Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2017. október 19. 16:00 Közélet

Kiosztották a 420 milliárdos giga-szennyvíztender tizedét

Összesen 45 milliárd forint értékben kötött szerződéseket különböző csatornázási projektekre az állam – derül ki az európai közbeszerzési értesítő csütörtöki számából. Ebből négy különböző térség összesen harminc településén valósulhatnak meg beruházások.

A legdrágább projekt a kaposvári lesz, ott 6 milliárdot költenek csatornázásra, de Egerben is közel 5 milliárdért fejlesztik a szennyvízhálózatot, és korszerűsítik a szennyvíztisztító telepet.

 

Az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. által kiosztott hatalmas összeg mindössze hat vállalkozáshoz kerül. A legtöbb megrendelést közülük is egy olyan konzorcium kapta, amelyben Mészáros Lőrinc cégbirodalmának központi vállalata, a Mészáros és Mészáros Kft. is tag. A felcsúti polgármester érdekeltsége az Euroaszfalttal közösen összesen 14,6 milliárd forintnyi megbízást kapott. Érdekesség, hogy az előzetes becslések ennél kisebb költségeket valószínűsítettek: ezek szerint 10,3 milliárdból ki kellett volna hozni az érintett három beruházást.

Az Euroaszfalt nem csak Mészáros Lőrinc cégével futott be: a Dunai György érdekeltségébe tartozó Betonútépítő Zrt-vel Észak-Kelet Magyarországon is dolgozhatnak egy 2,4 milliárdos munkán. Rajtuk kívül még a Colas Alterra Zrt., a Swietelsky Kft. és a Strabag kapott megbízást.

 

Legalábbis ebben a körben. A beruházássorozat ugyanis egészen biztosan nem zárul le, hiszen a mostani fejlesztések egy nagyobb keretmegállapodás részeként valósulnak meg. Az NFP még tavaly hirdetett meg egy gigatendert, aminek értelmében a következő években az ország hat területén egyenként legfeljebb 70 milliárd forintot fordítanának vízközműfejlesztési projektekre. Most ennek a 420 milliárdnak költötték el valamivel több, mint a tizedét.

A keretmegállapodás egyébként azt is behatárolja, hogy a további maximum 380 milliárdnyi munkát kik kaphatják. Ezt ugyanis épp azért találták ki, hogy ne kelljen minden egyes projektre teljesen külön tendert kiírni. A meghirdetett munkákra csak azok jelentkezhetnek, akikkel az adott térségben már megkötötte a keretszerződést az NFP.

A programiroda egyébként mind a hat területen négy-négy céggel (vagy konzorciummal) állapodott meg. Elvileg ez azt jelenti, hogy akár 24 társaság is részesedhetne a 420 milliárdos összegből, erről azonban szó sincs. A befutókkal ugyanis jellemzően nem csak egy, hanem 2-3 térségre szerződtek le. Így a hatalmas összeg végül mindössze 11 szervezetnél landol majd (ebből hét önálló vállalat, négy pedig 2-3 céget tömörítő konzorcium).

A mostani nyerteseken túl elvileg részesedhet még a csatornázási projektekből például a Hódút Kft., a Magyar Vakond Kft., a Szabadics Zrt. és a Penta Kft. is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet csatornázás Mészáros és Mészáros Kft. Nemzeti Fejlesztési Programiroda Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.