Hírlevél feliratkozás
Katona Hajnalka
2022. július 31. 13:04 Élet

A nevelési stílus már nagyon fiatal korban befolyásolja a gyerekek képességeit

Azt már tudjuk, hogy nemcsak a gyerekkel eltöltött idő mennyisége, hanem annak minősége is sokat számít a képességeik fejlődésében. Az estimese-olvasás, a minél több szó használata például segít az értelmi (kognitív) fejlődésben. Azonban az is fontos, hogy mindezt milyen nevelési stílusban adják át a szülők.  

Christopher Rauh és Laetitia Renée új tanulmányában kétféle nevelési módszert különböztetett meg, a „gondoskodó” és a „rideg” nevelést. Ezeket az alapján határozzák meg, hogy milyen visszacsatolások érkeznek a gyerekekhez a szülőktől. A gondoskodó nevelést folytatók sokat foglalkoznak a gyerekekkel, segítik a fejlődését, válaszolnak, ha a baba vagy kisgyerek kommunikálni próbál.

Ezzel szemben a rideg nevelést folytató szülőkre inkább az jellemző, hogy ilyen értelemben nem foglalkoznak igazán a gyerekkel, és bár kis mértékben megjelennek negatív visszajelzések (kiabál a gyerekkel, szemrehányást tesz neki), alapvetően inkább csak a kommunikáció hiánya jellemzi ezt a nevelést.

A szerzők egy viszonylag régi vizsgálat adatait vették elő, amit most már gépi tanulás segítségével tudnak elemezni. Kanadában, Québec tartományban 1997 és 1998 között végeztek felmérést kisgyerekes szülők körében, akiket a szakemberek a gyerekek 5, 17 és 29 hónapos korában látogattak, majd később nyomon követték a teljesítményüket.

Az a különleges ezekben az adatokban, hogy nem önbevalláson alapul a szülői nevelés kategorizálása. Az önbevallásos módszer sokszor torzít, hiszen akaratlanul is jobb színben próbálnak feltűnni a szülők a kérdezők előtt. Az interjúztató más jellegű kérdésekben beszélgetett a szülőkkel, de az interjú végén rögzítette az anyák viselkedését megadott paraméterek mentén. Természetesen némi torzítás így is felléphet, hiszen nem úgy viselkednek az interjúztató jelentében, mint máskor, de ez a viselkedés is jól jelzi az általános nevelési stílust.

Ezekből tevődik össze a gondoskodó és a rideg nevelés kategorizálása, és ezek segítségével tudták megnézni, hogy a gyerekek képességeire hogyan hat a nevelési stílus. A gyerekek kognitív képességét és viselkedését hatéves korban mérték utoljára, így a szerzők ennek alakulásán vizsgálták az anyák szülői stílusának hatását.

Az látszik, hogy legnagyobb hatással a kognitív fejlődésre és a viselkedési problémák hiányára az ötödik hónapban tanúsított szülői viselkedés volt. Egyértelműen jobb kognitív képességekkel rendelkeznek azok, akik gondoskodó nevelésben részesültek, mint akik ridegben, és náluk kisebb eséllyel alakult ki viselkedési probléma is.

Bár a 17. és 29. hónapban tanúsított viselkedés nem volt jelentős befolyással ezekre, de a hatás összeadódik, így  

azoknál tapasztalható a legnagyobb kognitív képességfejlődés, akiket végig gondoskodó hozzáállással neveltek.

Ugyanígy náluk jellemző legkevésbé a viselkedési problémák kialakulása.  

A szülői viselkedés nem független az anyák jellemzőitől, az alacsonyabb végzettségűek, a fiatal anyák, és azok, akiknek már több gyerekük van, hajlamosabbak a rideg nevelésre, mint az egyetemi végzettségűek, akik idősebben lesznek szülők és az első gyerekes anyukák.

A szerzők szerint ez a tanulmány még csak a kezdet, a gépi tanulás segítségével sokkal mélyebben meg lehet majd érteni, hogy a nevelési módszerek milyen hatással vannak a gyerekekre.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHa elhiszik a szülők, hogy hatással vannak a gyerekek fejlődésére, az már fél sikerA szülők jelentős része nem tudja, hogy milyen korán kell elkezdeni a gyerekek fejlesztését, ezért sokuk már az iskolába kerülés előtt lemarad a társaitól.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA nevelési módszeren is múlik, hogy biztos állás vagy jó fizetés vár ránkA szabálykövetésre nevelés csökkenti a társadalmi mobilitást, és nehezíti az alacsonyabb jövedelműek politikai érdekérvényesítését is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA hosszabb apasági szabadság mindkét szülő jóllétét növeliBár nem egyértelmű, hogy milyen hatással van a nők munkaerőpiaci helyzetére az apasági szabadság, az egész család boldogságát növeli.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet fejlődés gépi tanulás gyereknevelés szülő Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Váczi István
2024. április 3. 15:52 Élet

Új korszak előtt a G7

Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, új tulajdonoshoz kerül portálunk, ez a folyamat ma lezárult, így új kiadó működteti tovább a G7-et.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.