyerét. A magyar állam bevételeinek 15,3 százaléka karácsonykor képződik. Ez jelentős részben azért van, mert a társasági adó előlegét minden év december 20-ig kell feltölteni. Ha úgy vesszük, ez az állam karácsonyi ajándéka, tavaly például csak társasági adóból 164 milliárd forint folyt be, ami a teljes éves keret negyede.

 

Az viszont már meglepőbb, hogy hiába az óriási kiskereskedelmi forgalom, az áfa bevétel decemberben nem sokkal magasabb a novemberinél. A január azonban nagy visszaesést hoz. Decemberen kívül egyébként csak a májusi adóbevételek ugranak meg, a személyi jövedelemadó bevallás határideje miatt.

És miből van ennyi pénze a magyar karácsonyozóknak? Részben hitelből. Az elmúlt években egyre több áruvásárlási és egyéb hitelt vettek fel a magyarok, 24,6-ról 53,6 milliárdra nőtt a folyósított hitelek összege 2012 és 2016 között. A 2017-es év pedig biztosan újabb rekordokat fog dönteni: az idei első három negyedévben 95 milliárd forint hitelt helyeztek ki. Ez lehet hosszú idő óta az első év, amikor nem a karácsonyi hajrában a legmagasabb hitelkihelyezés, mivel a második negyedévben 57,8 milliárd hitelt vettek fel az emberek.

 

De nem csak az áruitelek pörgetik a költéseket, a hitelkártya hitelek is újabb csúcsot dönthetnek. Az első 3 negyedévben már 82,9 milliárd hitelt folyósítottak, ami után szinte biztosan 100 milliárd felé kerül az idei összes kihelyezés értéke. Érdekes, hogy a hitelkártya költésekben már nem lehet a karácsonyi ajándékláz hatását annyira kiemelni, csak néhány százalékponttal magasabb az utolsó negyedév aránya az arányos 25 százaléknál.

 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet adóbevételek fogyasztás karácsony kiskereskedelmi forgalom Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.

Bucsky Péter
2025. május 20. 06:05 Közélet

Alig talál átláthatóan gazdálkodó egyházat, aki felajánlja az egy százalékot

A felajánlásokból legtöbb pénzhez jutó húsz egyház közül csak négy teszi lehetővé, hogy a közvélemény is betekinthessen a gazdálkodásába.

Jandó Zoltán
2025. május 19. 10:31 Közélet, Vállalat

Rekord rezsibiznisz, 900 milliárd forintos szerződést kötött öt céggel az állam

Minden idők egyik legnagyobb közbeszerzése volt az állami intézmények áramellátására kiírt tender. A nyertesek 50-100 százalékos árréssel futottak be.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 22. 10:11 Adat

Így gyűjtött össze 3000 milliárdot kilenc NER-üzletember néhány év alatt

Orbán Viktor egy interjúban pár hete azt mondta, hogy nem csak Mészáros Lőrinc és Tiborcz István futott be nagy karriert. Valóban voltak még legalább heten.

Hajdu Miklós
2025. május 22. 06:08 Adat

Sokkal olcsóbbak a romániai ingatlanok, miért akarnak mégis magyar házakat venni?

A román ingatlanpiac a leginkább megfizethető az egész EU-ban, ám az ország nyugati részén nagyon jelentős áremelkedés zajlott le az utóbbi tíz évben.

Stubnya Bence
2025. május 21. 14:02 Adat, Világ

Nem is állnak olyan rosszul a magyar fizetések a régiós mezőnyben

A magyar nettó átlagbérek meghaladták a szlovák, cseh, román, lett, észt béreket is az árkülönbségek kiszűrését lehetővé tevő vásárlóerő-paritáson számolva.