Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2020. december 21. 12:51 Élet

A lezárások miatt nem csúszik a tömény Csehországban

A vendéglátóhelyek bezárása és az idegenforgalom összeomlása súlyos csapást mért a tömény szeszek gyártóira és forgalmazóira Csehországban: az év első kilenc hónapjában 38 százalékkal esett vissza a forgalom a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

A Nielsen piackutató szerint a cseh gasztronómia töményszesz-forgalma 2,2 milliárd koronával esett vissza az első háromnegyed évben, miközben a kiskereskedelemben csak 200 milliós növekedést tapasztaltak. Összehasonlításként, sörből 1,1 milliárd koronával nagyobb értékben fogyott a boltokban – írja a cseh rádió angol nyelvű oldala.

A szállodák, éttermek, kávézók bezárása a karácsony előtti időszakban nagy csapás számunkra, mert ezeken a helyeken szokott elfogyni az égetett szeszek nagyjából fele

– nyilatkozta az ezeknek az italoknak a gyártóit és forgalmazóit tömörítő szövetség főtitkára.

A turisták elmaradása önmagában is nagy csapás, mert a szervezet becslése szerint az összes alkoholfajtát figyelembe véve ők isszák meg a Csehországban elfogyasztott mennyiség nagyjából negyedét. Ráadásul míg a bornál és a sörnél a csehek fogyasztásának egy jelentős része a vendéglátóhelyekről áttevődött az otthonokba, a töményeknél – mint a fenti szám mutatja – ez csak sokkal kisebb mértékben ment végbe.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÁtszoktak a vodkáról a sörre az oroszok, a magyarok mindent isznakVilágszerte átalakul az alkoholfogyasztás. A fejlett országokban egyre kevesebbet, a feltörekvőkben egyre többet isznak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet alkoholfogyasztás Csehország járvány koronavírus Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Váczi István
2024. április 3. 15:52 Élet

Új korszak előtt a G7

Ahogy múlt héten beszámoltunk róla, új tulajdonoshoz kerül portálunk, ez a folyamat ma lezárult, így új kiadó működteti tovább a G7-et.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.