Hírlevél feliratkozás
Katona Hajnalka
2022. október 15. 13:05 Élet

Még a lakásárakat is növelik a közelben lévő közösségi kertek

Magyarországon is egyre több közösségi kert van, ezért érdemes megvizsgálni, hogy milyen előnyökkel jár ez azoknak, akik részt vesznek a gondozásában, illetve úgy általában a körülötte élő közösségnek.  

Joseph Montoya ezt foglalta össze tanulmányában, amely az amerikai közösségi kertek működéséről és jótékony hatásairól szól. A szerző maga is egy ilyen kert menedzsere volt, így közelről látta a mindennapi működését.

A legkézenfekvőbb előnye az ilyen kerteknek, hogy a résztvevők – ha nem kell védekezni az aszály vagy kártevők ellen – szinte nulla költséggel jutnak hozzá élelemhez, nem számítva a befektetett munka költségét. Ez különösen fontos, ha olyan emberek művelik a kerteket, akik vagyoni szempontból hátrányos helyzetűek. A szerző által felügyelt kertben például bevándorlók voltak a kertészek, és nekik hatalmas segítség volt, hogy ingyen ételhez jutottak, ezen túl az integrációjukat is segítette a közösségi munka.

Ráadásul nemcsak az ingyenessége fontos a megtermelt és elfogyasztott ételnek, hanem a minősége is. Nagyon sok ember nem tartja be az egészségi szempontból fontos előírást, hogy naponta egyen zöldséget vagy gyümölcsöt, lehetőleg öt alkalommal.

Akik közösségi kertekben dolgoznak, azok körében jóval többen vannak, akik napi szinten esznek zöldséget vagy gyümölcsöt, és azok is, akik ezt napi ötször teszik. Ez egyrészt egyéni szinten is kedvező, hiszen javítja az emberek egészségi állapotát. Másrészt társadalmi szinten is csökkenti az egészségügyre helyeződő nyomást és az ilyen kiadásokat.

Ráadásul a zöld környezet szintén rengeteg – a mentális és fizikai egészségre – jótékony hatással bír azokra nézve, akik ezek környékén laknak, vagy gyakran töltenek időt növényesített területen. A közösségi kertek esetében pedig jelentősen kisebb költséggel fenntarthatók ezek a területek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA városok zöldítése az emberek mentális egészsége miatt is fontosA zöldövezetben felnövő gyerekeknél kisebb eséllyel alakul ki mentális betegség felnőtt korban.

A parkok vagy egyéb zöldterületek fenntartási költségének jelentős része a gondozók munkabére. Mivel a közösségi kerteknél a kertészek ingyen, vagyis a megtermelt ételért dolgoznak, ezért a fenntartási költségek elenyészőek.

Végül korábbi tanulmányok eredményei alapján az ingatlanok ára is emelkedik a közösségi kertek közelében, így azoknak is nő a vagyona, akik nem is vesznek részt a kertek kialakításában vagy gondozásában.

Összességében tehát a közösségi kertek rengeteg jótékony hatással bírnak, legfőképpen azokra, akik aktívan részt vesznek a gondozásukban, de a körülötte élőkre vagy a gyakran arra járókra is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA németek már tiltanák a kavicsos-murvás kerteket, kötelező lenne a kertészkedés a családi házaknálNémetország egy részén kissé extrém irányba tolják a szabályozást, bár kétségtelenül lehet amellett érvelni, hogy ne legyenek zöldfelület nélküli porták.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa felhagynánk az értelmetlen fűnyírással, azzal az ember és a természet is jól járnaA rendszeres fűnyírás, kaszálás csak esztétikai szempontokat szolgál az utak mentén, miközben ökológiai szempontból kifejezetten káros.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA rovarvilág megóvásáért terjednek a méhlegelők NémetországbanAz elmúlt években több mint száz városi rétet hoztak létre Németországban, ahol szintén volt társadalmi ellenállás.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet egészségügy kertészkedés közösségi gazdaság mentális egészség Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Vámosi Ágoston
2025. április 9. 06:06 Élet

Szinte az egész országot letarolták a hajnali fagyok, óriási a kár a gyümölcsösökben

Csak a Nyugat-Dunántúl úszta meg, máshol a gyümölcsfák virágai nem bírták a fagyokat. Olyan gazdával is beszéltünk, akinél 60-80 százalékos a kár.

Stubnya Bence Torontáli Zoltán
2025. április 3. 17:00 Élet, Közélet

A köztéri ivás lett a kocsmák fő versenytársa, és ezen nem segít a kocsmaprogram

Egyre gyakoribb, hogy a lakossági panaszok miatt az önkormányzatok fellépnek a boltok előtti italfogyasztás ellen, de egy dohányboltnak már nem lehet megtiltani, hogy éjszakai szeszforrás legyen.

Stubnya Bence
2025. március 31. 06:01 Élet, Pénz

Meglepő városokban kell keresni a leggyorsabban dráguló lakótelepi lakásokat

Az abszolút listán Pest és Debrecen kiszorította Győrt és Sopront, de a leggyorsabb áremelkedés Komlón, Várpalotán, Miskolcon és Szegeden ment végbe.

Fontos

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. április 17. 05:50 Világ

Hol van az a pont, amely felett a vámháborúnak már nincs értelme?

Amerika a potenciális recesszió mellé bizalmi és tőkepiaci válságot rakott a saját nyakába, ezzel a feltörekvő piacok közé árazta be magát.

Váczi István
2025. április 16. 11:59 Pénz

Idegesek a befektetők, Argentína lesz az Egyesült Államokból?

Sok évtizedes bizalmat kezdett ki Donald Trump kaotikus gazdaságpolitikája, aminek következményeit Magyarországon is érezhetjük.

Torontáli Zoltán Jandó Zoltán
2025. április 16. 05:45 Közélet

Tele vannak a raktárak eladatlan hússal és tejjel, és ez nagyon sokba fog kerülni

Óriási költségekkel jár, hogy a száj- és körömfájás miatt beragadt az export, és nagy a bizonytalanság abban, hogy milyen kárenyhítést kapnak a piaci szereplők.