Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2025. június 20. 12:43 Adat, Élet

Teljesen felperzselheti az idei gazdasági növekedést az aszály

Súlyos aszály van kialakulóban, a télen és a tavasszal tapasztalt csapadékhiányt követő júniusi melegben felgyorsult a talajok szárazodása a Másfélfok cikke szerint. Az idei nyárkezdet a 2022-es évre emlékeztet, amikor augusztusra rendkívüli szárazság alakult ki, és a csapadék elmaradásához hőhullámok is társultak.

Előzmények: 16 százalékkal csökkent 2022-ben a mezőgazdaság kibocsátásának volumene az előző évhez képest, az aszály következtében ugyanis az összes haszonnövény termése csökkent, és a ráfordítások emelkedése az állattenyésztést is érintette. A szárazságnak leginkább kitett kukoricából 57 százalékkal kevesebbet arattak a gazdák ebben az évben.

  • Három éve 650 milliárd forintos aszálykár keletkezett a szántók háromnegyedét érintve július első napjaiig. A termelőknek a 2022-ben összesen folyósított 63 milliárd forintnyi kárenyhítő juttatás 98 százalékát ehhez kapcsolódva fizette ki a kormány. A Kárenyhítési Alapot bővíteni is kellett 41 milliárd forinttal.

Számokban: a történelmi aszály következtében a GDP változását jellemzően kevéssé befolyásoló mezőgazdaság jócskán visszafogta a gazdasági növekedést 2022-ben, a harmadik negyedévben mínusz 1,6 százalékpont volt a szektor GDP-hez való hozzájárulása. Hasonló adatra csak a szintén rendkívül aszályos 2012-es évből van példa a közelmúltból.

Miért fontos ez? A gyenge idei GDP-adatot a mezőgazdaság akár felfelé is húzhatná (például a viszonylag csapadékos 2023-as évben az agrárium mentette meg a súlyosabb recessziótól a magyar gazdaságot), ám az ezzel kapcsolatos reményeket egyre inkább szertefoszlatja az időjárás alakulása. Sőt, az aszálykárok következtében az élelmiszer-infláció is felerősödhet.

Alulnézet: a legcsapadékosabb hónapnak számító június több helyen eső nélkül telhet el, az Alpokalja kivételével országszerte kritikusan száraz a talaj. A csapadékhiányt már mostanra megsínylették egyes növények, például az őszi árpát a korai érés miatt többfelé aratják, a nyári kapásnövényeket pedig a kiszáradás fenyegeti azokon a földeken, ahol az öntözésük nem megoldott.

Tágabb kontextus: a probléma globális, a szárazföldek negyven százalékán válik gyakoribbá és súlyosabbá az aszály az OECD jelentése szerint. Közép- és Dél-Európa azonban a fokozottan érintett térségek közé tartoznak, az OECD-országok közül továbbá Magyarország mellett Csehországra és Szlovákiára igaz, hogy az aszályok gyakorisága és intenzitása a teljes területükön megnőtt.

Mi következik? Miközben a kormány hivatalosan még 2,5 százalékos gazdasági növekedést vár idén, az elemzők többsége már maximum egy százalékra számít, a K&H például már csak 0,5 százalékra. Súlyos aszály esetén azonban még ez is veszélybe kerülhet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyar gazdaság rémisztő adatáról, amelyik zuhan, mint a kőMég ha látna is fantáziát valaki nálunk egy beruházásban, érdemes megkockáztatnia, hogy egy reggel arra ébred, éppen az ő pénzét teszi fel az állam a kaszinóban?

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Élet aszály éghajlatváltozás mezőgazdaság szárazság Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Vámosi Ágoston
2025. július 9. 14:48 Adat

Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz

Nehéz dolga van a gazdaságpolitikának, ha ekkora a különbség, de a tartósan stabil forintárfolyam például segíthet csökkenteni az eltérést.

Stubnya Bence
2025. július 9. 06:04 Adat, Közélet

Kilenc hónapja az élre várták a magyar gazdaságot, miért néz ki most mégis az utolsó hely?

Tavaly még nemcsak a kormány, hanem az elemzők többsége is 3 százalék körüli növekedést várt idénre. Aztán jött a Trump-tornádó, és beindult a negatív spirál.

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 15:51 Adat, Közélet

A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság

Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.