Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2023. május 15. 13:53 Adat, Élet

Ilyen magas árak mellett már nem akarunk építkezni

A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint a magyar építőipari vállalkozásoknak március végén 27,9 százalékkal kevesebb megrendelésük volt, mint egy évvel korábban. Ilyen mértékű éves szintű visszaesésre 2019 januárja óta (amióta a KSH a havi gyorsjelentéseit visszamenőlegesen közli) nem volt példa.

Annak ellenére, hogy az elmúlt 12 hónapban az építőiparban is jelentős mértékben emelkedtek az árak, a megrendelések még értékben is visszaestek: 3,25 milliárd forintról 2,89 milliárdra.

Felülnézet: Az év első hónapjai az építőiparban általában mindig gyengék, ám a 2023 január – március közötti időszak kivételesen rossz számokat hozott. Mintha mindenki befékezett volna.

 

Számokban:

  • Januárban mindössze 569 millió forint új megrendelést adtak a magyar építőipari cégeknek, ez abszolút értékben is kevesebb, mint az 2022-es 618 millió, (és akkor az inflációval még nem számoltunk), de volumenben is csak 74,2 százaléka annak.
  • Ugyanígy számolva februárban drámai volt a zuhanás – 56,6 százalék – ,de ez annak is betudható, hogy tavaly februárban kiugróan magas volt az éves emelkedés, vagyis magas volt a bázis.
  • Márciusban azonban a volumen ismét csak 68,2 százaléka volt a tavalyi értéknek.

Az árak emelkedése továbbra is magas, a KSH jelentése megerősíti, amit korábbi cikkünkben már jeleztünk: a teljes építőiparra nézve 24,1 százalékos volt a drágulás, de ez már enyhülés a korábbi időszakhoz képest. A csökkenés egy rendkívül hosszú emelkedő szakasz után következett csak be, a mostani számokban pedig valószínűleg már az látszik, hogy a magas vállalási árak miatt a kereslet jelentősen esik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Élet építkezés építőipar infláció megrendelés Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Torontáli Zoltán
2025. február 17. 10:49 Adat

A forintgyengülés lesújtott a magyar e-kereskedőkre

A munkaerőhiányt és a háborúk okozta bizonytalanságot ma már kevésbé tartják kockázatosnak.

Stubnya Bence
2025. február 14. 12:54 Adat

Magyar megyék is vannak a legsúlyosabb visszaesést elszenvedő EU-s régiók között

Csak hat uniós régióban volt nagyobb gazdasági visszaesés 2023-ban a közép-dunántúlinál, a 20 legrosszabba pedig három további magyar régió is befér.

Hajdu Miklós
2025. február 13. 13:35 Adat

Olyan mélyre csúszott a hazai autóipar, hogy könnyen felránthatja a BMW és a BYD új gyára

A nagy gazdasági válságokat idézi a magyar autóipar decemberi visszaesése, és egyelőre a kilátások is csak az épülő gyárak miatt kedvezőbbek.

Fontos

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.

Kiss Péter
2025. február 15. 06:00 Pénz

A német gazdaság válságban van, mitől szárnyal mégis a tőzsde?

A német gazdaság tavaly és tavalyelőtt is visszaesett, a tőzsde mégis emelkedett 50 százalékot. Az okok a magyar befektetőknek is ismerősek lehetnek.

Vámosi Ágoston Váczi István
2025. február 14. 17:21 Világ

Nem biztos, hogy közelebb vagyunk a békéhez, mint az év elején

Trump mielőbb lezárná a háborút, az orosz követelések azonban elfogadhatatlanok Ukrajna számára, így a békével kapcsolatos remények túlzottnak tűnnek.