Hírlevél feliratkozás
Forint Ferenc
2025. június 24. 10:16 Fizetett hirdetés, Támogatói tartalom

Hogyan alakította át egy dán beszédfelismerő az újságírást?

Két évvel ezelőtt Tav Klitgaard, a Zetland dán médiavállalat vezérigazgatója korán érkezett az irodába – írja Lasse Finderup, a Good Tape vezérigazgatója, amikor visszaemlékezett egy sorsfordító pillanatra cége életében. Alig néhány perccel később berontott egy újságíró, láthatóan izgatottan: „Tav, hagyj mindent, és támogasd Steinn projektjét. Ez tiszta varázslat!” Egy házon belül fejlesztett beszédfelismerő szoftver prototípusa ugyanis pontosan leírta a dán nyelvű hanganyagokat, ami korábban szinte lehetetlen volt a meglévő megoldásokkal. A Zetland újságíróira, akik addig végtelennek tűnő órákat töltöttek a hanganyagok leirataival, mindez rendkívüli hatást gyakorolt.

Tav néhány hónappal később felhívott engem és ajánlatot tett. Mivel akkoriban épp egy utazási startup építésével foglalkoztam, így egy beszédfelismerő fejlesztő SaaS cég vezérigazgatói posztja messze kívül esett a terveimen. Ráadásul, rendkívül unalmasnak találtam egy ilyen beszédleíró szoftver ötletét. Tav azonban meggyőzően beszélt arról, hogy ez valami egészen más, különleges dolog, így végül mégis találkoztam vele.

Tav Klig – Fotó: Good Tape

Nem maga a technológia volt, ami felkeltette az érdeklődésemet, hanem a történet, amit Tav elmesélt Zetland egyik fejlesztőjéről. 2022 szeptemberében egy késő esti órán Steinn rábukkant egy új kódtárra egy akkoriban kevésbé ismert cégtől, az OpenAI-tól. Szkeptikusan, de kíváncsian elkészített egy kis prototípust, majd hangmintákat kért újságíró kollégáitól – akkor még nem sejtette, mit indított el. A Zetland napokon belül kiadta Steinn eszközének minimalista verzióját, találóan a „Good Tape” nevet adva neki. A szoftvernek nem várt hatása lett. Három tweet kiküldése után a dán médiaipar gyorsan adaptálta, azonnal érkeztek a lelkes visszajelzések: az újságírók mindenhol megérezték a benne rejlő forradalmi lehetőséget.

Jacob Steinn – Fotó: Good Tape

Ahogy a hír Dánián kívülre is eljutott, újságírók Finnországtól Portugáliáig, Horvátországtól Görögországig elkezdték tesztelni a Good Tape-et. Ami kezdetben házon belüli projekt volt, hamarosan létfontosságú médiaipari eszközzé vált Európa-szerte és azon túl is. Ezzel a Zetland számára felmerült a kérdés: válhat-e egy belső szükségletből született termék önálló, sikeres vállalkozássá?

Ezen a ponton keresett meg engem Tav. Kezdeti vonakodásom rögtön eltűnt, amikor megosztott velem egy döntő számot: két hónap alatt 15 000 felhasználó kezdte használni a Good Tape-et, különösebb marketingköltés nélkül. Ez nem csak egy szoftver volt, hanem egy olyan megoldás, amely egyértelműen egy fontos szakmai igényt elégített ki.

2023 márciusában csatlakoztam a Zetlandhoz és vettem át a Good Tape vezetését – olyan érzés volt, mintha egy felszálló rakétára ugrottam volna fel menet közben. Az első hónapban elindítottuk a fizetős verziót, amely azonnal 1500 fizető ügyfelet és további 13 000 új felhasználót vonzott több mint 50 országból. Hét hónap alatt elértük az egymilliomodik felhasználót, és jelentős startup-mérföldkőként éves szinten egymillió dolláros visszatérő bevételre tettünk szert. Ami még fontosabb, nyereségessé váltunk, így folyamatos külső támogatás nélkül innoválhatunk és terjeszkedhetünk tovább.

Visszatekintve elképesztő, hogyan formálta át globálisan az újságírást egy kíváncsi, szkeptikus fejlesztő esti felfedezése. A Good Tape nemcsak rengeteg időt takarított meg az újságíróknak, hanem visszaadta nekik munkájuk lényegét: több időt tölthettek a sztorik felkutatásával és kidolgozásával, oknyomozással.

Az újságírók ma óriási nyomás alatt állnak: szoros határidők, erőforráshiány és folyamatos elvárások terhelik őket. A Good Tape-hez hasonló eszközök nem csupán megkönnyítik az életet; alapjaiban formálják át azt, hogyan gazdálkodnak az újságírók legértékesebb erőforrásukkal: az idővel. Egy idézettel zárom, amelyet Tav, jelenlegi elnökünk mondott: „Minden óra, amit a Good Tape megtakarít egy újságírónak, egy óra, amit visszaadunk az emberiségnek – egy óra, amit a közvélemény tájékoztatására, a változás elindítására vagy a valóban számító történetek elmesélésére fordíthatnak. Számomra ez nem csupán hatékonyság; ez az emberiség milliónyi elvesztegetett órájának megmentése.”

A cikk megjelenését a Good Tape támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Fizetett hirdetés Támogatói tartalom Olvasson tovább a kategóriában

Fizetett hirdetés

László Pál
2025. június 28. 09:30 Fizetett hirdetés, Podcast

Vonzó az a változatosság, kreativitás és dinamizmus, ami a logisztikai munkát jellemzi

A Dachser specialitása az európai piacon is kuriózumnak számító gyűjtőszállítmányozás, amelynek alapja a cég egész kontinenst átszövő, sűrű saját hálózata.

Forint Ferenc
2025. június 26. 09:27 Fizetett hirdetés, Tech

Papír helyett Profil: miért váltsunk digitális névjegyre?

Ismerd meg a CardInMove digitális névjegykártyáját: környezetbarát, praktikus, mindig naprakész megoldás üzleti kapcsolatépítéshez.

Forint Ferenc
2025. június 11. 12:29 Fizetett hirdetés

Hogyan kezeljük a gazdasági kihívásokat vállalkozóként?

A mai bizonytalan idők nemcsak rizikót, hanem lehetőségeket is rejtenek. A kérdés csak az, hogyan készüljünk fel okosan és hatékonyan?

Fontos

Hajdu Miklós
2025. július 18. 09:09 Világ

Ráfüggött Amerikára az európai autóipar, mielőtt Trump belekezdett a vámháborúba

Az uniós autóipar export utáni hozzáadott értékének ötöde volt köszönhető az amerikai vásárlóknak a legutóbbi adatok szerint. A magyar feldolgozóiparban 10 százalék ez az arány.

Stubnya Bence
2025. július 18. 06:09 Közélet

Választási ígéretként a bérlakások építése, hatalomra jutva az eladásuk jellemző idehaza

Most a Tisza ígér bérlakásépítési programot, de ezt a rendszerváltás óta szinte az összes párt megtette. Közben a bérlakásállomány egyre fogyatkozott.

Hajdu Miklós
2025. július 17. 13:57 Közélet

Csökken a népesség, pang az ingatlanpiac az önazonossági törvénnyel elsőként élő városban

A mezőkeresztesi lépés mögött a romák betelepülésének megakadályozása állhat, legalábbis a polgármester korábban erre kérte a helyieket.