Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2017. november 13. 09:11 Közélet

Nem mindegy, mekkora cégnél dolgozol, ha jól akarsz keresni

Meglehetősen nagy a különbség Magyarországon a kisvállalkozások és a nagyvállalatok által kínált fizetések között. Rendszeres bérstatisztikát csak a legalább 5 fős vállalkozások adataiból készít a KSH, ám ebből kiderül, hogy a 250 főnél nagyobb vállalatoknál 70 százalékkal magasabb a bruttó átlagkereset, mint az 5-9 fős cégeknél.

Idén január és augusztus között az 5-9 fős cégek átlagosan havi bruttó 207 ezer forint fizetést adtak az alkalmazottaiknak, míg egy 250 főnél nagyobb vállalkozás havi bruttó 356 ezer forintot fizet átlagosan a dolgozóinak. Emellett a kisvállalkozásoknál nem jellemzőek az alapbéren felüli jutalmak, bónuszok, miközben a nagy cégeknél átlagosan 30 ezer forinttal emelik a jutalmak a bruttó alapbért.

 

A jelentős bérkülönbségek azzal magyarázhatóak, hogy a döntő többségében magyar tulajdonban lévő kisvállalkozások kevésbé jövedelmezőek. A nagyvállalatokhoz képest alacsony termelékenységűek és egyben tőkegyengék is, ami miatt növekedni, így bért emelni is csak nehezen tudnak.

2015-ben 537 ezer nem pénzügyi vállalkozás működött Magyarországon, amelynek csak 3,2 százaléka volt külföldi irányítású leányvállalat. Mégis ez a kevés külföldi cég foglalkoztatta a magyarországi alkalmazottak 26 százalékát, 675 ezer főt, és ők realizálták az összes magyarországi vállalkozás árbevételének, termelési értékének és hozzáadott értékének több mint felét. Vagyis az itthon jelenlévő külföldi cégek jellemzően jellemzően nagyobb létszámú vállalkozások, amelyek hatékonyságban, így jövedelmezőségben is messze lehagyják a magyar tulajdonú cégek többségét.

Ugyan a kisvállalkozások és a nagy cégek fizetései között óriási szakadék, a különbség folyamatosan csökken. 2010-ben egy nagyvállalati dolgozó még majdnem kétszer annyit keresett, mint egy 5-9 fős cég alkalmazottja, miközben idén már csak 1,7-szeres a különbség. 2016 és 2017 között sokat zsugorodott a szorzó (1,8-ról 1,7-re), ami minden bizonnyal a januári drasztikus minimálbér- és garantáltbérminimum-emelésből fakad. Ha a következő években is folytatódik a legkisebb bér jelentős emelése, akkor még jobban megközelíthetik egymást a kisvállalkozások és a nagyvállalatok fizetései, a béremelésekkel való lépéstartáshoz azonban a magyar tulajdonú kisvállalkozások hatékonyságának is javulnia kell.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPár szám, amely megmutatja, miért csak a multiknál lehet jól keresniMialatt egy multi száz forintot termel, a magyar garázscég csak huszonkettőt. Ebből nem lehet normális béreket fizetni.

(Fotó: AFP / Europress)

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet bérek munkaerőpiac vállalat Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2023. november 29. 04:34 Közélet

Az alacsony büntetések nem akadályozzák meg, hogy szétdobálják az e-rollereket

Tízszer több e-roller van a fővárosban, mint ahány parkolóhelyet kijelölt a fővárosi önkormányzat.

Nagy Zsolt
2023. november 28. 17:58 Közélet

Szélerőmű a közeli jövőben nem, szivattyús erőmű viszont épülhet Magyarországon

Leporolták, visszatették, megint leporolták - újabb fejezethez érkezik a régóta meg nem valósuló magyar szivattyús erőmű projekt.

Pálos Máté
2023. november 27. 13:43 Közélet

Egyetlen személy dönthetne a kutatóhálózatok sorsáról

A Magyar Kutatási Hálózat átszervezése tovább ronthatja a magyar kutatói autonómiát és kutatási szabadságot.

Fontos

Fabók Bálint
2023. november 30. 09:52 Adat

Mely magyar városok a leginkább vallásosok?

Kapuvár a római katolikusok, Nagyecsed a reformátusok, Kiskőrös az evangélikusok vallási központja a lakosság vallásossága alapján.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 17:47 Adat, Élet

Budapesten a nők 77 , Észak-Magyarországon viszont kevesebb mint 63 százaléka dolgozik

A nemek közötti foglalkoztatási különbség Magyarországon átlagosan 9 százalékpontos, ami sokkal inkább az észak-déli, mintsem gazdasági alapú megosztottságra rímel.

Elek Péter
2023. november 29. 16:37 Pénz

Túl sok a kockázat, de valahogy senki nem akarja ezeket komolyan venni

A rendszerszintű pénzügyi kockázatoktól a túlzottan magas államadósságszinteken át az egyedi vállalati értékeléseken keresztül túl sok minden összejött.