Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2024. augusztus 6. 16:06 Adat, Élet

Egész sok orvos végez idehaza, ápolókkal viszont rosszabbul állunk

Nem szerepel rosszul Magyarország uniós összehasonlításban abban a statisztikában, amely a frissen végzett orvosok számát mutatja, a szakápolói pályáknál viszont sokkal hátrébb állunk, derül ki az Eurostat friss statisztikájából.

Számokban: százezer lakosra 2022-ben közel 17 frissen végzett orvos jutott Magyarországon, ápolóként pedig 14-en végeztek. Arányait tekintve a legtöbb orvost Bulgária képzi (30 fő), az ápolóknál viszont messze Hollandia az első (62 fő).

Felülnézet: az unió keleti államaira jellemző, hogy sok orvost képeznek, az ápolóknál viszont épp fordított a helyzet. Ennek talán az lehet a fő oka, hogy a kelet-európai országokban az ápolói és az orvosi pálya között nagyobb az egzisztenciális szakadék, illetve keleten az orvosi szakokon is inkább jellemző, hogy vannak államilag teljes mértékben finanszírozott helyek.

Alulnézet: Magyarországon az államilag finanszírozott felsőoktatási képzéseknél a hallgatóknak nyilatkozatot kell tenniük, amelyben vállalják, hogy a végzés utáni 20 évben legalább annyi időt dolgoznak Magyarországon, mint amennyi ideig állami finanszírozásban tanultak. Ha ez nem teljesül, akkor a képzési díjat utólag ki kell fizetni.

  • A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán a képzés díja jelenleg félévente 1,35 millió forint.
  • Mivel az orvosok szerte Európában keresettek, és a nyugat-európai országokban a karrierjük előrehaladtával jól is keresnek, a későbbi külföldi fizetésükből idővel akár ki is fizethetik a magyar képzés költségét, ezért a szabály náluk csak korlátozottan alkalmas az elvándorlás csökkentésére.
  • Befolyásolja a statisztikát az is, hogy önköltséges alapon sok külföldi diák végez a magyar orvosi szakokon, ők pedig nem Magyarországon állnak munkába.

Tágabb kontextus: az orvosképzés kibocsátása fontos mutató, de önmagában nem mond sokat az ország egészségügyi szolgáltatásának minőségéről, hiszen azt rengeteg más tényező is alapvetően befolyásolja.

  • A hétköznapokban életszínvonalnak nevezett fogalom leírására az egyik – részben az egészségügyhöz kötődő – mutató a születéskor várható élettartam, ebben pedig hagyományosan rosszul állunk.
  • 2023-ban a munkában lévő orvosok 22 százaléka 65 évesnél idősebb volt a KSH adatai szerint, a munkaerőhiány pedig általános, vagyis a viszonylag magas diplomás kibocsátás ellenére is komoly szerkezeti problémákkal küzd a szektor.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Élet ápoló EU képzés orvos Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Stubnya Bence
2025. február 14. 12:54 Adat

Magyar megyék is vannak a legsúlyosabb visszaesést elszenvedő EU-s régiók között

Csak hat uniós régióban volt nagyobb gazdasági visszaesés 2023-ban a közép-dunántúlinál, a 20 legrosszabba pedig három további magyar régió is befér.

Hajdu Miklós
2025. február 13. 13:35 Adat

Olyan mélyre csúszott a hazai autóipar, hogy könnyen felránthatja a BMW és a BYD új gyára

A nagy gazdasági válságokat idézi a magyar autóipar decemberi visszaesése, és egyelőre a kilátások is csak az épülő gyárak miatt kedvezőbbek.

Jandó Zoltán
2025. február 13. 10:17 Adat

Soha semmit nem néztek még ennyien az Egyesült Államokban

Rekordot döntött az idei Super Bowl nézettsége, nem is kevéssel: az NFL fináléját több mint 127 millióan kísérték figyelemmel a tévék előtt.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. február 14. 10:33 Élet, Vállalat

Lázár és Trump hadat üzent neki, a dolgozókért folyó harc fegyvere lett a home office

Az amerikai kormány, a legnagyobb bank és a MÁV is megtiltotta az otthoni munkavégzést, pedig ezzel hátrányba hozzák magukat a munkaerőpiacon.

Vámosi Ágoston
2025. február 13. 16:54 Pénz

Sokat erősödött a forint, de hamarosan jöhet az újabb fordulat

Nem érdemes sokat várnia, aki síelésre vagy nyaralásra váltana eurót, mert elemzők a gyengülő trend visszatérésére számítanak.

Vámosi Ágoston
2025. február 13. 11:35 Vállalat

A magyar terjeszkedés elakadása most a Mere legkisebb baja

Razziázott a hatóság a Mere-tulajdonosok moszkvai üzleteiben, többet hónapokra bezártak. Nincs előrelépés a magyarországi boltnyitást illetően sem.