(A szerző környzetvédelmi szakjogász a Levegő Munkacsoportnál.)
Az Európai Bizottság október végén nyilvánosságra hozta a levegőminőségről szóló uniós irányelv módosításának tervezetét. A tervek szerint 2030-ra a jelenleginél szigorúbb határértékeket kell betartani, és hatékonyabb lesz a szabályok végrehajtása is. Az viszont kérdéses, hogy pontosan mikor lesz hatékonyan számonkérhető az új előírásoknak való megfelelés.
Kulcsmozzanatához érkezett a levegőminőség szabályrendszerét alapvetően meghatározó uniós irányelv felülvizsgálatának folyamata, amikor a Bizottság nyilvánosságra hozta módosító javaslatát, amelyet a közeljövőben az Európai Parlament és a Tanács is meg fog vitatni. Az új keretrendszer hatályba lépése 2024 körül várható, ezután a tagállami szabályokat megfelelően ki kell igazítani, és meg kell kezdeni a végrehajtást is. Létkérdés, hogy a jogszabály hatékonysága hogyan alakul, hiszen az unióban évente több mint 300 ezer, Magyarországon mintegy 13 ezer ember veszíti idő előtt életét a szennyezett levegő miatt, miközben sok millió megbetegedés és sok milliárd euró anyagi kár következik be.
A javaslat elkészítését hosszas társadalmi és szakmai egyeztetés, valamint részletes hatásvizsgálat készítése előzte meg. A folyamat során a Bizottság természetesen figyelembe vette azt is, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az újabb tudományos eredmények alapján néhány hónappal ezelőtt a korábbiaknál jóval szigorúbb levegőminőségi célértékeket ajánlott az egészségünket fenyegető veszélyek csökkentése érdekében.
Némi csalódást jelent a szakértők körében, hogy az irányelv módosítására tett javaslat nem tartalmaz olyan szigorú levegőminőségi határértékeket, mint a WHO ajánlása, azonban a tervezet szerinti értékek betartása a 2030-as határidőre így is nagy kihívás elé fogja állítani a tagállamokat, különösen Európa keleti felében. A nagyvárosokban komoly forgalomcsillapító intézkedésekre lesz szükség a szigorodó nitrogén-dioxid-határértékek eléréséhez, a legnagyobb gondot jelentő – elsősorban a háztartási tüzelésből eredő – részecskeszennyezést (PM) pedig még jobban vissza kell szorítani. A tervek szerint a PM10 frakció éves átlag határértéke a felére, köbméterenként 20 mikrogrammra csökken, az 50-ről 45 mikrogrammra csökkenő napi határérték pedig évi 35 nap helyett csak 18 napon keresztül sérülhet egy mérőállomáson.
Talán még fontosabb, hogy az eddigi célértékek helyett kötelező napi és éves határértékek kerülnének a jogszabályba a kisebb szemcseméretű, a levegőminőség szempontjából pontosabb indikátornak számító PM2,5-szennyezettségre. A WHO ajánlásaitól való elmaradás mellett azonban talán azért is lehet hiányérzetünk, mert se a „nyári szmogot” okozó ózonra, se az egyre fontosabbá váló ammóniára nem terveznek kötelező levegőminőségi előírásokat. Ezt a hiányt még az sem enyhíti, hogy új elemként a tervezet úgynevezett kitettségi célokat is kötelezővé tesz, amely gyakorlatban nagyobb területi egységek átlagos szennyezettségi szintjét határozza meg. Ezek teljesítése a határértékekhez képest jóval egyszerűbbnek tűnik, így jelentőségük megkérdőjelezhető.
Semmilyen határérték, illetve kötelező szabály nem ér sokat, ha nem tartják be őket, márpedig sajnos a jelenlegi előírások is gyakran sérülnek. Magyarországgal szemben az Európai Bíróság már meg is hozta elmarasztaló ítéletét a PM10-szennyezettség kapcsán, és a nitrogén-dioxidok ügyében is várható hasonló. A jogsértések nagy száma miatt a Bizottság javaslata igyekszik a tagállami végrehajtást ösztönözni, biztosítja például a igazságszolgáltatáshoz fordulás jogát a határértéket megsértő zónákban készített, de elégtelennek bizonyuló levegőminőségi tervekkel szemben. Ez hazánkban azért különösen fontos, mert a magyar bíróságok eddig nem biztosították ezt a jogot a lakosságnak.
A tervezet kimondja továbbá, hogy kártérítési keresetet nyújthat be az a személy, akinek az egészsége károsodott a rossz levegőminőség miatt. Némileg javulnak a szennyezettségi mérőállomások elhelyezésére vonatkozó szabályok is, néhány „szuperállomást” is fel kell majd állítani, ami a hagyományos szennyező anyagok koncentrációja mellett ultrafinomrészecske- és ammóniaszennyezettséget is fog mérni.
A kétségtelen előrelépések mellett felmerülnek kérdéses, illetve aggályos pontok is. A tagállamok ötéves halasztást kérhetnek például a megfelelés biztosítására, ha a levegőminőséget a földrajzi, időjárási tényezők jelentősen befolyásolják. Ez az engedmény mintha éppen a jelenleg is komoly problémákkal küszködő keleti tagállamok kedvéért került volna a szövegbe, de a gyakorlatban azt jelenti, hogy legkorábban 2035-ig, ha azonban figyelembe vesszük az egyéb szabályokat is, akkor inkább 2040-ig nehezen lesz számonkérhető a levegőminőség egyes országokban.
Nem ismerjük még pontosan a jelenlegi és az új irányelv közti átmeneti szabályokat sem, így azt sem tudjuk megítélni, hogy mi lesz a helyzet a most hatályban lévő határértékekkel és levegőminőségi tervekkel. A legnagyobb bizonytalanság azonban az, hogy azt sem tudhatjuk, miként alakul a tervezet az uniós intézmények további eljárásában. Csak remélni lehet, hogy az irányelv nem veszíti el a levegőminőség szabályozásában betöltött vezető szerepét.
