Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2017. december 1. 11:10 Közélet, Vállalat

2010 óta nem volt olyan hideg decemberben, mint amilyen most lesz

A hónap első felében a szokásosnál hidegebb időjárás várható Európában, legalábbis a Bloomberg által megkérdezett nyolc meteorológus ezt jósolja. Extrém, akár veszélyesen hideg is előfordulhat, előrejelzések szerint utoljára 2010 decembere volt olyan fagyos, mint az idei lesz.

Bár a kontinens energiaellátottsága és gázkészletei a decemberben szokásosnál magasabbak járnak, ha tartósan beköltözik Európába az extrém hideg, nagyobb tartalékokra is szükség lehet. Kína úgy számol, hogy gázhiánnyal fog küzdeni idén télen, tehát komoly verseny alakulhat ki az ázsiai ország és Európa között a földgáz-szállítmányokért. Ez a földgáz árát is feljebb lökheti, noha az már most is majdnem éves csúcson jár.

A Gas Infrastructure Europe (GIE) adatai szerint a magyarországi gáztározók töltöttsége november végén 66 százalékos volt, ami körülbelül 4,2 milliárd köbméter gázt jelent, és ami jóval magasabb az ilyenkor szokásosnál. Tavaly ugyanekkor csak 48 százalékon álltak a tárolók.

A tartalékok egy részét ugyanakkor nem a magyar lakosság részére halmozta fel a kormány, hanem az orosz állami gázipari óriásnak, a Gazpromnak, akiknek bértárolást végzünk. Erről Szijjártó Péter külügyminiszter még júliusban egyezett meg Moszkvában a gázóriás vezérigazgatójával. Azt nem mondták el, hogy mekkora gázmennyiség befogadásáról szól a szerződés, de a Magyar Nemzet úgy tudja, egymilliárd köbméter gáz bértárolásáról lehet szó. Ez azt jelenti, hogy a saját felhasználásra tárolt gázkészleteink a tárolókapacitások 50 százalékát teszik ki. A Gazprom készleteivel csak az orosz vállalat rendelkezhet, amely vélhetően valamelyik térségbeli országnak, például Szerbiának ad majd el a tartalékából.

Fotó: MTI/Komka Péter

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat energia földgáz gazprom gáztározó Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.