Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2023. május 10. 13:23 Adat, Élet

Tényleg magyar igazság lett a „Csak egészség legyen, meg térerő!”

A címben szereplő idézetet Emil.Rulez Térerő című klasszikusából vettük, azért, mert szinte tökéletesen rímel az EY tanácsadócég nemrég bemutatott magyarországi felmérésének egyik eredményére.

A magyar lakosságra minden szempontból reprezentatív kutatás ugyanis sok más eredmény mellett azt is kihozta, hogy csak öt olyan termékcsoport van, amelyre az emberek ugyanannyit költöttek idén január-februárban, mint egy évvel korábban. Ez az öt termékcsoport a válaszok arányában sorrendben a következő:

  1. gyógyszerek,
  2. internet a mobilon,
  3. élelmiszer,
  4. fűtés és meleg víz,
  5. okostelefon.

Minden más terméknél visszafogták magukat a vásárlók (vagy mennyiségben, vagy minőségben, vagy mindkettőben), de ebben az ötben nem. Az eredményt úgy kell érteni, a válaszadók úgy érzik, hogy ez az öt termékcsoport ma is körülbelül akkora anyagi megterhelést jelent nekik a családi büdzsében, mint egy évvel korábban.

Ezek alapján tehát lehet, hogy a válaszadónak például nőtt a fizetése, az infláció miatt pedig megdrágultak azok a termékek, amelyeket megvásárolt, és még az is lehet, hogy például letekerte kissé otthon a fűtést, de összességében úgy érzi, hogy ezekre a dolgokra ugyanannyit költ most is, mint egy éve. Az összes többire azonban kevesebbet.

Jól látszik, hogy az öt termékcsoport valójában három klasszikusnak mondható létfontosságú területet fed le, és a negyedik az okostelefonon lévő internet-előfizetés lett.

Az eredménynek persze sokféle értelmezése lehet, az például fontos adottság, hogy az okostelefonok és mobilos előfizetések jelentős része hűségnyilatkozattal rögzített, amelynek ideje alatt olcsóbb irányba visszalépni nem lehet, a lejáratkor pedig egy újabb telefon és kedvezményes tartifa ígéretével elég könnyen újraindítható a periódus. A valóságban így nem olyan könnyű gyorsan visszafogni a költéseket.

Pedig a felmérés azt mutatta ki, hogy a vásárlók nagyon sok mindennel próbálkoznak, ha spórolásról van szó. A cégek szempontjából az EY-felmérés egyik legfontosabb tanulsága az, hogy

a magyar vásárlók márkahűsége drasztikusan visszaesett.

A válaszadók 34 százaléka mondta azt, hogy azonnal lemond az eddig megszokott termékekről, ha jobb ajánlattal keresik meg – ilyenkor főként az ár-érték arányt mérlegelik az érintettek.

A magyarok nagyon jelentős része, 59 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ha nagyobb árengedményt kap, akkor most már a minőségtől függetlenül is elpártol az eddig használt termékektől, azaz hajlandó leadni az eddigi minőségi elvárásaiból. Ha nem nagy az árengedmény, akkor viszont csak a válaszadók 7 százaléka hajlandó feláldozni a megszokott minőséget az olcsóság oltárán.

Ez utóbbit láthatjuk az alábbi ábrán is, amely azt mutatja be, hogy összefoglalóan milyen tipikus válaszokat adott a magyar vásárló az utóbbi hónapok inflációjára. Jól látszik, hogy a legtöbben az akciókat vagy az eddig figyelembe nem vett olcsóbb termékeket vadásszák, ez a legfőbb védekezési stratágia, illetve kevesebbet is vásárolnak (ezt nem értékben, hanem darabszámban kell érteni a felmérés szerint).

Ugyanakkor a grafikonról az is leolvasható, hogy a magyar lakosság 17 százalékát nem érinti az inflációs hullám, ők ma is ugyanannyit, vagy akár többet vásárolnak, mint korábban.

Az EY adatai szerint

a magyar lakosság majdnem kétharmada ma úgy érzi, hogy a vásárlásaival már elérte a plafont,

azaz nem tud többet költeni. Csak 27 százalék mondta azt, hogy ha akarna, akkor többet is tudna költeni (ez a csoport ilyen formában nincs rajta az előbbi grafikonon; a fentebb említett 17 százalék azokat takarja, akik valóban ugyanannyit vagy többet vásárolnak). Ebből is látszik – és ez a kereskedőknek rossz hír -, hogy nagyrészt még azok sem költenek többet, akik megtehetnék, vagyis az óvatosság és a kivárás jellemzi azoknak a vásárlóknak a jelentős részét is, akiknek még van pénz a tárcájukban.

Az EY arra hívja fel a cégek figyelmét, hogy ma sokkal könnyebben váltanak márkát a vásárlók, ez veszély és lehetőség is egyben. Szerintük jóval nagyobb erőt kell most fordítani arra, hogy a vevők hűségét megtartsák, miközben fel kell ismerni azokat a piaci lehetőségeket, ahol ma könnyebb új vevőket szerezni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA magyarok lettek a régió spórolórekorderei az év elejénA lengyeleknél, szlovákoknál és cseheknél is nagyobb mértékben fogták vissza a vásárlásaikat az év elején.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Élet ey felmérés infláció mobilinternet vásárlás Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2025. március 17. 10:19 Adat

A negyeddöntőkre megint gazdagok ligája lett a BL-ből

Nem jutott be olyan csapat a labdarúgó Bajnokok Ligája negyedöntőjébe, amely ne tartozna a kontinens húsz legnagyobb bevételű együttese közé.

Hajdu Miklós
2025. március 17. 06:00 Adat, Élet

Ezeken a településeken fojthatja le az ingatlanpiacot az identitásvédelem

Nyolc év alatt tízszeresére dráguló falura is van példa, a top 10-be pedig több mint hatszorozódó árakkal lehetett bekerülni a kistelepülések körében.

Fontos

Lukács András
2025. március 20. 16:12 Élet

Ne támogassuk tovább a gazdagokat!

Közvetlenül és közvetve is sok pénzzel támogatja a földgáz, a benzin és a gázolaj felhasználását az állam, ami növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Karsai Gábor
2025. március 20. 05:50 Közélet

Az ellenzéki győzelem esélye esztelen állami költekezéshez vezet

A kormány természetének megfelelően saját politikai hatalmának biztosítására törekszik, a társadalmi jólét tartós emelésére csak a látszat szintjén.

Stubnya Bence
2025. március 19. 05:50 Vállalat

Kitörési lehetőséget is látnak a magyar beszállítók az autóipar válságában

A szűkülő piacon nehéz alkalmazkodni az elektromos átálláshoz, de nem lehetetlen, ilyen most a magyar járműipar alulnézetből.