Hírlevél feliratkozás
Forint Ferenc
2020. március 25. 11:40 Fizetett hirdetés

Ezekre mindenképpen szükséged lesz a home office-hoz

Januárban, amikor Európában is felütötte a fejét a COVID-19 vagy más néven az új koronavírus, még nem sokan gondolták, hogy idáig jut a helyzet. Azóta globálissá vált a járvány, folyamatosan nő a betegek száma szinte mindenhol a világon, de különösen ott, ahol nem hozták meg a megfelelő óvintézkedéseket a vírus terjedésének megakadályozására, lassítására.

A legnagyobb vállalatok már korábban kapcsoltak, és elkezdték a dolgozóik hazaküldését, megteremtették az otthoni munkavégzés feltételeit. Sokaknak viszont még nem sikerült mindez, nekik próbálunk meg most segíteni pár hasznos tanáccsal.

Élesben megy a teszt

A home office, azaz távmunka már jó pár éve globális trenddé vált azokban a munkakörökben, ahol nem szükséges fizikailag is jelen lennünk az irodában, hogy elvégezhessük a munkánkat. A járvány egyik nagy tanulsága lehet, hogy a tömeges méretű távmunka eredményei láttán a kételkedők is meggyőződhetnek az otthonról történő munkavégzés hatékonyságáról, így még több cég alkalmazhatja ezt a rugalmas, dolgozóbarát megoldást. A távmunka fontos előnye, hogy az egyes feladatok elvégzése felett kapott nagyobb kontroll miatt a munkavállalók is jobban érzik magukat, ami tovább javíthatja a teljesítményüket, ráadásul még a spórolni is lehet vele: a munkáltató a rezsiköltség egy részét, a dolgozó pedig a munkába járásra fordított időt és pénzt takarítja így meg.

Az otthoni munkavégzésre is fel kell készülni

Mindenképp szükségetek lesz a távmunkához:

  • Egy napi időbeosztásra, hogy valamennyire megmaradjon a határ a személyes időtök és a munkaidő között. Ne kezdjetek el például főzni munkaidőben vagy ne este vacsora közben válaszoljatok még az e-mailekre. Ez azért fontos, mert elsőre kényelmesnek tűnhet a dolog, de hosszútávon károsan hat a magánéletre és a munkára is, ha összemossátok a kettőt.
  • Kelleni fog egy kijelölt munkaterület is, ami lehet akár a kanapé, az íróasztal, az ágy, szinte mindegy, a lényeg, hogy kényelmesen és nyugodtan tudjatok dolgozni.
  • A legfontosabb viszont az, hogy rendelkezésetekre álljanak azok a szoftverek és programok, amelyekkel bent az irodában, normális körülmények között szoktatok dolgozni.

Operációs rendszer

Kezdjük a legalapvetőbbel. A Windows szinte minden irodai környezetben sztenderddé vált, a legújabb verzió ráadásul már fel is van készítve arra, hogy akárhol végezhessétek a munkátokat. A Microsoft fiókotokba belépve szinkronizálja a beállításaitokat és a beépített felhőalapú szolgáltatás, a OneDrive is a segítségetekre van, hogy a fontosabb fájlokat mindenhonnan elérhessétek az interneten keresztül.

Nincs még késő leváltani a régi rendszereteket, ugyanis a Keysworlds most a szokásosnál is jobban megkönnyíti a dolgotokat. Azért, hogy segítsék a COVID-19 elleni harcot 38%-os kedvezményt adnak a Microsoft termékek árából, így a Windows 10 Professional már 3000 forintért megvásárolható az SPOFF38 kuponnal.

Irodai programcsomag

A Microsoft Office-ra biztosan szükségetek lesz, ha otthonról szeretnétek dolgozni. A legnépszerűbb irodai programcsomagot olyan funkciókkal látták el, amelyek nagyban megkönnyítik az otthoni munkavégzést. Ha az Excelt nem is, a Wordöt és az Outlook levelezőprogramot biztosan nagyon sokan használják a mindennapi munka során. Az SPOFF50 kuponnal 10 220 forintért vásárolhatjátok meg az Office 2019-et egy számítógépre, ha pedig nincs szükségetek a legfrissebb verzióra, akkor válasszátok az olcsóbban beszerezhető Office 2016-ot. Az AOFF40 kuponkóddal 6850 forintért vehetitek meg.

Jó hír, hogy lehetőségetek van csomagban is megvásárolni a Windows-t és az Office-t, így még jobb áron juthattok hozzájuk. A Windows 10 Pro és Microsoft Office 2019 Pro együtt 12 110 forint az SPOFF50 kuponnal, ha pedig az Office 2016-tal együtt vennétek Windows 10-et, akkor az SPOFF38 kóddal 8360 forintért lehet a tiétek.

Kis licenc-kisokos

Meggyőző árak, ugye? De hol van a kutya elásva? Hogy lehet ennyire olcsó a szoftver – pontosabban a teljes körű használatot lehetővé tévő licenc?

A Windows és az Office szoftverek licenc, azaz aktiválás nélkül is gond nélkül használhatók – csak nem minden funkciójuk működik. Aki nem finnyás a részletekre, nyugodtan letöltheti a Windows-t és az Office-t a Microsoft weboldaláról ingyenesen, és használhatja anélkül, hogy aktiválná – viszont ebben az esetben egyes funkciók, például a háttérkép-beállítás addig nem érhetők el, amíg nem fizettek érte. Pár hónap után elkezdhet zavarni az Office összes alkalmazásának fejlécében és képernyő jobb alsó sarkában megjelenő, a Windows aktiválására emlékeztető vízjel is és a felugró ablakok is. Emellett nem egy életbiztosítás így dolgozni: bár a frissítések így is megérkezhetnek, a Microsoft bármikor dönthet úgy, hogy blokkolja vagy késlelteti azokat, így veszélynek teszitek ki a gépen tárolt adataitokat. 

Ezen korlátozások feloldásához meg kell vásárolni a licencet, amely tulajdonképpen a szoftver használatára feljogosító szoftverkulcs.

Fontos tudni azonban, hogy többfajta licenc is van. Az alap a kereskedelmi, amit a Microsoft webshopjából vagy dobozos formában viszonteladótól is meg lehet vásárolni, de emellett elérhetők az úgynevezett  OEM (Original Equipment Manufacturer, eredeti berendezés-gyártó, tulajdonképpen a számítógép gyártója) licencek is. Funkcionalitásában mind a kettő ugyanazt tudja, különbség van viszont a támogatás és a felhasználás terén közöttük. A kereskedelmi verziót lehet több számítógépen használni, míg az OEM változat ahhoz a hardverhez kötődik, amelyiken először aktiválták – illetve annak alaplapjához. Ha tehát ezt cserélnéd, új licencet kell venni.

Így működik az olcsólicenc-piac

Mivel az OEM licencek azoktól a számítógépgyártóktól származnak, amelyek általában nagy mennyiségben vettek ilyen licenceket a Microsofttól, hogy telepítsék az általuk piacra dobott PC-kre, a kereskedelminél jóval kedvezőbb, nagyker áron jutottak hozzájuk. Ezek a gyártók azonban nem mindig használják fel az összes így beszerzett OEM példányt. És itt van a csavar a történetben: egy részük valamilyen úton kereskedelmi forgalomba kerül. Az OEM és a kereskedelmi licenc közötti jelentős árkülönbségből látható, hogy az OEM licencek kiskereskedelmi értékesítői a gyártók által vásárolt licencek mennyiségi kedvezménnyel szerzett árelőnyének egy részét adják tovább.

De mit szól ehhez a Microsoft?

Nem nézi jó szemmel, hiszen így egyrészt kevesebb fogy a végfelhasználóknak szánt, drágább licencekből, ami bevételkiesést jelent számára, másrészt pedig az OEM licenceket így nem az eredeti céljukra, a gyártó általi telepítésre használják fel, hanem rögtön a végfelhasználóhoz kerül. A Microsoft témában kiadott állásfoglalása szerint nem áll módjukban azonnal minősíteni az egyes viszonteladókat vagy azok ajánlatait, mert minden egyes esetben közelebbről és alaposabban meg kell vizsgálni a kínált termékeket. Azért az általánosságban elmondható, hogy amennyiben az ár túlságosan kedvezőnek tűnik, ott feltehetően valami nincs rendben – tették hozzá.

Ennyi háttérből talán mindenki el tudja dönteni magának, hogy érdemes-e beruháznia az OEM licencekbe.

A Keysworlds.com egyébként naponta nagyjából 1500 OEM licencet ad el világszerte, tehát percenként vesznek tőlük egyet. A rendelés után szinte azonnal érkezik egy e-mail a licenckulccsal. A szoftverekre egyéves teljes körű garanciát vállal az eladó, bármilyen probléma esetén azonnal visszatérítik a vételárat. Amennyiben ezzel kapcsolatos ügyintézésre lenne szükség, a Keysworlds 24/7-es ügyfélszolgálatát a service@keysworlds.com email címen tudjátok elérni. Garanciális visszatérítés pedig eddig csak az esetek 1 százalékában fordult elő náluk.

 

A fenti írás hirdetés, nem tükrözi a szerkesztőség vagy a kiadó véleményét, tapasztalatát, nem újságírói tevékenység eredményeképpen jött létre. A g7.hu teljesen függetlenül működik a Keysworlds-től, és semmilyen tekintetben nem tudunk felelősséget vállalni ajánlataiért, illetőleg az ott bonyolított vásárlásokért.

Fizetett hirdetés Olvasson tovább a kategóriában

Fizetett hirdetés

Forint Ferenc
2020. augusztus 28. 15:43 Fizetett hirdetés

Készül a második hullámra az OTP

Szeptember elsejétől az ügyfeleknek kötelező lesz maszkot hordani az OTP Bank fiókjaiban

Forint Ferenc
2020. március 19. 13:05 Fizetett hirdetés

10 éves garanciacsomaggal csábít a Nissan!

A japán márka új crossovereihez jár a példátlanul hosszú garanciacsomag.

Forint Ferenc
2020. március 17. 20:33 Fizetett hirdetés

A gépre telepíthető Office 2019-et vagy az előfizetéses Office 365-öt érdemes inkább megvenni?

Bármelyikre is esik a döntés, nagyon olcsón szerezhetitek be mindkettőt, cikkünkből kiderül az is, hogyan lehetséges ez.

Fontos

Jandó Zoltán
2020. szeptember 17. 06:49 Adat, Közélet

Hiába javasolták saját szakértői, az állam nem pörgette fel igazán a tesztelést

Jelentős részben a saját zsebből fizetett, nem pedig az állami tesztek dobták meg a mintavételek számát, és nem is érnek el annyi embert, mint amennyit az adatok sugallnak.

Torontáli Zoltán
2020. szeptember 16. 15:02 Élet, Közélet

Nem érdekli az embereket az idegesítő magyar víruskövető mobilalkalmazás

Gyakorlatilag senki sem használja Magyarországon a VírusRadart, és ennek megvan az oka. A szoftver sokaknak idegesítően rossz, nincs mögötte erős kommunikáció, Apple-gépekre pedig elérhetetlen.

Avatar
2020. szeptember 16. 06:47 Világ

Kinyomtattak 37 magyar gazdaságnyi pénzt, mégsem lettek gazdagabbak

Japánban példátlan gazdasági kísérletbe kezdtek, eszméletlen mennyiségű pénzt nyomtattak a növekedés beindítása végett. Az eredmények felemásak, a fejlett világ mégis követi a példát.