Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2025. február 4. 13:55 Adat, Élet

Tömegesen szoknak le a németek a sörről

Összeomlás, drámai helyzet, totális kudarc – ezekkel a szavakkal írták le a söripari szereplők a tavalyi évet a Die Welt német napilapnak.

Számokban: a páros években a foci Európa- és világbajnokságok eddig általában 700 ezer hektoliterrel dobták meg a júniusi németországi sörfogyasztást, amely így összesen 9,4 – 11 millió hektoliter között szokott mozogni 2004 óta.

  • A 2006-os németországi foci-vb volt a csúcs, akkor az 3 millió hektoliter pluszt hozott, ám a tavalyi, szintén Németországban rendezett Eb alatt mindössze 7,8 millió lett a júniusi eredmény, azaz legalább 2-3 millió hektoliterrel kevesebb a vártnál.
  • 2016-ban a teljes évben még 95,9 millió hektoliter sört adtak el Németországban, tavaly azonban már csak 82,5 milliót. Ez 14 százalékos visszaesés.
  • Magyarországon is hasonló, 11,7 százalékos volt a csökkenés üteme 2016 (pdf) és 2023 (pdf) között, bár nálunk 2018-ig még emelkedés volt.
  • Mindkét országban igaz, hogy a legutóbbi adatok a koronavírus-járvány időszakánál is alacsonyabbak.

Alulnézet: az alacsony tavalyi német számok mögött kisebb részben a szokásosnál hűvösebb június áll, a fogyasztás azonban inkább azért csökken folyamatosan, mert megdrágult a sör, csökkent a lakosság vásárlóereje, és az egészséges életmód felé fordulás részeként tömegek szoknak le a sörről.

Felülnézet: a söriparnak az alkoholmentes italok felé kell nyitnia, egyrészt az alkoholmentes sörök fogyasztása Németországban meredeken emelkedik, és ma már nem az autóvezetők itala, hanem „életmód termék”, másrészt a nagyobb piaci szereplők az üdítőital szegmensben is terjeszkednek.

  • A kisebb sörfőzdék vannak a legnehezebb helyzetben a Die Welt szerint, őket a nagyobb piaci szereplők vásárolhatják fel, hogy a méretgazdaságosság előnyeit kihasználva javítsanak az eredményeiken.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre inkább problémás alkoholfogyasztónak számítunkAz uniós országok első harmadában voltunk alkoholfogyasztáshoz köthető mentális és viselkedési zavarok okozta halálesetek száma alapján.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkLátványosan több pénzt költünk a háztartási büdzséből alkoholra, mint az EU-átlagEgy átlagos magyar háztartás a bevételeinek 3 százalékát költi el alkoholra Magyarországon.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre több fiatal koccint alkoholmentes itallal szilveszterkorA mai fiatalok nem akarnak annyit inni, mint a korábbiak, és ez új üzleti lehetőségeket teremt az alkoholmentes italok gyártói számára.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Élet alkoholmentes eb foci németország sör vb Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2025. május 13. 15:33 Adat, Közélet

Nem tetszik a Fradinak, hogy több fiatal magyar focistát kell játszatnia

Az MLSZ azt szeretné, hogy a klubok ne a kiöregedő légiósokra. alapozzanak, miközben irdatlan közpénz folyik az utánpótlásba.

Váczi István
2025. május 13. 13:42 Adat, Vállalat

Könnyebben találhat magyar dolgozókat egy kínai autógyár Pécsen, mint a BYD Szegeden

Nem tett le a kormány a pécsi autógyártásról, de nem világos, miért lenne jó, ha még erősebben függene a szektor szerencséjétől a magyar gazdaság.

Torontáli Zoltán
2025. május 12. 10:23 Adat

Nem Magyarországra jönnek a magasan képzett szakemberek

Németország mellett több kelet-európai tagállam is vonzza a szakembereket, de Magyarország nem.

Fontos

Jandó Zoltán
2025. május 15. 12:56 Közélet, Vállalat

Akár NER-es lenyúlások előtt is teret nyithat a nagytakarítási törvény

A pongyola tervezet szerint szinte minden exportőrt és külföldről vásároló céget is szankcionálni lehet, ha Lánczi Tamásék úgy döntenek.

Gergely Péter
2025. május 15. 09:33 Pénz

Egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök nagy testvérei

Egyre kedvezőbb a szabad felhasználású jelzáloghitelek árazása, de változatlanul csak kiegészítő termékek a lakossági finanszírozásban.

Torontáli Zoltán
2025. május 14. 14:42 Vállalat

Olyan lassú a Demján 1+1, hogy idén már biztos nem pörgeti fel a gazdaságot

Valószínű, hogy az esetek többségében még egy évvel a program kihirdetése után sem érkeznek meg az új gépek a cégekhez, így a gazdaságot sem élénkítik.