A magyarok többsége továbbra is funkcionális kávéfogyasztó. Ezzel a szép szakmai kifejezéssel írják körbe azt a jelenséget, hogy az ember elsősorban azért iszik kávét, hogy reggel felébredjen, napközben pedig aktív (előrehaladott esetekben: legalább valahogy ébren) maradjon. A funkcionalitás ebben az esetben a koffein képében jelenik meg, az elsődleges cél a serkentőszer napi adagjának biztosítása. Az élvezet másodlagos célként jelenik meg.
A magasabb minőséget kínáló piaci szereplők számára azonban kedvező a trend, a Costa Coffee például azt közölte a minap, hogy az élvezeti fogyasztás növekedésére számít, és a prémium szegmensben szeretne 20 százalékos piaci részt elérni. A Costa kávézókat franchise rendszerben az angliai gyökerű anyavállalat szervezi, a boltokban és vendéglátó helyeken viszont májustól a Coca-Cola HBC Magyarország teríti a kávéit.
A Nielsen piackutató felmérése szerint a magyar felnőtt lakosság masszívan kávézik, a hetente legalább 5 napon kávét ivók aránya 95 százalék, a mindennapi fogyasztóké pedig 85 százalék.
Valószínű, hogy a reggeli koffeinlöket szükségességét tükrözi, hogy a magyar felnőttek 91 százaléka nap mint nap iszik otthon kávét, és ezt a munkahelyen 53 százalékuk még megtoldja egy-egy feketével (az adatok a koronavírus-járvány kitörése előttről származnak, azóta a munkahelyi fogyasztás visszaesett, de várhatóan újra magára talál). A napi átlagos fogyasztás 2,7 kávé egy felnőttre számolva.
A mennyiség így megvan, de a minőségben még benne vannak az erős fejlődés lehetőségei. Igazán jó minőségű kávét kevesen isznak rendszeresen, és ha nagyobbra vesszük a fókuszt, akkor is csak legfeljebb 10 százalékot látunk a piacból, ennyi lehet most a jó minőségű, de tömeges méretekben is elérhető népszerű kávék fogyasztásának mértéke.
Ez az adat egyébként nem is olyan rossz, ha a másik véglet felől nézzük: a rendszerváltás előtt az alacsony minőségű vietnami import uralta a (kényszerű szabályok közé szorított) piacot, és a kilencvenes évek végéig a prémium szegmens csak mutatóban jelent meg Magyarországon.
Amikor az iparág arról beszél, hogy a funkcionálistól az élvezeti fogyasztás felé szeretne elmozdulni, az azt jelenti, hogy jobb minőségű kávékat szeretne értékesíteni, ami egyrészt segítheti egy fejlettebb, pezsgőbb kávékultúra kialakulását, üzleti oldalról nézve pedig nagyobb mozgásteret adhat a piaci szereplőknek.
A jelenlegi helyzet ugyanis még az, hogy egy külvárosi talponállóban körülbelül kétszer annyi kávét lehet eladni, mint egy belvárosi, igényesebb kialakítású kávézóban (természetesen nem ugyanabban a minőségben és árban). A nem teljesen igénytelen, de azért “kocsmai jellegű kávé” alapanyaga egy eszpresszóra, vagyis 8-10 gramm kávéra vetítve jelenleg nettó 40-50 forint körül van, a prémium szegmensben viszont legalább 70 forint az induló ár.
Ezek alapján nettó 300 forintos külvárosi fogyasztói (eszpresszó) árakkal számolva körülbelül 10 százalékos áremelést jelentene, ha a presszós minőségi kávéra váltana úgy, hogy nem növeli a profitját. Ha azonban a jobb minőségért nagyobb nyereséget is szeretne, akkor biztosan kétszámjegyű drágulást kellene letolni az ügyfelek torkán, ebben az esetben szó szerint. Ez pedig elég rizikós vállalkozásnak tűnik, különösen most, a járvány miatti visszaesésből éppen lábadozó piacon.
A tömeges kávéfogyasztás minőségi fejlődése ezért nem elsősorban a kínálati, hanem a keresleti oldalról kaphat lendületet. Amint a presszóba reggel betérő vendégek jelentős részének nem lesz már mindegy, hogy milyen fekete lébe szórja a cukrot és önti a tejet, a magasabb minőség felé tolódhat a piac.
