Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2022. március 27. 17:04 Élet

Növelhetik a rák kockázatát egyes édesítőszerek, de fontosak az apró betűs részek

Az egészségtudományok egyik régóta vitatott örökzöld slágertémája, hogy károsak-e a (többnyire cukrot helyettesítő) édesítőszerek, és ha igen, akkor mennyire, illetve milyen betegségek kockázatát erősíthetik.

A témának könyvtárnyi irodalma van, mi most csak azért foglalkozunk vele, mert csütörtökön egy olyan új tanulmány jelent, meg, amely 100 ezer résztvevő nyolc év alatt összegyűlt adatait dolgozta fel – vagyis ritka nagy mintán végzett elég hosszan tartó felmérést közölt.

Ahogy James Brown biológus írja a The Conversationben megjelent ismertetőjében, az édesítőszerekkel kapcsolatos aggodalmak már a hetvenes évek óta velünk vannak, akkor egy amerikai kísérlet azt mutatta ki, hogy a ciklamát növelte a hólyagrák előfordulásának esélyét. Azt azonban azóta sem sikerült kimutatni, hogy ami a kísérleti állatokra (patkányokra) igaz volt, az az embernél is hasonlóan jelentkezik. Ahogy Brown írja, a sajtó ezt nem veszi figyelembe, és azóta is sokszor úgy kezeli a témát, mintha az összefüggés egyértelmű lenne.

Ezért is nagyon fontos pontosítani, hogy mit mond a mostani tanulmány. A megállapítás ugyanis az, hogy

  • bizonyos édesítőszerek
  • nagy mennyiségben való fogyasztása
  • bizonyos típusú daganatos megbetegedések kockázatát növelik
  • kis mértékben.

Konkrétan az aszpartám és az aceszulfám K tűnik (nagy mennyiségben) kockázati tényezőnek, és elsősorban a mellrák, illetve az elhízással is sokszor kapcsolatba hozott daganatos betegségek, azaz a vastagbél-, a gyomor- és a prosztatarák kialakulásának esélyét növeli (kis mértékben).

Brown az összefoglalójában azt magyarázza, hogy az aszpartám emésztés közbeni egyik terméke a formaldehid, amely karcinogén anyag, de csak abban az esetben okoz komoly problémát, ha a sejtekben túlzott mértékben halmozódik fel. A rákos sejtek jó hatásfokkal pusztítják el önmagukat, de jelenlegi tudásunk szerint úgy tűnik, hogy az aszpartám kikapcsolja ezt a védekezési mechanizmust.

Rengeteg más édesítőszert használ ma már az élelmiszeripar, ezek között vannak a természetben előfordulók és szintetikusak is (ami persze nem jelenti azt, hogy ettől függne a potenciális káros hatásuk). A szukralóz és a szacharin kapcsán merült még fel konkrétan, hogy rongálná a sejtek DNS-állományát, ami akár rákhoz is vezethet, de nagyon fontos megjegyzés, hogy ezek a megállapítások sokkal inkább érvényesek laboratóriumi körülményekre, mint a való életre.

A laborban sok esetben olyan nagy dózisokkal kell dolgozni, amely szinte elképzelhetetlen a hétköznapi táplálkozásban, másrészt gyakran a kontrollcsoport alkalmazása is elmarad (olyan mintákkal való összevetés, ahol nincs jelen édesítőszer).

A kutatási eredményeknek egy nemrég elvégzett összesítése (review) 600 ezres mintát dolgozott föl, és azt találta, hogy a túlzott édesítőszer-fogyasztás és a megnövekedett rákos megbetegedési kockázat közötti összefüggés „nagyon korlátozott”.

A valós életben végzett tesztek egyik nagy problémája, hogy a résztvevők nem feltétlenül töltik ki pontosan az étkezési naplójukat, ám ennél is fontosabb, hogy az édesítőszerek fogyasztása általában súlynövekedéshez, elhízáshoz vezet. Ennek pontos okát nem ismerjük (maga a szer okozza-e, vagy az életmód egyébként is okozna hízást), és nagyon megbonyolítja az értékelést, hogy a kóros elhízás édesítőszerek nélkül is nagyon kedvezőtlen a rákos betegségek kialakulása szempontjából. Ezért végső soron szinte lehetetlen megállapítani, hogy az édesítőszer mennyire okolható a betegségért.

Nem véletlenül hangsúlyozzák most is, hogy az összefüggés kis mértékű. A friss kutatási eredmény szerint ugyanis azoknál, akik a legtöbb édesítőszert fogyasztották, mindössze 13 százalékkal növekedett meg a rákos kockázat azokhoz képest, akik a legkevesebb édesítőszert vették magukhoz. A két véglet között tehát egyértelműen van eltérés, de ennek mértéke messze nem annyira jelentős, hogy ebből messzemenő következtetéseket lehetne levonni.

Ráadásul bizonyos édesítőszerek fogyasztása a tapasztalatok szerint még (másfajta) előnyökkel is jár. Brown a steviát és a xilitet (nyírfacukor) emeli ki, amelyeknek például vannak kifejezetten előnyös hatásaik is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy magyar régióban haltak meg a legtöbben rák miatt az EU-n belülNépességarányosan Közép-Dunántúlon volt az egész EU-ban 2016-ban a legtöbb rákos haláleset. Észak-Magyarország a 65 év alattiak rákos halálozásában vezet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBulgáriában és Romániában is sokkal kisebb arányban halnak meg az emberek rákban, mint MagyarországonAz unióban messze nálunk a legrosszabb ez a mutató. Ciprus, Finnország és Málta vezet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHúszezer magyar életét menthetné meg egyetlen szűrőprogram átalakításaMagyarországon halnak meg a legtöbben vastagbélrákban az EU-n belül, ezért nagyon fontos lenne, hogy a jelenleginél sokkal több embert szűrjenek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet betegség édesítőszer kockázat kutatás rák Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Hajdu Miklós
2023. december 8. 17:03 Élet

Most épp hihetetlennek tűnik, de 2023 már biztosan az eddigi legmelegebb év lesz

Visszatért idén az El Niño, és rekordmagasba röpítette a klímaváltozással a 2023-ra vonatkozó globális átlaghőmérsékleti adatot.

Hajdu Miklós
2023. december 8. 12:18 Élet

2050-re véget vetne a gázfűtésnek az Európai Unió

Gázkazánok és -bojlerek helyett megújuló energiaforrásokból előállított elektromosságot használó fűtőberendezésekre kell átállniuk a háztartásoknak.

Torontáli Zoltán
2023. december 7. 18:14 Adat, Élet

Régen stabilan 17 ezer forintba került a nagy bevásárlásunk, most stabilan 24 ezer lett

A közepesnek tekinthető nyugdíjnak egy hónapban több mint a felét alapvető élelmiszerekre kell költeni.

Fontos

Pálos Máté
2023. december 11. 04:34 Közélet

Az iskolakötelezettség korhatárának leszállítása mindenkinek csak ártott

Az iskolaelhagyók többsége nem megy el dolgozni, és passzivizálódik, esetleg emellé még gyereket vállal.

Váczi István
2023. december 10. 04:34 Világ

Ki éli túl a telet Ukrajnában?

Fogyatkozó és bizonytalan nyugati támogatás mellett kell talpon maradnia Ukrajnának, de a fronton lévő orosz katonák helyzete semmivel sem könnyebb, mint az ukránoké.

Pálos Máté
2023. december 9. 17:49 Közélet

A PISA-felmérés szerint kikészíti a diákokat a telefonfüggés

A diákok csaknem fele ideges és feszült lesz, ha a telefonja nincs a közelében.